Egy egyetemi oktatónak sok esetben egyetlen arcát ismerjük csak: amit a kurzusokon mutat. Ezen túl viszont mindannyian rendelkeznek további perszónákkal – érdeklődésekkel, munkaszerepekkel, élettörténettel. L. Varga Péter egyetemi oktató, főszerkesztő és kutató személyének ezen rétegeibe igyekszem betekintést biztosítani jelen interjúban.
Hogy kezdett el az irodalommal foglalkozni?
Amikor középiskolás voltam, és közeledett az egyetemi felvételi és az érettségi ideje, sokat gondolkodtam azon, hogy milyen szakon vagy szakokon tanuljak tovább. Több minden szóba került, a jogtudománytól kezdve a pszichológián át az irodalom vagy a kommunikáció- és médiatudomány szakokig. Végül magyar nyelv és irodalom tanár, illetve bölcsész, valamint kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató lettem a Pécsi Tudományegyetem, ahol olyan kiváló és segítőkész tanáraim voltak, akikkel az egyes szemináriumi dolgozataimat továbbfejlesztettük publikációkká. Az érdeklődésem elmélyedt elsősorban a huszadik századi és kortárs irodalom, valamint az irodalomelméletek, kultúratudományok irányában.
Szerepeltem az Országos Diákkonferenciákon – sikereket is értem el –, és onnantól kezdve csaknem biztossá vált, hogy doktori képzésen folytatom a tanulmányaimat. Így kerültem 2006-ban a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának az Irodalomtudományi Doktori Iskolájába, ezzel párhuzamosan pedig az ELTE Általános Irodalomtudományi doktori programjába. Pécsen tehát Thomka Beáta doktori iskolájában tanultam, az ELTE-n pedig Kulcsár Szabó Ernő professzor műhelyében. 2009-ben végeztem, a disszertációmat is sikerült megírni, ebben az évben meg is védtem. Ekkor már majdnem biztos volt, hogy irodalommal fogok foglalkozni, illetve valamilyen módon részt veszek a felsőoktatásban, mégpedig az ELTE-n működő irodalomtudományos műhelyek munkájában – hogy hogyan, az akkor még csak formálódott. Rövid idő elteltvétel a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetben működő, Kulcsár Szabó Ernő vezette Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport tagja lettem, és ennek keretei között kezdtem az ELTE-n is kurzusokat tartani, illetve részt venni hosszabb távú kutatási projektekben.
Tehát azt mondhatom, hogy egyetemi éveimtől kezdve a magyar szaknak, elsősorban az irodalom szaknak köszönhetően kezdtem az irodalommal professzionálisabban foglalkozni, igazán komolyra pedig akkor fordultak a dolgok, amikor az első publikációim megszülettek. Számos kiváló egykori tanárom – jelenleg barátom, kollégám – biztatásával (köztük mindenekelőtt H. Nagy Péterével, aki akkoriban Pécsett tanított, és a Prae irodalmi és művészeti folyóirat alapító szerkesztője volt) sikerült beilleszkednem, és aztán úgymond „úgy maradtam”.
L. Varga Péter
Fotó: Ágai Ágnes
Elhangzott a 2006-os dátum, ami amiatt is meghatározó, mert akkor indult el a prae.hu, tehát ez a három dolog kvázi összeért. Az Ön kapcsolata a Prae-vel is akkor, ebben a szimbolikus évben ért össze, vagy már korábban kialakult?
Korábban kezdődött. Harmadévesen részt vettem az Országos Tudományos Diákköri Konferencián kommunikációtudomány szekcióban, Havasréti József tanárom és a korábban említett H. Nagy Péter sokat segített a dolgozat létrehozásában és sikerében. Ezzel sikerült akkor megnyerni az OTDK-t, majd a szöveg meg is jelent a nyomtatott Prae-ben.
