Az ELTE Online új interjúsorozatában az ELTE-s szakkollégiumok különleges világába vezetjük be az olvasót az adott intézmények tagjai segítségével. Beszélgetéseink során érintjük a szakkollégiumok működésével, felépítésével, célkitűzéseivel és tagságával kapcsolatos legalapvetőbb kérdéseket, illetve a rájuk vonatkozó tévhiteket is megpróbáljuk eloszlatni, miközben a leendő felvételizők számára is igyekszünk releváns és új információval szolgálni, valamint betekintést nyújtani az egyes hallgatói-szakmai közösségek mindennapjaiba. Sorozatunk első részében az ELTE legrégebbi szakkollégiumáról, az Eötvös József Collegiumról beszélgetünk Varga Sárával, a „Coli” jelenlegi választmányi elnökével.
Ráday Zsófia: Mikor felvetődött ennek az interjúszériának a gondolata, biztos voltam benne, hogy elsőként az EC-ről, vagyis az Eötvös József Collegiumról szeretnék írni. Ez egyrészt persze a személyes elfogultságomból is adódik, hiszen én is tagja vagyok a Collegiumnak; jól ismerem az itteni szakmai közeg adta lehetőségeket és kötelezettségeket, illetve az összetartó közösség erejét is minden nap újra és újra megtapasztalom. Másrészt már önmagában azt a tényt, hogy az ELTE legrégebbi és jelenleg legnagyobb szakkollégiuma vagytok, vagyunk, elég meggyőzőnek tartottam ahhoz, hogy a sokunk által csak „Coli”-ként emlegetett intézménnyel indítsuk el a sorozatot. Ez a legelső ilyen beszélgetés, így szükségszerűen még egy kissé kísérleti jellegű is, ezért célszerűnek tartom némileg távolabbról megközelíteni a szakkollégium-témát. Egyáltalán mi az a szakkollégium? Miben más, mint egy szociális kollégium?
Varga Sára: Ha egy „átlagos” egyetemistának kellene elmondanom, hogy mi is az a szakkollégium, akkor nagyjából úgy írnám körül, hogy egy olyan közeg az egyetem mellett, ahol mind tanulmányilag, mind közösségi szinten fejlődhetsz, többet kaphatsz, mint amit egyébként az egyetem alapból biztosít a képzéseden, vagy amit az egyetemi közösségből megélhetsz. Persze, mindig kicsit más annak, aki benne van egy ilyen intézményben, mert annak alapján is, hogy az adott valaki melyik szakkollégiumnak a tagja, teljesen egyéni élményt kap arról, hogy mi is ez valójában. Tehát azoknak, akik nem tagjai valamelyiknek, szerintem viszonylag nehéz elmagyarázni, hogy mi az a szakkollégium, mivel nincs ilyen élményük, és gyakorlatilag az egyetlen dolog, amit megfognak belőle, hogy „Hú, egyetemen kívül még pluszban tanulnak – hát ide biztos, hogy nem jövök!”. Legalábbis én ezt sok első-másodéves egyetemistánál szoktam tapasztalni, mikor ez a kérdés szóba kerül. De a szakkollégium – a szociális kollégiumokban is általában megtapasztalható közösségi élményen túl – tényleg azt adja, hogy az ember ki tudja elégíteni a szakmai érdeklődését – olyan formában, ahogyan ő igényli azt. Nyilván minden szakkollégiumnak van egy elvárásrendszere is, de alapvetően ide azért jönnek az emberek, hogy a saját érdeklődésük alapján a lehető legtöbbet tudják kihozni abból a kérdéskörből, amire kíváncsiak.
