Kötetlen kávézás közben beszélgethettek az érdeklődők az élménypedagógiáról, a tapasztalati tanulásról és ezek alkalmazási lehetőségeiről a Pedagógia Plusz trénereinek irányításával. A World Caféra hajazó rendezvény kapcsán a főszervezővel, Szabolcs Gergellyel beszélgettünk.
Az élménypedagógia iránt érdeklődők gyűltek össze október 16-án, hogy kávéházi keretek között beszélgessenek a témáról; a rendezvényt a Pedagógia Plusz trénerei szervezték és bonyolították le. A társalgások kis csoportokban, négy asztalnál zajlottak. Pál Lauránál a tapasztalati tanulás egyik legjobb outdoor módszere került terítékre, mégpedig az, hogy miképp alkalmazható ez táborokban vagy akár egy-egy többnapos túra során. Kocsis Erik az ikervári gyermekotthon szabadidőszervező-munkatársaként naponta alkalmazza az élménypedagógia módszereit, így az ő asztalánál a speciális szükségletű, államilag gondozott kamaszok világába nyerhettek betekintést az érdeklődők. Szabó Róbert Endre munkája szintén szorosan kapcsolódik az élménypedagógiához, hiszen a Weöres Sándor Színház színésze, ennek ellenére nem szereti összemosni ezt a két tevékenységet. Vele éppen ezért a színház és az élménypedagógia összekötéséről, de nem a drámapedagógiáról esett szó. Szabolcs Gergely pedig a Pedagógia Plusz megálmodójaként a trénerek feladatairól, szerepének határairól beszélgetett a résztvevőkkel, én pedig őt kérdeztem az esemény végén.
Mi is az az élménypedagógia?
Az élménypedagógiának több definíciója van. Több összetevős folyamat, a legegyszerűbben talán úgy fogalmazható meg, hogy minden esetben közvetlen tapasztalatokra épít. Fontos, hogy ezek általában „mesterséges helyzetek”, amelyeket a trénerek teremtenek meg. Lehetnek akár egészen természetesek is, mint például az expedíciók. Ezek során külső természetes kihívások várnak a részvevőkre: az időjárás, a szállásépítés, esetleg az, hogy nincs kedved túrázni, mert elfáradtál, vagy éppen az, hogy éhes vagy. Viszont azáltal már mesterséges, hogy te azzal a céllal vagy ott, hogy részt vegyél egy élménypedagógiai tréningen. A zárt térben zajló képzések pedig nyilvánvalóan mesterségesen megteremtett helyzetek. Ezekben a szituációkban te mégis természetesen működsz, a saját reakcióidat, döntéseidet hozod, majd ezekre a tapasztalatokra reflektál az élménypedagógia. Ez egyúttal meg is határozza a fókuszát: elsősorban az érzelmi intelligencia fejlesztésének eszköze. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogyha történik valamilyen módon tanítás és tréningszerűen játszunk, akkor már élménypedagógiáról beszélhetünk.
Egységes tanítási módszerről van szó?
Nem, rendkívül sok ága van. Például, amikor a múzeumban megfoghatod az eszközöket, azt múzeumpedagógiának nevezzük, ami az élménypedagógia egyik vállfaja, de nem az a fajta, amivel mi foglalkozunk a Pedagógia Plusz keretein belül. Ez egy nagyon tudatos módszer. A pályán lévők többsége pszichológus vagy pedagógus, kiterjedt szakirodalma van és komoly pszichológiai modellekre épít. Fontos a tréneri szabadság és kreativitás, de van egy szakmai háttér, amire építkezni kell. Fejlesztő jellegű folyamat lévén létezik élményterápia is, de az a módszer, amit mi képviselünk, bárki számára elérhető és átélhető, tehát nem terápiás jellegű.
Mi a helyzet a tapasztalati tanulással? A magyar nyelv sok esetben szinonimaként használja ezeket a fogalmakat, az angol nyelv pedig egyszerűen az „experiential education” kifejezést használja mindkettőre.
