Mi köze a Big Mac-nek az ifjúságpolitikához? Mit tegyen az, aki újságírásra adná a fejét? Hogyan mozgat meg nyolc ember több mint háromszázezer másikat? Valóban reális veszély fenyegeti a magyar oknyomozó újságírókat? Többek között ezekre a kérdéseinkre kaptunk választ a Tőled Hallottam Ifjúsági Magazin félig zárt belső képzésén.
A Tőled Hallottam Ifjúsági Magazin szakmai napján négy meghívott előadó vett részt, akik különböző témákról beszéltek: Karóczkai Balázs újságíró, egyetemünk volt hallgatója az újságírói munkáról és annak nehézségeiről beszélt; Nagy Ádám, a Kodolányi Egyetem nevelési- és ifjúságkutatója a fiatalok helyzetét vázolta fel; Hajdú Gergő, az AHang mukatársa a fundraiser-ek szerepét mutatta meg; Mikola , a Transparency International projektmenedzsere pedig a szervezet által évente odaítélt Transparency–Soma Díjról beszélt, amit a legjobb oknyomozó és tényfeltáró cikkek szerzői kapnak.
A Tudatos Ifjúság Alapítvány által lassan két éve üzemeltetett online újság célja a párbeszéd, a társadalmi ügyek és a civil szervezetek iránt lelkesedő fiatalok és kortalanok nem csupán összefogása, informálása, edukálása, hanem szórakoztatása is. Az alapítvány belső képzésein a szárnybontogató újságírók fejlesztésén túl így az aktuálisan fontos kérdések is egyaránt szerepet kapnak.
A Tőled Hallottam Ifjúsági Magazin az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetségének (ISZOSZ) projektjén nyert összegből szakmai napot szervezett önkéntes újságíróinak, melyre szeretettel várta az újság iránt érdeklődő, leendő szerzőket is.
A szakmai nap első előadója Karóczkai Balázs külpolitikai újságíró volt, aki az előadásában a praktikus tanácsok mellett a magyar újságírók általános helyzetére is kitért. Szó esett magáról az újságírás folyamatáról, a témaválasztástól a korrektúrán és közlés lépésein át egészen a cikk utóéletéig. Az előadó őszintén beszélt az olvasói visszajelzések fontosságáról, ezek mérlegeléséről, adott esetben adaptációjáról, illetve a későbbi döntésekre való hatásáról. Szerinte az újságírás nem egy munka, hanem egy hivatás, hiszen a gyakran tíz-tizennégy órás munkanapok megterhelőek tudnak lenni. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy egy hosszú kutatómunkát igénylő cikk megjelenése vagy az arra kapott pozitív reakciók e hivatás árnyoldalát bőven ellensúlyozzák.
Az előadása végén útravalóként három tanácsot fogalmazott meg. Az első a nézőpontokról szólt: szerinte fontos több forrásból tájékozódni és több szempontból megközelíteni a problémát. A második tanács elég röviden: gyakorolni az írást, ami szerinte lehet bármi: naplótól kezdve az esszéken át egészen a rendes cikkekig. Azonban az íráskészség fejlesztése Karóczkai szerint kéz a kézben jár a szókincs fejlesztésével, amin leginkább az olvasással lehet javítani: „Ugyan a munkám miatt én többnyire szakirodalmat szoktam olvasni, de a szépirodalom sokat segít abban, hogy az ember gördülékenyebben, olvasmányosabban tudjon írni.” A harmadik és egyben utolsó útravalóként a nyelvtanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, mely mind a tájékozottságot, mind a gondolkodást segíti.
