Még az előző szemeszter végén jelentkeztünk az első TEDxELTE megrendezésének híréről, most pedig már csak hetek választanak el magától az eseménytől. Érdekes történetekkel és egyetemi hallgatók beszédeivel vár az esemény október 18-án, az ÁJK-n.
Szeptemberben az előadók kiválasztásával a konferencia témájára is fény derült, ami nem más, mint a ZOOM IN, azaz a közelítés. Hogy mi kerül fókuszba? Az előadók arra vállalkoztak, hogy különböző történeteket, eseményeket vizsgáljanak meg egészen kis részletekbe menően. Ezeket pedig igyekeznek minél különbözőbb perspektívákból ismertetni és beszélni a hozzájuk tartozó háttértörténetekről, kulisszatitkokről. A személyes történetek mellett lesznek olyan vállalkozó szellemű előadók is, akik a világ történéseit követték szoros figyelemmel, és ebből vontak le következtetéseket, amiket most meg szeretnének osztani.
Az előadók között több ELTE-s hallgató is szerepel, akik bátran vállalkoztak arra, hogy megosszák gondolataikat mindenféle témáról, a traumáktól kezdve döntéshozatalokon keresztül egészen a magánszféra bonyolult világáig. Ez természetesen csak ízelítő, az előadók és a témák sokszínűsége legalább akkora, mint az előadók felhozatala. A TED talkok között szórakoztató előadások tartják fent a jó hangulatot.
Helyszín: ELTE ÁJK, Egyetem tér 1-3. 1053, Budapest
Időpont: 2019. 10. 18.
Mi is az a TED?
A TED-konferenciák lényege, hogy olyan inspiráló és forradalmi gondolatokat osszanak meg, amik nagy hatást tesznek hallgatóikra. A rövid és hosszú beszédek lényegi eleme a figyelemfelkeltés és a hatásosság.
Hogyan kapcsolódik hozzá az ELTE?
Korábban is rendeztek már itthon TED-konferenciát. Ilyen volt például a TEDxDanubia, TEDxBalaton és a TEDxYouth@Budapest; azonban ez az első olyan alkalom, ami kifejezetten egyetemistáknak ad lehetőséget arra, hogy megoszthassák gondolataikat.
A részletes programokért és előadókért keressétek az esemény Facebook oldalát. Találkozunk októberben, le ne maradj!