R. Zs.: Mindezek alapján mit gondolsz, mi a legnagyobb tévhit a szakkollégiumokkal kapcsolatban?
V. S.: Szerintem ennek két komponense van. Önmagában a legnagyobb tévhit az, hogy milyen „stréberek” vagyunk. De az, hogy szakkollégistaként sokat tanulunk, nem azért van, mert mi az egyetemi kurzusokon szeretnénk elsők lenni és mindent tudni már akkor, amikor beülünk rájuk. Mi nem az egyetemi anyaggal foglalkozunk, tehát amiatt, hogy nekem van egy plusz érdeklődésem, én nem nevezném magamat strébernek. Amit szerintem nagyon sok szakkollégista megkap még, hogy ez egy valamilyen szinten sznob környezet, ami zárt és nem nyit a többiek felé. Ez nyilván szakfüggő is, de én ezt sem tartom igaznak. Szerintem ez azért egy elég nyitott közeg – főleg, mert próbáljuk bevonzani is az embereket, illetve ennek valóban nem az a lényege, hogy valamilyen előnyben legyünk másokkal szemben. Itt tényleg arról van szó, hogy van egy saját érdeklődésem, és azért én ugyanúgy megdolgozom, hogy megkapjam az erre vonatkozó, az ezzel kapcsolatos tudást.
R. Zs.: Mi a legjobb dolog egy szakkollégiumban?
V. S.: Igazából akár meg is fordíthatnám az előbbi állításokat: nekünk erre, a plusz tudás megszerzésére, a tanulásra mind-mind lehetőségünk van (amiért néha egy kicsit ki is néznek minket). De persze nem csak ez. Nekem ez a közeg tudományosan és szakmailag is rengeteget számít, de ezen kívül egy nagyon különleges közösségi élmény az, ami szerintem a szakkollégiumokban – minden egyesben – a legjobb. A magyarországi és főleg a budapesti egyetemeken minden nap nagyon nagy létszámokkal találkozunk, tehát, hogy bemegyünk, és sokszáz ember van körülöttünk, és még ha van is egy nagyon jó szakos közösség, vagy akár a HÖK-ös programok által van egy viszonylag működő közösség, azért a szakkollégiumokban egy sokkal szorosabb és egy teljesen más jellegű – nem is csak baráti, hanem, ha az együttélésre gondolunk, kisebb együttlakós – társaságok jönnek létre. A mi kollégiumunkban tényleg nagyon sokféle közegből, tudományterületről alakulnak ki ezek, ami nagyon inspiráló, mert például én is – aki „tökhülye” vagyok a matekhoz – simán leülök este 11-kor meghallgatni, ha valaki deriválást akar nekem tanítani. De ez szerintem igaz más szakkollégiumokra is: ahol mondjuk mindenki ugyanarról a szakról jön és kevesebben is vannak; ők is egy nagyon különleges élményt kapnak azáltal, hogy ennyire összetartoznak, nap mint nap szorosan együtt vannak.
R. Zs.: Akkor térjünk is át az Eötvös Collegiumra. Mondd el nekünk, hogy mi ez! Mi az Eötvös Collegium? Mi az EC?
V. S.: Röviden az Eötvös Collegium az ELTE interdiszciplináris szakkollégiuma. Nagyon sok karról, szakról, szakterületről nagyon sok ember – jelenleg több, mint 250 – gyűlik össze itt a Collegiumban, hogy különböző kisebb-nagyobb csoportokban kivételesen hasznos és színvonalas munkát folytasson. Én mindig azt szoktam kiemelni a Collegium kapcsán, hogy ez egy nagyon sokrétű összekapcsolódásból álló közösség. Aki ide eljön hozzánk, annak van egy egész kollégiumi közössége, azaz van egy „collegiumi identitás”. Ez például megmutatkozik abban, hogy, ha valaki azt mondja, „Én Eötvös collegista vagyok”, az nekünk, Eötvös collegistáknak jelent valamit és általában az ELTE-n is valamilyen szinten. Szerintem ez egy nagyon jó összetartó erő. Tehát tartozunk az egész Collegiumhoz, tartozunk a műhelyünkhöz (lásd lentebb – szerk.), tartozunk az évfolyamunkhoz és tartozunk a többi kisebb közösséghez – például a lakótársainkhoz vagy az egyetemi csoporttársainkhoz, akikkel ezt is együtt csináljuk. Szóval nagyon sok kisközösség által tartozunk egy nagyhoz, mert gyakorlatilag mindenki ezért van itt: valahogy a Collegium kohéziós ereje az, ami ennyi embert összehoz sok, nagyon más közösségből.
