Szerda délután megtelt az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtára. Nem is csoda, hiszen a mikrotörténetírás nagyágyúja, Giovanni Levi tartott előadást Microstoria és Global History címmel.
A Velencei Egyetem professzor emeritusa a mikrotörténetírás egyik legnagyobb hatású képviselőjének számít. Nevét Magyarországon a legtöbben az Egy falusi ördögűző és a hatalom című könyve után ismerhetik. Szerdai budapesti előadásának apropója nem más volt, mint nagyszabású vállalkozása: egy világkörüli kampánykörút, mely során a global history fenyegető szörnyetege ellen folytat propagandisztikus tevékenységet. Előadásából, melyet francia nyelven tartott, de Czoch Gábornak, az Atelier tanszékvezetőjének köszönhetően a közönség franciául nem értő tagjai magyarul élvezhettek, természetesen azt is megtudhattuk, hogy Giovanni Levi miért is tekint szörnyű járványként a global history terjedésére.
Czoch Gábor és Giovanni Levi
Mindenekelőtt fontosnak tartotta leszögezni, hogy a történetírásra, illetve a történészekre mindenkor hatnak az aktuálisan érzékelhető politikai folyamatok. A mikrotörténetírás mint módszer például abban az időben ütötte fel a fejét, mikor a kétpólusú világ éppen megszűnőben volt, azaz az 1989-90-es változások idején, mikor sokan azt hitték, a kapitalizmusnak köszönhetően egységes lesz minden. Ám ezek a számítások nem jöttek be, és egy többpólusú világ alakult ki, melyben lehetetlen előre látni a folyamatok végkimenetelét. Ez a posztmodern gondolkodás felértékelődéséhez vezetett, mely szerint az abszolút igazság nem létezik, a valóság megismerhetetlen, a történelemről pedig nincs egy nagy narratíva, hanem különböző narratívák léteznek egymás mellett – tehát úgy is mondhatnánk, hogy minden relatív.
Az ilyen hatások közepette megszületett mikrotörténetírást nem egy elméletnek, hanem sokkal inkább egy módszernek, megközelítési módnak kell tekintenünk, hiszen nem arról van szó, hogy a történész apró dolgokat akarna tanulmányozni, hanem arról, hogy azt keresi, ami első pillantásra nem tűnik fel, illetve ami szabad szemmel nem, csak mikroszkóp segítségével látható. A mikroszkópot persze véletlenül se vegyük szó szerint, úgy kell értenünk mindezt, hogy a történész által megfogalmazott kérdés általános érvényű, vizsgálata viszont lokálisan értelmezhető, ebből kifolyólag pedig a konklúzió többféle lehet. Levi többek között a Sigmund Freud által bevezetett fogalmat, az Ödipusz-komplexust hozta fel példaként, mely jelenség Freud szerint általánosan megvan mindenkiben, azonban megjelenési formáját tekintve igen változatos lehet.
Giovanni Levi ezután áttért a global historyról alkotott gondolatainak részletezésére. Esetében az aktuális politikai kontextus a mindannyiunk által tapasztalt és a mindannyiunkra hatással lévő globalizáció jelensége. A global history pozitívumaként egyedül azt emelte ki, hogy a nemzeti, etnocentrikus keretből kilépve célja az általánosabb érvényű összefüggések feltárása. Alapvető negatívumaként hangsúlyozta, hogy egy elkerülhetetlen, sorsszerű haladási irányt feltételez, továbbá hogy globális megnevezése ellenére mégis egy erőteljesen Európa- és USA-központú jelenségről kell beszélnünk, melynek célja a napjainkat meghatározó globalizáció előzményeinek keresése, a sorsszerűség igazolása érdekében. A folyamat árnyoldalait azonban nem tanulmányozzák. Képviselői rendszerint arról is megfeledkeznek, hogy a világ számos pontján nem érvényesül egységesen a kapitalizmus, így a globalizáció sem. Ahogy azt is sorsszerűnek veszik, hogy a demokráciák a kapitalizmussal összefonódva eredményezik a fejlődést, pedig napjainkban sok helyen tapasztalhatjuk, hogy egy autoriter hatalom a kapitalizmusra erőteljesen támaszkodva, de a demokrácia nélkül kínál alternatívát.
Az előadás hátralevő részében a global history további három kulcsproblémáját ismertette Levi. Ezek közül az első a térkezelés: a global history-t író történészek minél nagyobb területeket akarnak tanulmányozni, valamint tagadják azt a megközelítési formát, hogy a világ más-más meghatározott pontjaiból kiindulva máshogy lehet megérteni az általános jelenségeket. Másodikként az időt emelte ki: a global history nem tud mit kezdeni a jelenségek többféle időritmusával, pedig Levi szerint ez az, ami a leginkább meghatározó a történelemben. Példaként a barokkot említette, hiszen rengetegféle barokk létezik országtól függően, amelyek kialakulásának időritmusa igencsak eltérő. Harmadik problémaként pedig a forrásokat hozta fel: a global history összefoglaló munkákra épít, a történész tehát elhagyja a levéltárat, ezzel kitéve magát a téves megállapítások veszélyének. Olyan ez, mintha a filmek helyett megelégednénk az előzetesek megnézésével.
Előadása végén Giovanni Levi leszögezte, hogy amíg a mikrotörténetírás egyértelműen történettudományos módszer, addig a global history-t jelenleg nem tekinthetjük másnak, mint ideológiának.
A fotókat Turóczi Márk készítette.