Hasonló, de kicsit mégis más a kettő. A tapasztalati tanulás sokkal kevésbé elvont fogalom, mint az élménypedagógia. Ez egész egyszerűen arról szól, hogy a tapasztalatainkból tanulunk. Olyan hétköznapi dolgok tartoznak ide, minthogy hogyan kell csekket feladni, vásárolni vagy adminisztratív dolgokat elintézni. Az is ide sorolható, hogy megtapasztaljuk, hogy a gyerekekkel mi az a módszer, ami működik, vagy hogy vezetőként mit tehetek meg és mit nem.
Az élménypedagógia vagy a tapasztalati tanulás alkalmazható könnyebben?
Azt szoktam javasolni a tanároknak, hogyha megrekednek azzal, hogy mi az az élménypedagógia, akkor tegyék félre és a tapasztalati tanulásra fókuszáljanak. Ezt a módszert a saját bőrömön tapasztaltam meg. Néhány évvel ezelőtt a Pressley Ridge Magyarország Alapítványnál dolgoztam súlyos magatartási-, beilleszkedési- és érzelmi nehézségekkel küzdő fiatalokkal. Mesterséges szituációkat teremtve élménypedagógiát akartunk alkalmazni, mégsem jutottunk előbbre. Az első olyan helyzet, ami működött és hatalmas sikerélmény volt mindannyiunk számára, nem más volt, mint egy közös pizzasütés. Azonnal megfogta a gyerekeket az ötlet. Az első alkalommal együtt terveztünk, összeírtuk a receptet. Második alkalommal elmentünk bevásárolni. A harmadik alkalommal pedig megsütöttük a pizzát. Mi is volt ez? Tapasztalati tanulás. Megtanulták azt, hogy hogyan vásároljanak be, például, hogy ne a legelső terméket vegyék le a polcról, hanem differenciáljanak ár és minőség alapján. A kasszánál a pénzzel, mint fizető eszközzel bánhattak, illetve számlát is kértek, ezáltal pedig hivatalos kommunikációt folytattak. A pizzasütésnél pedig természetesen együtt kellett működniük egymással. Később persze fontos volt erre reflektálnunk is, hiszen a feldolgozás az élménypedagógia kihagyhatatlan eleme, még akkor is, ha ez szavak nélkül történik. Feltettük nekik a kérdést: „Eddig akármit akartunk közösen csinálni, semmi nem ment, viszont a pizzasütés hibátlanul sikerült. Hogyan lehetséges ez?” Ők pedig elkezdték fejtegetni az együttműködés fontosságát. Az egésznek a célja az, hogy a tapasztalataikat át tudják ültetni a hétköznapokba.
Hogyan és mikor kezdtél el az élménypedagógiával foglalkozni?
Már 8 éve foglalkozok élménypedagógiával. Elsőként a Holdfényliget Kalandparkban találkoztam vele, de meglehetősen szkeptikusan álltam hozzá. Ekkor még nem volt meg a kellő szakmai háttértudásom sem hozzá, így én az egészből annyit láttam, hogy játszanak együtt valamit, aztán a hasukra csapva kimondják, hogy mennyire fontos együttműködni, majd mindenki megy haza. A fordulópont akkor volt, amikor az alapítvány eljött hozzánk egy hétvégi táborba. A kalandpark animátoraként csatlakoztam hozzájuk, később pedig az egyik nyári táborukba hívtak önkéntesként. Így kezdődött a közös munkánk.
A szkeptikusságod 180 fokos fordulatot vett és most regionális szinten jelen van az élménypedagógiával foglalkozó vállalkozásod. Hogyan történhetett ez?
Láttam, hogy hogyan működik az élménypedagógia folyamatában. A kalandparkban alkalmi csoportokkal is eredményesen tudtam alkalmazni, így be kellett látnom, hogy a módszer tényleg működik. Ezt követően kezdtem el képzésekre járni.