R. Zs.: Szóval egyfajta biodiverzitás?
V. S.: Egy biodiverzitás! Tényleg, tényleg. És konvergencia. Ezen a közegen belül valahogy mindenki odagyűlik egy dolog köré, amit nem is igazán tudunk megfogalmazni, hogy mi, de a Collegiumnak az egész működése, szellemisége adja ezt az alapot, amihez mindenki vonzódik.
R. Zs.: A következő kérdésemre akkor tulajdonképpen már adtál is egyfajta választ. Ez az lett volna, hogy „Miért pont az EC?”, de ez a válasz akkor valójában az, hogy ezt nem is lehet olyan könnyen megfogni, megfogalmazni.
V. S.: Igen. De talán az is fontos, hogy mindenkinek más adja a motivációt. Én szerintem a kisebbséghez tartozom, aki nem tudta pontosan, hogy miért jött. De azért nagyon sokan – elsőévesek közül is, a felsőéves felvételizők meg végképp – konkrét elhatározásokkal jönnek ide. Valaki elsősorban a műhelymunka miatt jelentkezik, van, aki főként a nyelvtanulási program miatt. Valaki kifejezetten a közösség miatt jön, mert hallotta, hogy az itt híresen jó. Szóval szerintem tényleg sokféle motiváció létezik, hogy ki miért jön a Coliba.
R. Zs.: Az EC-nek jelen pillanatban 18 műhelye működik. Most beszéljünk egy kicsit róluk. Mik ezek pontosan és hogyan épülnek fel? Van-e valamiféle kapcsolat köztük azon túl, hogy önmagukban is kisebb közösségeket alkotnak? Mi a legnagyobb előnye az ilyen jellegű szakmai és tudományos csoportosulásoknak, közegeknek?
V. S.: Én a „műhely” kifejezést mindig próbáltam egyfajta értelmező jelleggel behelyettesíteni valamire. Ez általában nem sikerül, mert nem nagyon találok rá jó szót. Tényleg egy „szakmai, tudományos csoportosulás”, de ez így egy kicsit idegenül hangozhat az embereknek. Ami szerintem a műhelyt a legjobban megfogalmazza, az az, hogy ez tényleg egy olyan közösség, ami együtt próbál meg fejlődni. És nemcsak együttesen mindenkinek, hanem a tagjainak egyénileg is biztosítja azt, hogy minél többet tudjon haladni és minél inkább el tudjon mélyedni abban a tudományos kérdésben, amire kíváncsi. Vannak kisebb és vannak nagyobb műhelyeink: vannak kifejezetten kicsi, családias, 5-6 fősek, de vannak 20-30 fősek is. Szóval nyilvánvalóan a működés jellege emiatt is változik a műhelyek között. Ha szervezetileg nézzük, akkor van a tagság és van egy műhelyvezető, aki a legtöbb esetben nem collegiumi tag, volt tagokból viszont akadnak bőven köztük, de akár külsős tanárokat is felkérhetnek a műhelyek. Van minden műhelynek műhelytitkára is: ő adminisztratív feladatokat lát el. Ezen felül vannak még egyéni posztok is.
A műhelytagságnak az az egyik feltétele, hogy műhelykurzusokat teljesítsünk. Valahol ez egy, valahol két tárgyat jelent, valahol esetleg még egy nyelvi óra is kötelező, de ez is műhelyenként változik. És minden műhely meghirdethet több kurzust is, tehát a tagjai akár több tárgy közül is választhatnak és többet is felvehetnek a kötelezőkön felül. Attól függetlenül, hogy én melyik műhely tagja vagyok, áthallgathatok más műhely órájára is. Persze, van, ami nagyon specifikus, de azért sok példa van arra, hogy a műhelyek kiküldik a közös levelezőlistára, hogy indul egy adott kurzus és várják szeretettel az érdeklődőket. Vannak műhelyek közti együttműködések is. Például a nyelvi műhelyek esetében: a spanyol, az olasz és a francia műhely most szervez közös konferenciát. De megvan erre a lehetősége más műhelyeknek is, hogyha éppen az adott félévi kurzusok témája vagy egy projekt úgy hozza.
