Dr. Cservenák Melinda, az ELTE TTK kutatója is előadott az Agykutatás Hetén. A járványhelyzet miatt különösen megtapasztalhattuk, hogy az ember társas lény, és az emberi kapcsolatok hiánya milyen következményekkel jár. Az előadásból az is kiderült, mi ennek az agyi háttere.
Idén márciusban is megrendezték az Agykutatás Hete című programsorozatot, amit – mondanunk sem kell – ezúttal online követhettek az érdeklődők. A Nemzeti Agykutatási Program rendezvényét pécsi, szegedi, debreceni és budapesti előadások színesítették. A közönség Youtube-on és Zoomon is csatlakozhatott az agykutatást bemutató előadásokhoz, amik nem csak orvosi szempontból közelítettek a legkedvesebb szervünkhöz.
Március 19-én a budapesti programok záróelőadását Dr. Cservenák Melinda, az ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék kutatója tartotta. A kutató a mindannyiunk életét meghatározó helyzetről, a személyes kapcsolatok hiányáról, azok következményeiről adott elő.
„Nincs még egy olyan faj a Földön, melynek egyedei születésük első pillanatától halálukig ennyire igényelnék társaik jelenlétét, mint a miénk” – kezdi A társaságkedvelő agy című előadását Cservenák Melinda. Az állítással nehéz lenne vitatkozni, hiszen általában társaságban töltjük mindennapjainkat. A család vagy a barátok körén túl a közösségi közlekedés során még az utazás is társaságban történik. Mint mindennek, ennek az igénynek a gyökerét is az agyban kell keresni. A szociális interakciók alakulásában négy agyterület játszik fontos szerepet. Az amygdala, a mentalizációs hálózat, az empátiáért felelős hálózat és a tükörneuronok hálózata összetett módon felel társas kapcsolatainkért.
A négy terület ismertetése során az előadó a teljességre való igény nélkül az érdekességekre világított rá. Ilyen például az a kutatás, ami kimutatta, hogy akinek vastagabb szürkeállománya van az agy bizonyos területein, annak több ismerőse van a Facebookon. Természetesen az online barátságok eltérnek a személyes ismeretségtől, de az kijelenthető, hogy például a megvastagodott amygdala más emberek metakommunikációjának jobb ismeretét jelzi. A kutatók előtt egyelőre megválaszolatlan az a kérdés, hogy a barátság vastagítja meg, vagy a vastagabb amygdala miatt szereznek könnyebben barátokat az emberek, de makákókon végzett kutatások szerint esélyesebb, hogy a szociális ingerek miatt vastagodik a szürkeállomány az agy bizonyos részein.
Az olvasóban jogosan merül fel a kérdés (ahogy bennem is), hogy mit is csinál pontosan az amygdala? Röviden: az arckifejezések felismeréséért felel, itt dolgozza fel az agyunk a másik arcán megjelenő érzelmeket. Általában kifejezetten a szemekre és az azokat övező arcrészre fókuszálunk, ez nyújtja nekünk a legfontosabb támaszt, mikor meg akarjuk jósolni a másik ember intencióit.
A kutatók az alapján tudnak pontosabb képet alkotni az amygdala funkcióiról, mikor az bizonyos esetekben betegség hatására használhatatlanná válik. Az előadó felhívta a figyelmet arra az 55 éves amerikai hölgyre, akinek mindkét oldali amygdalája elhalt (bilaterális amygdala lézió). A nő a diszfunkció bekövetkezte után nem ismerte fel kellőképpen az arckifejezéseket, és a kísérletek bebizonyították, hogy nem megfelelően olvassa le a szem és száj régióit. A páciens tehát nem volt képes az emóciókat rejtő arcterületre figyelni – Cservenák kiemelte, hogy ehhez hasonlóan az autista emberek is irreleváns részekre figyelnek mások arcán. De ami a vizsgált beteg esetében ennél is érdekesebb, hogy az amygdala nélkül a személyes tere is megszűnt. Egyáltalán nem érezte zavarónak, ha egy idegen túlságosan közel lép hozzá bárminemű előjel nélkül.