Ezt követően Nagy Ádám nevelés- és ifjúságkutató adott elő nekünk, a számára nem is annyira szokatlan zoomos közegben. Egyetemi oktatóként hangsúlyozta, hogy előadása ezúttal meglehetősen szubjektív, ennek megfelelően igazán szórakoztatóra és személyesre sikerült. A könnyed előadásmód azonban nem takarta azt a fajta nyomást, ami az ifjúsági szervezetekre telepszik, pandémia előtt, alatt és után egyaránt. Nagy Ádám szerint az egy magyar fiatalra fordított éves pénzösszeg nem fedi le egy BigMac árát, ami komoly problémákat okoz a szektorban. Átpolitizáltság nélkül szóba került maga a képzési struktúra, az ország és a társadalom igényei, valamint az, hogyan lett a 2014-ben még tömegesen ifjúságszervezőként végzett szakemberek piacából pangás, üresség és félreérthető jogszabályrendszer. Felemlegette a finn és a francia jó gyakorlatot, és kiemelte a szakmai hitelességet és hozzáértést, melyeknek jellemeznie kell kollégáit.
„A bezártság bezárkózást szül” – utalt a pandémiás időszak alatt kamaszodó fiatalokra, és azokra a szociális, mentális igénnyel szemben megjelenő hiányokra, melyek gátolják az egészséges fejlődésüket, és melyek a mostani szerencsétlen időszak lezárultával komoly szervezett és intézményesített reparációra szorulnak.
Az aHang elnevezésű, magyar petíciós platform történetéről tartott interaktív előadást Hajdú Gergő, a szervezet munkatársa. A három éve működő oldalon a civil szektorból érkező szociális munkástól egészen a közösségi szervezőig mindössze nyolc ember dolgozik: ennyien elegendőek ahhoz, hogy egy jelenleg háromszázezres adatbázist kezeljenek, ami olyan petíciókat bonyolított le eddig, mint a STOP Gyűlölet! kampány, a rabszolgatörvény-ellenes vagy éppen Az otthonápolás munka! című kampány. Kiemelte a digitális világ adta előnyöket, a szabadságot, amit az emberek a kezükbe kapnak ezáltal. Ez nem csak az aláírásadás lehetőségeire, de egy új petíció indítására is kiterjed – az utóbbit természetesen szigorúan moderálva. Szóba került még a vágyuk, hogy a jelenlegi idősebb célközönség kiegészüljön több aktív fiatallal. A fiatalok politikai passzivitásának okairól folyt még érdekes diskurzus, ide legyen elég kis gondolatébresztő: te milyen petíciót írnál alá? Ha a válaszod megvan, vagy csak szemezgetni szeretnél a kínálatból, ezt akár meg is teheted itt: https://szabad.ahang.hu/.
Végül, amint a futárok is szerencsésen megérkeztek az ISZOSZ által szponzorált ebéddel, egy igaz mentális betevővel is gazdagodhattunk: Mikola Bálint, a Transparency–Soma Díj projektmenedzsere engedett számunkra belátást a magyar oknyomozó újságírás krémjébe. Az egymillió forintos pénzjutalom és a felbecsülhetetlen értékű szakmai presztízs nem pottyan csak úgy akárki ölébe. Bár Mikola Bálint kifejtette, hogy gyakorlatilag bármilyen, az adott évben megjelenő cikkel pályázhatnak mind az olvasók, mind a szerző maga, az értékelés szigorú szempontok szerint zajlik. A belefektetett oknyomozói munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, és az írás minősége és befogadhatósága egyaránt fontos tényezője a zsűri végső döntésének.
A tragikusan fiatalon elhunyt újságíró, Gőbölyös József „Soma” tiszteletére alapított díjért komolyan meg kell dolgozni. Annak, aki a magyarországi társadalmi, politikai vagy gazdasági visszásságokra kíván fényt deríteni, akár hónapokig tartó terepmunkával, személyes interjúkkal, bonyolult bürokráciai akadályok elhárításával és tetemes mennyiségű adat elemzésével kell számolnia. A 2016-ban a Transparency International Magyarország – ami alapvetően a közérdekű adatperekkel és edukatív programokkal és kutatással foglalkozik – szárnyai alá kerülő projekt nyomán beszéltünk az újságírás reális és irreális veszélyeiről. Mikola Bálint szerint hazánkban nem kell tartani komoly veszélytől, legalábbis fizikai fenyegetéstől semmiképpen nem: jó hír ez tehát Sherlock és Pulitzer magyar hibridjeinek és nekünk, lelkes olvasóknak is.