R. Zs.: Szerinted miben más az EC, mint a többi szakkollégium?
V. S.: Erre részben az a válasz, amit az előbbiekben már megfogalmaztam párszor: az Eötvös Collegium egy nagyon sokrétű közösségből áll. Tehát mindenki, aki idejön, nagyon könnyen megtalálja a kisebb csoportjait, amik mégis e köré az egész szellemiség köré szerveződnek. Emellett nyilván rendkívül sok mindenben mások vagyunk, mint a többi szakkollégium. Egyrészt azért, mert nekünk a szakkollégiumi jellegünk sokkal hamarabb jelen volt – már az alapításunk, 1895 óta –, mint hogy Magyarországon a szakkollégiumi eszme kifejlődött volna. Bár abban az időben még egyértelműen nem voltunk mai értelemben vett szakkollégium, a tehetséggondozó jelleg már ekkor erőteljesen jelen volt. Ez ad nekünk egy nagy történetiséget, ami alapján egy ekkora intézmény működni tud. Szinte egyedülálló, hogy ekkora létszámmal tudunk szakmai munkát folytatni. Másodszor is erre térek vissza: a történetiség miatt mélyen be vagyunk ágyazva az ELTE működésébe, szorosan kapcsolódunk az egyetem munkájához. Ami még kifejezetten egyedülálló, hogy az itt végzett collegisták gyakran visszatérnek: vagy kurzust tartani, vagy tanácsot adni, mentorálni a műhelytagokat, vagy akár műhelyt vezetni és így aktívan besegítenek a Collegium életébe.
R. Zs.: És mi a legfontosabb dolog, amit itt tanultál?
V. S.: Abban nagyon sokat adott a Collegium, hogy hogyan fogalmazzam meg a véleményemet egy vitában; hogyan álljak hozzá más emberek véleményéhez. És amit megtanultam, az szerintem az, hogy minden impulzusból, amit itt kapok – legyen az konkrétan a műhelyhez, a műhelyórákhoz kapcsolódó, vagy az egyéb collegiumi kurzusaimhoz, vagy a többiektől jövő (akár tudományos, akár közösségi értelemben) – építsek be valamit. És minden lehetőséggel, ami egészségesen belefér az időmbe – például előadás, konferencia, könyvbemutató –, próbáljak meg élni. És amit a Collegium kínál, vagy az egyetemről ajánl, azt igyekezzek minél inkább igénybe venni. Volt egy tanárom, akitől egyszer egy kurzus során ezt hallottam: „Kollégák, mindent, amit feladok, olvassanak el! Tudják, én mindent elolvastam, amit valaha ajánlottak nekem: ettől leszünk értelmiségiek.”. Ez valamilyen szinten nagyon drasztikusnak hangzik, de hogyha ezt egy kicsit átfordítom a saját nyelvemre, akkor azt is jelenti, hogy, ha én innen szeretnék kivenni valamit, és szeretném a maximumot kihozni a dologból, azt csak úgy tudom, hogyha minél több lehetőséget megragadok. Végül is ez a lényege a Collegiumnak: nagyon befogadható formában tudja ezt a plusz tudást átadni az embernek, és rajtunk múlik, hogy innen mennyit „veszünk ki” – mert elég sokat lehet. Szóval nekem ez volt a nagy tanulsága az eddig itt töltött két és fél évemnek. Aztán még ki tudja, mi minden lesz három év múlva…
R. Zs.: Igazából erről már nagyon sok szó esett, de azért külön is felteszem a kérdést, hátha van még ezzel kapcsolatban mondanivalód. Tudományos, szakmai és tanulmányi szempontból mit tud adni az Eötvös Collegium a tagjainak?