Az amygdala mellett a mentalizációs folyamatok is fontos szerepet játszanak a társas kapcsolatokban. A mentalizáció segítségével önálló vágyakat és érzelmeket tulajdonítunk másoknak – egyszerűbben megfogalmazva, a másik fejével gondolkodunk. Ez az agyterület felelős azért is, mikor másoknak hamis vélekedést tulajdonítunk. Ezt a jelenséget a Sally–Anne kísérlet nagyszerűen szemlélteti. A kísérlet névadói egy szobában állnak (a többnyire gyerek) alanyok előtt. Sally egy piros labdát helyez a saját dobozába, majd elhagyja a helyiséget. Anne ezalatt áthelyezi a labdát a másik dobozba. Mikor Sally visszatér és játszani szeretne piros labdájával, akkor vajon melyik dobozban fogja keresni? A kísérletben részt vevő 4-5 éves gyerekek már meg tudták állapítani, hogy Sally a saját dobozában fogja keresni a labdáját, hiszen nincs tudomása arról, hogy Anne áthelyezte azt. A hároméves gyerekek azonban még Anne dobozára tippeltek, ezért a kutatók azt gondolták, hogy kb. öt év kell a hamis vélekedés tulajdonításának kialakulásához.
Ezt végül magyar kutatók azzal cáfolták meg, hogy hét hónapos kisbabáknak mutattak egy, az előzőhöz hasonló struktúrájú animációt. Ezúttal egy kék manó tudtán kívül szökött meg egy labda a várt helyről. A babák hosszabb ideig figyelték azokat a képsorokat, mikor a labda eltűnt a manó meglepetésére, mint amikor ott találta a labdát, ahol hagyta. Az már korábban bebizonyosodott, hogy a csecsemők hosszabb ideig nézik a váratlan képsorokat, így az ismertetett tanulmány szerzői arra következtetnek, hogy a kísérletben részt vevő hét hónapos kisbabák már birtokában vannak a mentalizáció képességének.
Amennyiben a mentalizáció velünk született adottság, felmerül a kérdés, hogy milyen evolúciós előzményei vannak. 2016-ban a Kiotói Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a csimpánzok is képesek hamis vélekedést tulajdonítani másoknak, egészen pontosan a kísérletben szereplő embernek. A főemlősöknek egy hasonló videófelvételt mutattak, mint az előző kísérletben részt vevő babáknak. A csimpánzok akkor szerepeltek sikeresen, ha arra a pontra fókuszáltak, ahol a tudatlan ember keresné az időközben eltávolított labdát. A kutatók eredményeiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a mentalizáció nem emberi sajátosság.
Az ELTE kutatója a mentalizáció után az empátiáért felelős hálózatot részletezte. Ha erről a területről szeretnénk állítani valamit, akkor – az amygdalához hasonlóan – ott kell vizsgálódni, ahol ez hiányzik. A pszichopaták aránya a társadalomban 1% körül mozog, míg a börtönökben 15% és 25% közötti. Az erőszakos bűncselekményeket elkövetők között még ennél is nagyobb az arány: köztük minden második ember pszichopátiás beteg. Az ezzel küzdő személyek agya kevésbé aktivizálódott, mikor olyan felvételt mutattak nekik, ahol fájdalmat okoznak valakinek. A pszichopaták tehát kevésbé érzékenyek az averzív ingerekre, és képtelenek az empátiára.
Ezeket az eredményeket látva mi is könnyen feltehetjük a kérdést: az empatikus ember agya eltérő? Szerencsénkre a kutatók már megtalálták a választ, Cservenák Melinda szerint ugyanis az empatikus embereknél több szürkeállományt találunk az insula (szigeti lebeny) körül. Az insula gyakorlatilag az együttérzésért felel. Ha azt látjuk, hogy a másik kezét megbökik egy tűvel, akkor a mi agyunk is aktivitást mutat, vagyis leképezi a tűszúrás érzelmi hátterét. Az együttérzés tehát nem más, mint valóban átérezni a másik fájdalmát.
A kutatók arra is rájöttek, hogy az együttérzés nem csak fizikai fájdalom esetében mutatkozik meg. Egy videójáték-kísérletben a számítógép által irányított két játékos lassan elkezdte hanyagolni az emberi játékos irányította karaktert. A kizárás hatására a fájdalom érzelmi hátterét érezték a résztvevők. Ugyanez a folyamat zajlik le bennünk egy szakítás során is. A neurológusok az eredmények alapján azt a következtetést vonták le, hogy az ember akkor érzi magát igazán jól, ha társaságban van, egy bizonyos csoporthoz tartozik.
Cservenák Melinda arra is rámutatott az empátia neurológiai hátterének felvázolása után, hogy bizony az együttérzés szelektív. Az erre irányuló kísérletben résztvevőknek a kutatók különböző kézfejeket mutattak. A kézfejek mellett (a hozzájuk tartozó személy) vallási hovatartozása volt olvasható. A kísérletben résztvevők inkább éreztek együtt azokkal a kezekkel, amik saját vallási csoportjukból származó emberekhez tartoztak. Kijelenthető: az emberi empátia nagyobb azok felé, akik a saját csoportunk tagjai.
