Harmadik alkalommal rendezték meg a Savaria Angol Nyelv- és Irodalom Tanszék „ThanXmas” elnevezésű estjét, amelyen hallgatók és tanáraik egyaránt részt vettek.
Immár harmadik éve szervezik meg a Savaria Angol Nyelv- és Irodalom Tanszék hallgatói a kreatív, „ThanXmas” nevet viselő estjüket, amelyre idén november 29-én, az egyetem Tanácstermében került sor. Az elnevezés arra utal, hogy az esemény Thanksgiving (hálaadás) után, de még Christmas (karácsony) elé esik. A szervezők csupán annyit kértek, hogy mindenki hozzon magával jókedvet és kacagást, némi harapnivalót, végül pedig egy kis apróságot szépen becsomagolva, amit aztán odaadhat annak, akinek a nevét húzta – cserébe persze őt is meglepi az a társa, akinél kikötött kis cetlire vetve a neve.
Az est főszervezője Király Diána, ötödéves angol-történelem tanárszakos hallgató, akinek ez az utolsó „rendes” féléve, ugyanis a következőben már elkezdi összefüggő tanítási gyakorlatát. Nem csoda, hogy úgy véli, épp itt az ideje átadnia a stafétabotot, hiszen jövőre már nem lesz ideje ilyesmivel foglalkozni. A kezdetekre így emlékszik vissza: „Harmadéves korunk óta szervezzük, amióta itt van McNeil tanár úr. Ő nagyon közösségi ember, sokszor próbálkozott azzal, hogy a tanszéken igazán jó közösség alakuljon ki. Ilyen volt az American Club elindítása, melynek keretében filmeket néztünk, illetve ő maga is tartott Amerikáról előadásokat.”
Bár sikeres kezdeményezésnek bizonyult, ezekre az utóbbi időben nem igen jutott idejük – tette hozzá kissé elszomorodva, kiemelve: ez részben annak köszönhető, hogy korábbi helyükről másik épületbe költöztették az ottani tanszékeket, az új helyszín pedig lényeges változásokat hozott az életükbe. Az esemény szülőatyja tehát szereti összehozni az angolosokat; színes programjaival elhintette a közösségformálás magvait, melyekből aztán szép lassan elkezdett egy összetartó csapat nőni, megteremtve ezzel azt, ami az idősebb évfolyamok bevallása szerint korábban hiányzott a tanszékükről. Az együtt töltött minőségi idő, az egyre mélyebb mi-tudat kialakulása és az „angolos identitás” megjelenése együttesen odáig vezetett, hogy ma már legalább félévente szerveznek hasonló rendezvényeket. Diána szavait maga az ötletgazda is alátámasztotta: „A havonta megrendezett American Club annyira jól működött, hogy arra gondoltam, miért ne lehetne az ünnepekhez kapcsolódóan rendezvényünk? Úgyhogy megcsináltuk! Első alkalommal szép számú érdeklődő volt, tavaly nem voltunk annyira sokan, viszont ebben az évben ismét rengetegen eljöttek. Olyan jó látni, amikor a hallgatók a különböző csoportokból összegyűlnek!” – lelkendezett John William McNeil, a tanszék angol anyanyelvű oktatója.
Fotó: Márk Martina
A tanácsteremben ezúttal vegyes volt megjelentek köre: akadtak, akik már törzsrésztvevőknek számítanak, de voltak olyan gólyák is, akik még csak most csöppentek bele az egyetemi életbe. Számukra lehetőség nyílt arra, hogy még jobban megismerjék tanáraikat, sőt arra is, hogy bemutatkozzanak leendő oktatóiknak. Külön öröm, hogy mind az öt angol szakos, török származású Erasmus-hallgató is jelen volt a partin.
A kiscsoportokban megrendezett kvíz azonban magyar nyelvű volt, így érthető módon nem tudták mi az a bizonyos „fuszekli”, na meg persze a magyar regénycímek összekevert betűit sem tudták helyes sorrendbe tenni. Ennek ellenére a magyar anyanyelvű csoporttagok igyekeztek a többi kérdést lefordítani − gyakorolva ezzel a tolmácsolást éles szituációban −, s így már a törökök is hozzá tudták adni tudásukat a játékhoz. Kíváncsi voltam, hogy ők vajon hogyan élik meg az ünnepek körüli felhajtást? „Mi nem ünnepeljük a karácsonyt Törökországban, így ez az esemény kissé szokatlan számunkra. Nálunk nincsenek karácsonyi dekorációk a boltokban, nem állítunk sehol karácsonyfát, és nincs olyan vásárunk sem, mint a szombathelyi Fő téri adventi vásár. Bár furcsa, de szeretjük. Minden nap ellátogatunk oda, sőt kipróbáltuk a sajtos-tejfölös lángost is, ami nagyon ízlett nekünk, ellenben a forralt borral, ami sajnos nem nyerte el a tetszésünket.” – mesélte Ezgi Çelik.
Gasztronómiai élvezetekben azonban nem csak a vásárba ellátogató törököknek volt részük: John William McNeil tradicionális sült pulykával idézte meg szülőhazája konyháját, míg Balaskó Mária nagy tálnyi vöröskáposztával készült, melyet almával és céklával ízesített. Számos jelentkező csillogtatta meg konyhatündéri képességeit a „cookie contest”, azaz a sütiverseny keretében, ahol a pillecukor alkotta hóemberfejjel díszített mézeskalácstól kezdve a csokis keverten át, egészen a hópihékkel és fenyőfákkal megszórt muffinokig szinte minden előfordult. Az édességek harcában azonban az apple pie (almás pite) bizonyult a legerősebbnek. Elkészítője Magyar Máté volt, aki eredményes munkájának elismeréseként egy üveg pezsgővel lett gazdagabb. Az ünnepekhez kimondottan illő sütemény egyébként az angolok egyik kedvenc desszertje; volt idő, amikor nem is lehetett vége az ebédnek, amíg ez az édes csemege az asztalra nem került. A másodéves anglisztika szakos hallgató − aki talán cukrásznak is szegődhetett volna −, a következőket árulta el a munkájáról: „Úgy gondoltam, hogy a hagyományos angol desszertet feldobom magyar töltelékkel, melyet a nagymamám receptje alapján készítettem el. A különlegességéhez tartozik, hogy a tésztájába a vaj és a liszt mellé nagyon kevés fahéjat is szoktam szórni, valamint fontos az is, hogy a tetejére egészen nagy szemű cukrot érdemes hinteni, hogy szépen lebarnuljon.”
Fotó: Márk Martina
Az est jó hangulatban, vidáman telt, azonban nem szabad felednünk, hogy most már a fiatalabbakon a sor, hogy átvegyék Dianától a stafétabotot. Ha akad vállalkozó szellemű, lelkes hallgató, ne féljen jelentkezni!
Márk Martina galériája
