Nem kedvezett az időjárás az idei Boston Marathon versenyzőinek. Az egyik legnagyobb múltú futóverseny résztvevőinek a dermesztő hideggel és a vízszintes esővel is meg kellett küzdeniük, melynek következtében több évtizede nem látott gyenge eredmények születtek. Érdekesség azonban, hogy a női futók férfi társaikhoz képest sokkal jobban alkalmazkodtak a körülményekhez.
Idén április 16-án rendezték meg a legendás Boston Marathont. Az égiek azonban rendkívül megnehezítették a versenyzők dolgát, hiszen erős eső és borzasztóan hideg időjárás fogadta a futókat. Az embert próbáló körülmények következtében nem a futók sebessége, hanem alkalmazkodóképességük döntött. Több előzetesen esélyesnek tartott versenyzővel is elbánt az időjárás, és 2017-hez képest 50%-kal többen adták fel a versenyt. Sokat elárul a viszontagságokról, hogy a nők és a férfiak versenyében is a legrosszabb győztes idő született az 1970-es évek óta.
Érdekesség azonban, hogy a hölgyek jobban alkalmazkodtak a szokásosnál nehezebb körülményekhez. Míg normál esetben a női mezőnyben érnek kevesebben célba, idén ez megfordult, és a férfiak adták fel többen a versenyt. Az elmúlt évhez képest, amikor is a körülmények nem játszottak szerepet a futam alakulásában, 80%-kal több férfi versenyző adta fel, a nőknél csak 12%-kal emelkedett a feladások száma. A férfi mezőny 5%-a nem tudta befejezni a versenyt, a hölgyek közül csupán 3,8% nem ért célba.
Felmerül a kérdés, mi az oka, hogy a női versenyzők jobban birkóznak meg a nehezebb körülményekkel. Több elmélet is felmerült, ugyanakkor egyik sem ad tökéletes választ a kérdésre.
Az első teória szerint a nők jobban kezelik a hideget, miután testük több zsírt tartalmaz, mint a férfi szervezet. Ennek a magyarázatnak ellentmond a 2012-es verseny, amikor is a szokatlan forróság nehezítette meg a versenyzők dolgát, és az akkori körülményekhez is a hölgyek alkalmazkodtak jobban. Az elmúlt évtizedben kétszer fordult elő, hogy az időjárás megkeverte az erőviszonyokat, 2012-ben és az idén. Mindkétszer a női versenyzők értek be nagyobb százalékkal a célba.
Egyesek pszichológiai okokat vélnek felfedezni. Alex Hutchinson Endure (magyarul: kitartás) című művében kihangsúlyozza, hogy a fizikai limit az agyban dől el. Az, hogy a versenyző végig bírja-e futni a távot, az az ő döntése. A döntésben fontos szerepet játszik, ki hogyan tűri a fájdalmat. A női futók e szempontból is erősebbnek tűnnek a férfi versenyzőknél. Ennek egyik oka a gyermekszülés lehet. Az idei Bostoni Marathon női indulói közül már rengetegen hoztak világra gyermeket, amelynek következtében jobban tűrik a fájdalmat. Az egyik versenyző például sokáig a végül második helyen végzett futóval haladt. A táv egy bizonyos pontján azonban annyira elgyengült, hogy látni is alig látott, s végül negyvenhatodikként ért célba. Ő úgy fogalmazott, hogy nagy erőt merített a szülés közbeni tapasztalataiból. A szülőszobában sem adta fel (amire persze ott nincs is lehetőség), így a pályán sem teszi meg soha.
Szintén fontos ok lehet, hogy a nők jobban mérik fel erejüket, és megfelelő iramot tudnak diktálni maguknak. A férfiak támadóbb felfogásban versenyeznek, gyorsabban indulnak meg, így többet kockáztatnak. Következményképpen a táv második felére jó eséllyel elfáradnak. A nagy hidegben különösen fontos, hogy a versenyző jól mérje fel erejét, s erre inkább a nők képesek. Ráadásul a hölgyek a céljaikat a körülményekhez igazítják. Steve Magness, hosszútávfutó edző tapasztalatai szerint a női futók, ha elmaradnak előzetes elvárásaiktól, akkor is befejezik a versenyt, a férfiak gyengébb futás esetén hajlamosak feladni. Míg a nők akár verseny közben is meg tudják változtatni céljaikat, addig a férfiak fekete-fehéren látják teljesítményüket. Sikeresnek vagy sikertelennek tekintik a versenyt, s sikertelenség esetén gyakran feleslegesnek érzik a táv teljesítését – fogalmazza meg Magness. Jó példa erre a Boston Marathon előzetes esélyeseinek versenyzése. A férfi mezőny egyik éremesélyese, Galen Rupp addig üldözte az élmezőnyt, mígnem 30 kilométer környékén kidőlt. A női favoritok, Molly Huddle és Shalane Flanagan a vártnál ugyan gyengébb idővel és eredménnyel, de célba értek.
A csapategység is sokat nyom a latba. A női verseny során az amerikai hölgyek kiválóan tudtak együtt dolgozni, és végül a győzelem is hazai versenyzőnek jutott. A későbbi győztes, Desiree Linden a táv bizonyos pontján fel akarta adni a versenyt, de úgy döntött, honfitársai érdekében még egy picit tovább fut, s megpróbálja a győzelemre esélyes Flanagant segíteni. Linden végül átlendült a holtponton, így a végén a feladás helyett ő ünnepelhetett. Adam Grant pszichológus szerint a férfiakkal összehasonlítva a női versenyzők a férfiakhoz képest könnyebben ajánlják fel segítségüket futótársaiknak, ha érzik, hogy ők már nem fognak jó eredményt elérni. Csoportban futni pedig sokkal egyszerűbb, mint egyedül.
Nemcsak a nemek közötti különbségeket csökkentették a kínzó körülmények, hanem a profi és amatőr futók közötti távolságot is eltűntették. Azok a versenyzők, akiknek edzéskörülményeik korántsem ideálisak, jobban hozzászoktak a nehézségekhez, így az idei Boston Marathon ideális volt számukra. A férfi győztes japán Yuki Kawauchi, aki főállásban gimnáziumi igazgatóként dolgozik, például arról beszélt, hogy számára a létező legjobb körülmények között zajlott a verseny.
A kegyetlen időjárás rendesen megkavarta az erőviszonyokat. Azt azonban biztosan kijelenthetjük, hogy kalapot kell emelnünk azok teljesítménye előtt, akik ezekhez a nehéz körülményekhez ilyen jól alkalmazkodtak.
Forrás: www.nytimes.com
Képek forrása: www.nationalreview.com
