A számos német és néhány magyar nyelvű újság mellett latinul „szólalt meg” 1790-ben az Ephemerides Budenses, avagy a Budai Napló, amely ugyan csak három évig működött, mégis a XVIII. század végi magyar sajtó történetének az egyik különleges hírlapjává vált.
Az Ephemerides Budenses fontos szerepet töltött be a felvilágosodás eszméinek terjesztésében. Politikai, közéleti és irodalmi témáival kiemelten kezelte a magyar nyelv ügyének előremozdítását, s egészen ellentmondásos módon latin nyelven érvelt a magyar mellett. Ennek ellenére a kétszázhuszonöt éve megszűnt hírlap a maga korában radikális kiállásnak számított a magyar nyelv ügyéért.
Az 1790 áprilisa és 1793 márciusa között működő hírlapot mai szemmel szokatlan gyakorisággal nyomtatták ki: hetente kétszer jelent meg. Az első félévben, 1790 októberéig Tertina Mihály költő és a budai gimnázium tanára, onnantól a lap megszűnéséig pedig a Kassáról Budára érkező Spielenberg Pál, a pesti királyi tábla ügyvédje szerkesztette. A szerkesztőcsere nem jelentett nagy váltást a tematikában, de fellelhetők különbségek: Spielenberg például sokkal jobban harcolt a magyar nyelv ügyéért, igen merész hangot használt. Ha Tertina és Spielenberg politikai nézetbeli különbségét keressük, azt mondhatjuk, hogy Tertina jozefinista, Spielenberg pedig a nemesi-nemzeti mozgalom híve volt.
In operis intelligentiae
Hogy mi is volt a lap célja? Mindkét szerkesztő tudta, hogy az értelmiség szolgálatára (in operis intelligentiae) létrehozott lap nem lehet üzleti vállalkozás: egyfajta irodalmi kihívásnak tekintették. Spielenberg megfogalmazott egy médiaetikai kérdést is: az újságíró feladata az igazság előítéletek nélküli bemutatása. A köszöntőben a szerkesztők közölték, hogy elsősorban politikai, másodsorban tudományos kérdésekkel kívánnak foglalkozni. Az újság fő feladatának a közügyek, az országgyűlési határozatok és törvények ismertetését, az egyházi, gazdasági és társadalmi élet eseményeinek közlését tekintette. Ezeket a témákat felölelő írások a Politicae rovatba kerültek.
A másik rovatba, a Litterariába pedig a kulturális intézményeknek, iskoláknak és könyvtáraknak szóló írásokat szánták, de ott jelentek meg a könyvismertetések és a tudományos élet hírei is. E rovat nagyon hasonlított a korszak meghatározó lapjára, a Merkurra. Valószínűleg a Merkur számára gyűjtött, de fel nem használt anyagok jelentek meg itt. Nemcsak tematikai, hanem személyi kapcsolat is volt, hiszen Kovachich Márton György, a Merkur szerkesztője – egyfajta szerkesztőhelyettesként – vett részt az Ephemerides kiadásában is.
Eleinte a közéleti események sokasága kissé kiszorította az irodalmi részt. A lapszámokat szemügyre véve jól látható, hogy a hírlap működésének első féléve után a kulturális témák kerülnek túlsúlyba – ennek feltételezhető oka a cenzúra nyomása, amely az Ephemeridest sem kímélte…
Nomen est omen
Az Ephemerides Budenses pusztán a rövidítés miatt volt olvasható a főoldalon, a teljes címe Ephemerides politicae et litterariae pro regnis et provinciis sacrae coronae Hungariae volt. 1791 második felétől az Ephemerides Budenses rövidítést az Ephemerides Politico Literariae váltotta fel, a sajtótörténetbe mégis az első rövidített címén vonult be. Az Ephemerides Budenses cím annyit tesz: ’Budai Napló’.
A cikkek javarészt névtelenek. Azt viszont könnyen megállapíthatjuk, hogy az írók is a jozefinista-szabadkőműves körbe tartoztak – az Ephemerides szellemi köre hasonlít a korszak felvilágosult csoportjaihoz: Kazinczy Ferenc, Kármán József vagy éppen Kovachich Márton György köréhez.