Miért született meg a Pedagógia Plusz?
Azt láttam, hogy szükség lenne a megyében egy olyan szervezetre, ami tisztán élménypedagógiával foglalkozik. Sok mindent tartalmaz, a pedagógus-továbbképzéstől kezdve a nyíltan meghirdetett önismereti tréningekig. Összességében az egyéni és a közösségi fejlődés természetes folyamatát kívánjuk biztosítani az érdeklődőknek, főként a nyugat-dunántúli régióban. Az élménypedagógiát, mint szabadon alkalmazható módszert szeretnénk népszerűsíteni, de nemcsak iskolai pedagógusok, hanem akár vállalati vezetők körében is.
Tudományos tény, hogy az érzékszervi és érzelmi élmények sokkal jobban megmaradnak, mint a tankönyvi fekete-fehér betűk. Számomra ilyen a kémiaórai szúrós kénszag és a földrajzórai sállal szemléltetett gyűrődéses hegységképződés. Van olyan élményed az iskolás éveidről, ami nagyon intenzíven megmaradt és sosem fogod elfelejteni?
Egyrészt az általános iskolai történelemtanárom, aki borzasztóan nagy lelkesedéssel magyarázott és mindig ámulattal figyeltük, ahogyan kihasználta a tábla adta lehetőségeket az ok-okozati kapcsolatok szemléltetésére. Másrészt a középiskolai irodalomtanárom, akinél először tapasztaltuk meg azt, hogy nemcsak lehet gondolkozni, hanem elvárás is akkor, amikor értelmezni próbálunk egy művet. Mondhattunk bármit, a lényeg az volt, hogy tudjuk megmagyarázni, hogy miért gondoljuk azt, amit. Ez fejlesztette a vitakultúránkat, illetve elősegítette a kritikus gondolkodásunk fejlődését is. Utólag visszagondolva, a történelemtanár az atmoszférateremtést, mint élménypedagógiai módszert alkalmazta, az irodalomtanár pedig a tapasztalati tanulást.
Mit tudnál tanácsolni a tanárszakos hallgatóinknak, mint leendő pedagógusnak? Hogyan tudják majd alkalmazni az élménypedagógiát tanórai keretek között?
Engedjenek teret a tanulási folyamatok szabadságának. Nyilvánvalóan vannak tantárgyi keretek, de ahogyan a mi irodalomtanárnőnk is csinálta, a költők „küszöbévszámainak” megtanításán kívül becsempészte a tanórákra a szabad gondolkodás lehetőségét is. Fontos, hogy ebből alakul ki a kritikai gondolkodás, fejlődnek a szociális készségek, illetve kialakul az önreflexió, amely során a diák egy rendszer részeként tekint.
Mi a World Café események célja?
A nagy létszámú érdeklődés igazolja azt, hogy van igény arra, hogy kialakuljon egy nyílt szakmai kör, amelyhez bárki csatlakozhat és amelyben a tagok tudnak egymástól tanulni, tapasztalatot tudnak cserélni és ez egy kimeríthetetlen tudásforrás tud lenni. Tervezzük a folytatást, hiszen még megannyi aspektust lehet átbeszélni. Kéthavonta vagy negyedévente tervezünk szakmai műhelyeket is tartani, ami a közös fejlődés tere lehetne. Az érdeklődők megtapasztalhatnák, hogy milyen egy élménypedagógiai tréningen akár résztvevőként, akár trénerként jelen lenni. Az első alkalmat november 4-re tervezzük, amelynek stílszerűen a tréningnyitás és a tréneri szerepkör lesz a témája.
A World Café eseményeken való részvétel ingyenes, de a helyek száma korlátozott, így regisztrációhoz kötött. Jelentkezni emailben vagy telefonon lehet.
info@pedagogia-plusz.hu
+36-20/993-5813
Reméljük, legközelebb veled is találkozunk!