Egy-két évvel később H. Nagy Péter felkért, hogy csatlakozzak mellé a nyomtatott Prae-hez tudományos szerkesztőként. Ekkortájt, 2005–2006 környékén csatlakoztam, azzal a nem titkolt céllal, hogy levegyek némi terhet H. Nagy Péter válláról.
2006-ban indult a prae.hu is Balogh Endre főszerkesztő, a Prae család szellemi atyja kezdeményezésével, ami akkoriban egy igazi szerkesztőségi családot takart: közösségként dolgoztunk együtt. A prae.hu nem volt könnyű szülés, átesett az oldal néhány vérátömlesztésen, dizájnváltással, szerkesztőségi fluktuációval, továbbá a szerkesztőgárda bővülésével – egészen odáig haladt ez a folyamat, hogy mostanra elmondható: a prae.hu igazi presztízsoldalnak számít művészeti-kritikai területen.
Ami a print lapot illeti, eleinte, ahogy említettem, a tudományos blokkot szerkesztettem, általában vetésforgóban Balogh Endréékkel. Egy évben négy lapszám jelent meg, ahogy most is – ebből kettő számnak a teljes koncepcióját és témáját mi hoztuk H. Nagy Péterrel, a másik két témát pedig Balogh Endre és Pál Dániel Levente főszerkesztő-helyettes. 2015-ben döntöttek ők ketten úgy, hogy a figyelmüket és energiáikat a jövőben az online oldalra fordítják, ekkor vettem át a nyomtatott Prae-nél a főszerkesztői posztot. Újabb szerkesztőkkel kiegészülve kezdtük el újraformálni és újragondolni a folyóiratot, és ekkor lett irodalmi és művészeti folyóiratból irodalmi és kultúratudományos folyóirat.
Kép forrása: prae.hu
Ahogy olvastam az AITK honlapján, nagyon szerteágazó szakterületei vannak, viszont a Prae tematikája még szerteágazóbb. Ezeket a témákat, amelyek az ön úgymond érdeklődését képzik, mennyire szeretné vagy tudja érvényesíteni a lapban?
A tudományos érdeklődésem, amelyeket a kutatások vagy az oktatás során előtérbe kell helyeznem, nagyon szorosan összefonódik a Prae-beli szerkesztői attitűdömmel és elképzeléseimmel. Lapis Józseffel – a Prae szépirodalmi szerkesztőjével – közösen találjuk ki, hogy az adott évben milyen koncepciók kerüljenek előtérbe, és ezek mindig adják magukat azok felől a kurrens tudományos tendenciák felől, amelyek amúgy is részei a munkámnak.
Amikor átvettem a periodika főszerkesztését, az volt a célom, hogy olyan tudományos folyóiratot csináljunk – a szépirodalmi közlések mellett –, amely különbözni tud a magyarországi irodalmi, kritikai, művészeti lapok többségétől abban a tekintetben, hogy olyan humántudományi, kultúratudományi, tehát klasszikus értelemben vett bölcseleti anyagokat jelentet meg a nemzetközi szakirodalomból is, amelyek Magyarországon egyelőre nem hozzáférhetők. Amik frissek, kurrensek, újak, és a felsőoktatás szempontjából hasznosak, jelentősek, valamint jól használhatók.
A Prae tulajdonképpen elkötelezte magát egy olyan irányba, amelynél a felsőoktatási szaktudományos jelleg kiemelt jelentőséggel bír, legyen az a kultúratudományok legtágabb értelemben vett területe. Deklarált célunk, hogy mindenekelőtt olyan lapszámokat készítsünk, amelyek a szaktudományos területeken jól használhatók, méghozzá a nemzetközi legjobbak eredményeinek magyar nyelvű közvetítésével is. Olyan lapot szerettem volna, amely mind tartalmában, mind küllemében jól és karakteresen elkülönül más folyóiratoktól: hogy akiknek lehetőségük nyílik az Írók Boltjában vagy más lapárusoknál böngészni, legyen érvük, miért a Prae-t vegyék le a polcról és vásárolják meg.