V. S.: Egyfelől a plusz tudást, ami valamilyen szempontból nyilván követelmény is. És nagyon sok olyan tudományos segítséget, amit máshol nem biztos, hogy alaphelyzetben megkap az ember. Rengeteg segítséget kaphat például a collegista, aki eljut egy tudományos publikáció megírásáig – többek között abban, hogy hol publikáljon, hogyan induljon el. Kap egyfajta mentorálást is az idősebb műhelytagoktól az egyetemi élethez, kurzusok teljesítéséhez kapcsolódóan. És egy magasabb szinten is, akár a tudományos munkával, a publikációkkal, a TDK-val kapcsolatban is kap egy plusz felkészítést. Vannak saját publikációs lehetőségeink is; a Collegium évente több kötetet ad ki, a műhelyek is adnak ki köteteket. Ezek nyilván nem magasan jegyzett folyóiratok, de alapvetően egy első lehetőségnek nagyon jók. Ez adott a Collegium tagságának, és egyfajta biztonságot nyújt a pályakezdéshez. Ugyanúgy, ahogy a házi konferenciáink is. Például az Eötvös Konferencia, amit a Collegium szervez évről évre az egész ország egyetemistái számára. Ezen is nagyon sok Eötvös collegista szokott részt venni, szóval ez egy kicsit a „bölcsődéje” a kezdő collegistáknak: egy biztonságos környezetben, „hazai pályán” előadva, megvitatva a kutatásokat. És idővel innen kerül majd ki valaki tudományos pályára: publikál műhelykötetben, majd egy másik konferenciakötetben, meg a következőben is, és idővel ebből lesz egy tudományos rutin. Ha ezt valaki meg akarja szerezni, teljesen nyitott az út, itt megvan rá a lehetősége, hogy ezt megkapja.
R. Zs.: A szakmai és tudományos lehetőségeken kívül mit ad még az EC? Milyen szabadidős programok, tevékenységek vannak? Milyen egyéb közösségi tevékenységekbe, „klubokba”, „körökbe” kapcsolódhatnak be a collegisták?
V. S.: Hú, nagyon sok van! De tényleg, most főként ebben a félévben sok-sok régebbi kör „támadt fel”, de eleve is rengeteg lehetőség közül választhatnak a collegisták. Ahogy minden kollégiumnak – főként minden szakkollégiumnak – megvannak az évközi hagyományos programjai, úgy nekünk is. Ezek most év elején főként a „góJák” integrálásáról szólnak, de van több más közös esemény is, ami a teljes tagságot érinti – például a karácsonyi ünneplés, illetve tavasszal is szokott lenni egy bálunk és ekörül egyéb közösségi programok. Amit a „körökről”, azaz a plusz kisközösségekről a Collegiumon belül érdemes tudni, az az, hogy roppant nagy igénye van a tagságnak a sportlehetőségekre. Van nálunk foci, röplabda; most kosár- és tollaslabda is felváltva; van egy nagyobb csoportunk, amiben frizbizést szoktunk szervezni. Ezek a legnépszerűbbek. Ezekben a körökben egyébként az a jó, hogy mindig collegisták koordinálják őket; mindig van egy-két önként jelentkező, akik ezt szívesen csinálják és mind a csoportosulások helyigényét, mind a témát is intézik. Például éppen szünetel, de filmklub is szokott lenni, és most nagy lendülettel indult újra a Bibliakör; pár hete volt egy Open Mic-eseményünk is; gyakran szervezünk színházlátogatásokat, de olyan is van, hogy valaki csak kiírja a közös collegiumi csoportunkba, hogy este lesz egy jó koncert, és arra is mindig összeverődik nyolc-tíz ember. A közösségi programok kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy részt szoktunk venni a szakkollégiumi mozgalom eseményein is, amiket más szakkollégiumok szerveznek – például bálokon, előadásokon, társasesteken. Ezekre általában kollégiumi szinten meg vagyunk hívva. Szóval van bőven válogatási lehetőség. Van nálunk sakk- és színjátszókör is, továbbá van egy zenei formációnk is, az EKÉT, azaz Eötvös Kísérleti Énektudományi Tanszék (a Collegiumnak a nagy közös hobbija a furcsa névadás), ahol az énekelni vágyók és zenélni tudók jönnek össze és készítenek produkciókat (a karanténban akár online is). Ez most nyilván vírushelyzettől függően alakul, de van a Collegiumnak egy nagy-nagy kohéziós tényezője: csütörtök esténként össze szoktunk gyűlni a pinceklubunkban, amit Estikének hívunk – ezt érdemes megtapasztalni, mert ez egy nagyon jó kis életérzés és egy nagyon jó pontot jelent, amikor csütörtök este a Coliból elég sokan közösen rázzuk le magunkról a hét terheit és gondjait, aztán péntek reggel már mindenkinek egyénileg fáj a feje…
