Új workshopsorozatot indított az ELTE BTK Történeti Intézetének Történelem Segédtudományai Tanszéke Hogyan kezdjünk történeti kutatást a levéltárban? címmel. 2022. március 10-én, csütörtökön az első alkalmon jártunk, amely speciálisan a középkor levéltári kutatásának (internetes) lehetőségei terén kalauzolta az érdeklődőket – emellett pedig felvillantott néhány konkrét érdekességet is, hogy milyen történeti következtetésekre lehetnek alkalmasak a középkorból fennmaradt levéltári források.
Körmendi Tamás, a tanszék vezetője és a workshop egyik házigazdája elmondta, a sorozat ötlete abból a régi felismerésből fakadt, hogy a történelem szakos hallgatók még mesterszakon sem találkoznak sokszor forrásokkal és forrásértelmezést fejlesztő feladatokkal az egyetemi kurzusokon, ehelyett inkább szakirodalom-központú és ismeretanyagot számon kérő a legtöbb óra. A történészi munka legérdekesebb és legértelmesebb része pedig éppen a forrásokkal való foglalatoskodás lenne: és nem (csak) azért, mert az ismeretanyag nagy része ma már néhány kattintással mindenki számára könnyedén megtalálható az interneten, hanem mert jól kutatható középkoros témát találni a forrásanyaggal történő foglalkozás révén lehet. Emellett a levéltáros munkának is az iratértékelés a legizgalmasabb része, amely elképzelhetetlen jó forrásértelmező képességek nélkül.
A workshop első részében Körmendi Tamás a középkori vonatkozású levéltári forrásokról és kutatási lehetőségeikről beszélt általánosságban. A középkor levéltári forrásai között az alábbiakat említhetjük:
- oklevelek / diplomák (ezek jogügyletet végleges formában lezáró, ünnepélyes iratok),
- ügyviteli feljegyzések,
- gazdasági feljegyzések és összeírások,
- magániratok, levelek,
- pecsétek,
- középkorból fennmaradt levéltári segédletek (registrumok).
Paradox módon ma már nem is feltétlenül kell betennie a lábát egy levéltárba annak, aki ezeket a magyar vonatkozású középkori levéltári forrásokat szeretné vizsgálni. 2008 óta elérhető ugyanis az interneten, a Hungaricana közgyűjteményi portálon a Collectio Diplomatica Hungarica vagy közkeletűbb elnevezéssel az ún. DL/DF-adatbázis (a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Diplomatikai Levéltára és Diplomatikai Fényképgyűjteménye), amely az 1526 előtti, középkori Magyar Királyságra vonatkozó levéltári forrásbázisnak (majdnem) a teljes egészét (mintegy 200 000 tételt) tartalmazza jó minőségű digitalizált formában. Ilyen teljes körű, interneten elérhető adatbázis egy adott korszak forrásaira vonatkozóan az egész világon párját ritkító kuriózumnak számít. Ahogy az anekdota tartja: „a széles sávú internetet a magyar középkorkutatóval lehetne reklámozni”. Az adatbázisban több szempont alapján is lehet forrásokat keresni (pl. kiadó, kiadási év, levéltári jelzet).
Elérhető az interneten egy integrált európai adatbázis is középkori oklevelekről, a monasterium.net oldalon – amely a DL/DF-adatbázis mellett több más európai ország digitalizált levéltári forrásait is tartalmazza. Számos forrásközlést is fellelhetünk a világhálón, köztük magyar nyelven készült, az egyes oklevelek részletes tartalmi kivonatait (ún. regesztákat) tartalmazó gyűjteményeket is (pl. Az Árpád-kori királyok okleveleinek kritikai jegyzéke; Anjou-kori oklevéltár, Zsigmond-kori oklevéltár).
Körmendi Tamás abból is nyújtott ízelítőt, hogy a történettudomány mely részterületei hasznosíthatják a középkori oklevelek egyes részeit (pl. az oklevél címzését, az írásba foglalás elvi indoklását, az oklevélben szereplő jogi tényt, a keltezést stb.). Nemcsak az esemény- és politikatörténet, hanem pl. a hivatal-, jog-, gazdaság- és társadalomtörténet művelői, sőt akár a személyes történelem kutatói vagy archontológiai (tisztségviselők jegyzékének összeállításával és kutatásával foglalkozó segédtudomány) vizsgálatokat végzők számára is rejtegethetnek értékes információkat az egyes oklevélrészek. Nemcsak magukkal az oklevelekkel lehet azonban foglalkozni, hanem pl. az aláírásokkal, az oklevél hátoldalán található feljegyzésekkel vagy akár az oklevélhez tartozó pecsétekkel is. Körmendi Tamás az előadásában bemutatott egy példát arra is, hogyan lehet akár csupán az oklevélen függő pecsétből történeti következtetésre jutni.