A tudományos professzionalizmust persze nem kizárólag az eminens tudományokban vagy az elitkultúrában értjük, hanem a tömegkultúra összefüggéseiben is. Számos Prae-szám foglalkozik valamilyen popkulturális jelenséggel, méghozzá tudományos igénnyel – készítettünk terjedelmes blokkokat például a science fictionről, a fantasyról, a horrorról, a cyberpunkról, illetve általános értelemben a popkultúra jelenségeiről –, de volt már tematikus Trónok harca lapszámunk is. Ez utóbbi annyira jól sikerült (kiváló és közérthető esszéket és tanulmányokat közöltünk), hogy egészen különös helyekről érkeztek megkeresések és érdeklődők a lap iránt. Látszik, hogy bizonyos témákkal, magas színvonalon, egészen bámulatos és széles, nem feltétlenül szakmai közönséget is el lehet érni.
Más alkalmakkor pedig készítettünk olyan lapszámokat, mint amilyen például a német médiatudós Friedrich Kittler munkásságáról készült tematikus összeállítás, ami viszont inkább egy szűkebb szaktudományos réteg számára vonzó és használható.
Kép forrása: prae.hu
Mik ezek a különös helyek és megkeresések?
Mondok két példát két különböző lapszámról. A Trónok harca-szám után például kaptam olyan megkeresést egy kis községből egy fiatalembertől, aki mindenképpen szeretett volna hozzájutni a lapszámhoz, mert randevúra hívott egy lányt, aki nagy Trónok harca rajongó, és ezzel szerette volna meglepni. A Trónok harca anyagunk iránt amúgy a SorozatWiki nevű oldal is érdeklődött, hoztak róla cikket, amelyet a Trónok harca hivatalos magyar nyelvű Facebook-oldalán is megreklámoztak, és lett egy kis felhajtás körülötte. Ilyenkor sikerül azokat a kapukat áttörni, amelyeket egyébként meglehetősen nehéz: olyanok is találkoznak a folyóirattal, akik egyébként soha az életben nem tudnának róla. De a popkultúrát feldolgozó, tudományos igényű lapszámaink szintén el szoktak jutni mindenféle szubkultúrákhoz és színterekhez, amelyek aztán vagy kedvvel forgatják ezt, vagy néha nem értik – ez is előfordul.
Másik példa: a Líratechnikák címet viselő és kurrens költészetelmélettel foglalkozó, erősen tudományos anyagunk iránt – amely szakmai téren igen sikeres lett – érdeklődött egy Pécs melletti községben élő anyuka, aki a költészet iránt rajongó lánya 18. születésnapjára szerette volna beszerezni a lapszámot.
Elhangzott, hogy a felsőoktatás is egy nagyon fontos fókusza a Prae-nek. Ön ezt mennyire érvényesíti a saját oktatási területén?
Amikor van rá mód, és a téma olyan, akkor érvényesítem, és igyekszem behozni a lapszámokat, sőt ezeket a számokat vagy szövegeket, amelyek egy-egy kurzushoz szükségesek, hozzáférhetővé teszem a hallgatók számára – akár digitálisan, vagy ha van rá lehetőségem, printben. Más kollégáknak is szoktam javasolni és biztosítani potenciális szakirodalomként a megjelenő lapszámokat, tudtommal ők is előszeretettel használják az óráikon. Ez tulajdonképpen az egyik célja a lapnak. Ha olyasmit tanítunk itt a BTK-n, ami a nemzetközi kutatások és eredmények szempontjából fontos, de magyarul nem elérhető, akkor kiváló szemináriumi segédeszközként tudnak működni. Részben ezért is csináljuk – nem csupán azért, hogy szakmabeli kutatók böngésszék, hanem hogy minél több hallgatót tudjunk megkínálni vele.
Fotó: Ágai Ágnes
Mi lenne a Prae három fő erénye?