A kérdés adott: tanult vagy velünk született képesség az empátia? Egy 2019-es kutatás során csecsemőknek két különböző videót mutattak. A felvételeken egy négyzet alakú figura a hegytetőre tartott, mikor egy kör alakú figurával találkozott. Utóbbi az első esetben barátságosan lépett fel, és a két figura együtt folytatta útját. A második esetben a kör bántalmazta a négyzetet, aki ezután szomorúan pityergett. A hat hónapos csecsemők 80 százaléka a bánatos figurát választotta, vagyis a babák már első életévükben érzékennyé válnak mások negatív érzéseire.
A kutatók az empátia evolúciós gyökereit kutatva nem főemlősöket, hanem patkányokat vizsgáltak. A kísérletben részt vevő két patkány egyikének választania kellett két kar közül. Az állat mindkét kar meghúzásakor jutalmat kapott, viszont az egyik esetben társát áramütés érte. A döntéshozó patkány inkább választotta az ártalmatlan kart, így feltételezzük, együttérzett vele, nem akarta bántani társát. Még inkább így volt ez azoknál a patkányoknál, akik már megtapasztalták az áramütés kellemetlen érzését. A jutalom megduplázásával nem lettek könyörtelenebbek az állatok, viszont háromszoros mennyiségű jutalom már legyőzte az empátiájukat, és a másiknak fájdalmat okozó kart húzták meg. A kutatók egy következő lépésben orvosi beavatkozással eltávolították a patkányok elülső cinguláris kérgét, majd újra elvégezték a tesztet. A patkányok ebben az esetben már semmiféle empátiát nem mutattak, véletlenszerűen húzták meg a karokat, attól függetlenül, hogy a társukat áramütés éri-e vagy sem. Egy hallgatói kérdésre válaszul Cservenák Melinda elmondta, hogy a pszichopátiás személyiségzavar gyógyítására végeznek hasonló kísérleteket. Eszerint a jövőben előfordulhat, hogy a pszichopata személy elülső cinguláris kérgét „feltuningolva” kifejleszthető nála az együttérzés.
Cservenák Melinda az előadás utolsó negyedében a tükörneuronok szerepéről beszélt a társas viselkedésben. A tükörneuron olyan idegsejt, ami akkor is aktivizálódik, mikor mások tevékenységét figyeljük. A társas viselkedésben ez az arcizmok mozdulása esetén izgalmas, ugyanis az ember tudattalanul tükrözi a másik személy arcát. Ez a másodperc törtrésze alatt is bekövetkezhet, ugyanis vizsgálatok bebizonyították, hogy az arcizmaink akkor is megmozdulnak, ha csak fél másodpercig látunk egy mérges arcot. Az adott mimikai mozgáshoz pedig (a limbikus rendszernek hála) az ahhoz tartozó érzelem is kialakul az agyban.
A szociális viselkedés szabályozásában jelentős szerepet játszik az oxitocin hormon. Kis túlzással állítható, hogy az oxitocin gyógyít és összeköt másokkal, de azért a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű. A kísérletek azonban bebizonyították, hogy az orron át belélegzett oxitocin (ami egyébként a hipotalamuszban szintetizálódik) segít a szorongás és a szociális stressz leküzdésében, elősegíti a bizalmat és a sebgyógyulást is. Az oxitocin úgy kapcsolódik továbbá a társas kapcsolatokhoz, hogy a másokkal való érintkezés hatására dopamint szabadít fel az agyban. Ugyanez a „boldogsághormon” árasztja el az agyat különböző kábítószerek használatakor, de mondanom sem kell, egy baráti ölelés sokkal biztonságosabb. Ha pedig a pandémia miatt éppen nincs kéznél senki, akkor hasonló hatást érhetünk el háziállatunk simogatásakor. A kiskedvenc érintésekor az állat és a saját vérünk oxitocinszintje is megemelkedik.
Cservenák Melinda előadásának végéhez közeledve a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások hatásairól beszélt. A vírusnak a szociális távolságtartás tud csak megálljt parancsolni, ami, mint láttuk, alapvető ösztöneinkkel ütközik. A társaság hiánya odáig is elmehet, hogy a szervezetünk legyengül. Mások segítő magatartásának megtapasztalása azonban aktivizálja az elülső cinguláris kérget, ami stresszcsökkentő hatású. Az előadó kiemelte, hogy nem elég, ha valaki a közelünkben van, viszont ha szóban jelzi, hogy számíthatunk rá, a stressz okozta fizikai tünetek is enyhülnek. A társas érintkezés hiányában pedig az is segíthet, ha ránézünk egy szerettünk fényképére.
Dr. Cservenák Melinda az Agykutatás Hetén tartott Zoom előadásának rögzített változata ezen a linken teljes egészében elérhető.
A kiemelt kép forrása. A beilleszett képek innen és innen származnak.