A workshop második részében Rudolf Veronika, a Történelem Segédtudományai Tanszék tanársegéde összevetette, hogy mire használhatók inkább az elbeszélő források és mire a levéltári források. Mivel az elbeszélő források (pl. geszták, krónikák, évkönyvek, legendák) középpontjában általában a dinasztiák és az elit története áll, ezek elsősorban a hatalom működéséről, a reprezentációról, politika-, eszme- és mentalitástörténetről árulkodnak. Az elbeszélő forrásokhoz általánosságban nagyobb fokú kritika szükséges, mert befolyásolhatóbbak a levéltári forrásoknál. A levéltári források pedig – összhangban a Körmendi Tamás által is elmondottakkal – inkább pl. jog-, birtok-, társadalom- vagy nyelvtörténeti, esetleg genealógiai, archontológiai vagy történeti földrajzi adalékokat szolgáltatnak.
Ezután Rudolf Veronika bemutatta, hogyan használta konkrét oklevelek egyes részeit saját kutatásaihoz. I. Ottokár cseh király 1221. július 2-i privilégiumának tanúsora (azaz az oklevélben foglalt döntés meghozatalakor jelen lévők felsorolása) például tartalmazta János nyitrai püspök nevét, ezáltal szempontot szolgáltatva a nyitrai püspökök diplomáciai működésére vonatkozóan. A korszak nyitrai püspökeinek hivatalviselési idejéről eddig meglévő ismereteinket és az oklevél keltét ütköztetve pedig János püspöki méltóságviselésének időpontja is módosíthatóvá vált. A középkori oklevelek magyar sajátossága, hogy az ún. narratio oklevélrész – azon körülmények elbeszélése, kifejtése, amelyek az oklevélben foglalt jogi tény létrejöttéhez vezettek – általában nagyon terjengős a hazai forrásanyagban. Rudolf Veronika prezentálta, hogyan használta IV. Béla egyik adománylevelének bőbeszédű narratióját az 1233. évi stájer–magyar konfliktusról meglévő ismereteink kiegészítéséhez – amelyről az elbeszélő forrásokból nem sokat lehetett volna megtudni, így szükséges volt bevonni az okleveles forrásbázist is a kutatásba.
Habár nincs recept arra, hogyan kell bánni a forrásokkal általánosságban, az megállapítható, hogy vizsgálat nélkül soha nem hihetünk a levéltári dokumentumoknak. Ehhez pedig komoly képzettség szükséges: nyelvtudás (a szóban forgó forrásanyag 98,5%-a latin, 1,2%-a pedig német nyelvű), paleográfiai jártasság és segédtudományi előképzettség. Körmendi Tamás szerint középkorászként nem lehet megtenni, hogy csak bizonyos típusú forrásokkal dolgozunk, mert annyira kevés forrás maradt fenn, így a levéltári források vizsgálatát érdemes kiegészíteni az elbeszélő kútfők kutatásával is. Jó hír azonban, hogy a középkori levéltári forrásbázis vizsgálata akár az internetről is végezhető.
A Történelem Segédtudományai Tanszék Hogyan kezdjünk történeti kutatást a levéltárban? workshopsorozata a tavaszi félév folyamán várhatóan még négy további alkalommal folytatódik – amelyekre szeretettel várják az érdeklődőket –, bemutatandó a későbbi korszakok (kora újkor, 19. század, 1945 előtti és utáni huszadik századi történelem) levéltári forrásanyagának kutatási lehetőségeit is. A következő alkalomra március 29-én, kedden 16 órakor kerül sor a MÚK 6–8. III./320. teremben: a kora újkor kutatását elősegítő levéltári forrásokat, illetve azok (internetes) hozzáférhetőségét és hasznosulását mutatja be Oborni Teréz habilitált egyetemi docens és Mihalik Béla Vilmos adjunktus.