A nyomtatott Prae-nél olyan lapszámokat igyekszünk készíteni, amelyeket más magyar nyelvű irodalmi, kulturális, művészeti folyóiratok nem. Elsősorban a bölcseleti stúdiumok és a korszerű kultúratudományok közvetítésére koncentrálunk, olyan témákat hozunk, és olyan szövegeket közlünk, amelyek színvonalukban és jellegükben máshol nem találhatók meg.
Ugyanilyen hangsúllyal és érdeklődéssel foglalkozunk a populáris kultúra különböző jelenségeivel, a popkultúrán belül is a jó populáris kultúrával. Mert ahogy a magaskultúrában léteznek jó és kevésbé jó művek és jelenségek, a popkultúrában is ingadozó a színvonal, egyes jelenségek legfeljebb valóban a fenomén szintjén érdekesek.
Harmadikként azt mondanám, hogy a szépirodalmi blokkunk meglehetősen és jó értelemben heterogén. Irodalmi tekintetben nem vagyunk egy konzervatív folyóirat, nincsenek láthatatlan limesek és határok – hírnév például, amely fölött közlünk valakit, alatta meg nem. A beküldött művek – legyen az ismert vagy pályakezdő szerzőé – közléséről mindig a minőség dönt. Büszkék vagyunk rá, és a jövőben is eszerint fogunk eljárni, hogy számos pályakezdő szerző művét az elsők között közöljük, amennyiben azok kiválóak. Emellett természetesen publikáljuk azon szerzők műveit is, akik már jól ismertek. Azt mondhatom, Lapis József szerkesztőkollégám értő keze alatt igazán nyitott irodalmi blokkunk van, amelybe nagyon sok minden belefér.
És az ELTE-é?
Az ELTE – jelenlegi nehézségei és küzdelmei ellenére is – az egyik legjobb egyetem az országban, a BTK pedig alighanem a legjobb kar; nem véletlenül ide jelentkezik a legtöbb hallgató. Az itt folyó bölcsészképzés egy olyan közösséget, műhelyt teremt, ami egészen biztosan az egyik legszínvonalasabb. Aki itt végez, akár BA-n, akár MA-n, jó eséllyel tud posztgraduális tanulmányok irányába mozdulni, vagy akár a hazai nehéz munkaerőpiaci körülmények közt elhelyezkedni. Mivel ez némi magyarázatra szorul, ezzel kapcsolatban a következőket mondanám.
Az ELTE bölcsészkara mindenekelőtt oly módon építi fel a stúdiumokat, hogy azok nem kizárólagosan bizonyos „tananyagok” vagy „tudáshalmazok” reflektálatlan átadásában érdekeltek, sokkal inkább abban, ami minden bölcsészképzésnek az egyik kimondatlanul is a legfontosabb komponense. Nevezetesen, hogy kritikai szemlélettel és ítélőképességgel bíró hallgatókat képezzen, akik számára a filosz mint olyan nem avítt, könyvtárszagú vagy hasznavehetetlen, hanem olyasvalami, ami szemléletmódot, gondolkodási és viszonyulási módot jelent mindenhez, amit életnek és világnak nevezünk. Tőlünk nyugatabbra a pénzügyi és a gazdasági világban keresik a jó bölcsész munkaerőt, hiszen az ő szemléletmódjuk valami olyat képes nyújtani e területeken is, aminek máshonnan érkezők nem biztos, hogy birtokában vannak. A legsikeresebb cégek a saját fókuszukat és a bölcsészettudomány kvalitásait nagyon jól tudják szintetizálni. Hiába érzékeljük most úgy, hogy a bölcseleti stúdiumok nehézségekkel küzdenek szerte a világban, azt gondolom és remélem, hogy e felismerés – vagyis az, hogy a leghatékonyabb modellek úgy alakulnak ki, hogy valamennyi szemlélet hozzáadja az akár gazdasági-piaci értékekben is realizálódó tudását az elérendő célokért folytatott munkához – a jövőben a bölcsész diszciplínákat is vonzóvá, népszerűvé és munkaerőpiaci szempontból egyaránt jelentőssé tudja tenni.