R. Zs.: Ezek a közösségi tevékenységek, programok túlnyúlnak a tanéven is. Nyaranta is vannak közös utazások, túrák, hasonlók…
V. S.: Igen, igen. Látszik, hogy egy-egy erősebb évfolyam vagy egy baráti társaság nagyon sokszor nyáron is aktív kapcsolatot tart fent. Idén nyáron volt például először az évzáró táborunk, ahol a végzős collegistákat búcsúztattuk. Egyébként az, hogy az itteni baráti társaságok tartják a kapcsolatot nyáron is és közös programokat szerveznek, nem csak a jelenlegi tagságra jellemző, hanem a volt collegiumi tagok körében is. Vannak olyan, anno a Collegiumban összejött társaságok, amelyek egyébként már akár távolabb kerültek egymástól a mindennapi életben, de mondjuk nyáron fixen több napot együtt töltenek akár családosan. Szóval ez ezért is egy nagyon kivételes közösségiséget tud adni, ami tényleg megmarad tanéven kívül is, és aztán a collegiumi életen túl is.
R. Zs.: Az Eötvös Collegiumnak jó pár mottója van. Neked melyik a kedvenced és miért?
V. S.: Nekem a „Szabadon szolgál a szellem” a kedvenc mottóm. Igazából ez valamiért számomra, „belső szemlélőként” visszaadja a Coli jellegét. Egyrészt ez egy történelmi mondás, viszonylag régi, Keresztury Dezső mondta ezt az 1930-as években, és szerintem szép dolog, hogy abban a korszakban is ez jellemezte a Collegiumot, mert ez még mindig igaz. Ez egy állandó dolog. Nagyon szépen benne van az, hogy ez a szellemiség valamilyen célt szolgál. És az, hogy ezt „szabadon” teszi, nekem kifejezi egyrészt azt, hogy ugyan mindenkinek más, de ez azért erőteljesen egy olyan hely, ami úgy szabad, hogy sokrétű, és nagyon sokféle dolog megfér egymás mellett. Az egész mondat így együtt nyilván nagyon jól hangzik az alliteráció miatt is, de egyébként is van egy olyan ereje, amit, ha nem is tud mindenki szavakra lebontva elmagyarázni, de aki collegista, átérzi, hogy ez mit jelent, miért van így. És szerintem ez az a szlogenek közül, ami kifelé is tud valami olyasmit kommunikálni, amiről nem tudják pontosan az emberek, hogy mit jelent nekünk, de azért érzik azt, hogy komoly jelentéstartalom van mögötte.
R. Zs.: Már csak egy kérdésem lenne. Mit tanácsolsz azoknak, akik a jövőben szeretnének jelentkezni ide?
V. S.: Azt, hogy mindenképpen tegyék. Akinek megfordul a fejében, hogy szeretne jelentkezni, az mindenképp jöjjön el. Szerintem nagyon sokan vannak a felvételiken olyanok, akik eljönnek és meglepődnek, mert nem egészen arra számítottak, amit látnak. Van, aki ez alapján úgy dönt, hogy nem biztos, hogy ide szeretne jönni, de van olyan is, aki úgy, hogy mindenképpen. Szerintem mindkét szempontért érdemes eljönni, érdemes a működést látni. Hogy konkrétan mi kell ide? Én azt javaslom annak, aki jelentkezik, hogy felsőbb évesként legyen egy érdeklődése, ami mögött van egy konkrét motiváció, hogy ő mit szeretne innen kapni. Elsőévesként pedig legyen egy lelkesedése. És mindenkinek, aki jön, legyen egy nyitottsága arra, hogy amit itt kap, azt próbálja meg minél jobban megfogadni és minél inkább elfogadni: a szellemiséget is és a lehetőségeket is, amiket a Colitól kap.
Fotók: Sarnyai Benedek Máté (ELTE Online)