Kikhez szólt a lap? Pontosan nem tudjuk. Az olvasóközönség mibenlétére többféle elmélet van. Elképzelhető, hogy „iskolaújság” volt. Ebben a korszakban ezek íródtak latinul, egyfajta szöveggyűjteményként segítették az oktatást. A lap témái viszont meghaladják egy iskolaújság kereteit. A magyar nyelv és irodalom fontosságának hangoztatása miatt azt gondolhatjuk, hogy az Ephemerides a középnemesség és az értelmiség haladó rétegének sajtója volt. Ez ellen szól a latin nyelvű szövegezés okozta olvasási nehézség, illetve az, hogy a korszak köznemesi és honoráciorrétegének (értelmiségi tisztviselőknek) nem feltétlenül volt még igénye arra, hogy önálló sajtója legyen. A nyelvválasztás és a témavilág magyarul nem tudó, közügyek iránt érdeklődő olvasóközönséget sejtet, viszont ennek a rétegnek már voltak német nyelvű folyóiratai.
Feltehetően az értelmiség felsőbb rétegének szánhatták, azoknak az egyetemi oktatóknak és hallgatóknak, középiskolai tanároknak, ügyvédeknek, orvosoknak, akik jól tudtak latinul, érdeklődtek a közügyek iránt, és elkötelezettek voltak a magyar nyelv, irodalom és kultúra ügye mellett.
A magyar ember jellmezése a XVIII. századi felfogásban. 1730–1740 között készült rézmetszet
Pro patria cum materna lingua
Az Ephemerides folyamatosan foglalkozott a nyelv és a nyelvművelés aktuális kérdéseivel, és ezek az írások mennyiségüket tekintve az idő előrehaladtával egyre központibb helyet foglaltak el a sajtóban. Az Ephemerides az anyanyelv mellett való küzdelemmel kívánta szolgálni a hazát – pro patria cum materna lingua. Ennek fényében jól átgondolt, többtényezős programként képviselte a nyelvművelést.
A magyar nyelv helyzetét és a nyelvművelés ügyét áttekintően tárgyaló megnyilatkozások eleinte könyvek, folyóiratok és újsághírek ismertetése kapcsán fogalmazódtak csak meg, később már a Litteraria rovatot egy-egy számban teljesen kitöltő szövegek lettek. Olyan műveket méltattak, mint Decsy Sámuelnek a Pannoniai Féniks, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv című műve vagy Kazinczy Ferenc Heliconi virágok című munkája. Kiemelkedik ezek közül az írások közül egy olvasói levél, mely szerint három dolog teszi magyarrá az embert: a törvény, a nyelv és az öltözet. Ebből következik tehát a szerzők számára is, hogy a nyelvművelés hazafias kötelesség.
A nyelvi témák közül a magyar nyelvű színjátszás ügye kapta a legnagyobb hangsúlyt. A szerzők hamar belátták, hogy nem a politikai támogatás, hanem a pénzügyi háttér hiánya, illetve a német nyelvű színjátszás sikeressége jelenti a legfőbb problémát ez ügyben. Emellett az Ephemerides Budenses programszerűen kívánta feltárni a magyar drámairodalmat: közölték az ismertté vált vagy kéziratban lévő drámák jegyzékét, és arra kérték az olvasókat, hogy értesítsék a szerkesztőséget, ha tudnak még további kéziratban lévő magyar drámákról.
A magyar nyelv és az oktatási rendszer kapcsolatáról is sokat írtak, hiszen a nyelvművelés egyik alapfeltétele az anyanyelvtanítás megléte. Talán azt is elmondhatjuk, hogy az Ephemeridesben az anyanyelv-pedagógia első hazai aspektusai is megjelentek: a szerzők szerint az anyanyelvi oktatás a tudományos, művészeti és ipari élet fejlődését hozná magával. Ettől függetlenül a latin mint műveltségi nyelv oktatását továbbra is fontosnak tekintették, a németet pedig modern európai nyelvtudásként tartották számon. Korukat megelőzve jelent meg az az ötletük, hogy a nem magyar ajkúakat a saját anyanyelvükön oktassák, ezzel megkezdődött a kisebbségek nyelvi jogaival való foglalkozás is.
Az oktatással szoros összefüggésben vizsgálták a tudomány magyar nyelvűvé tételének a lehetőségeit. Többször érvelnek azzal, hogy a tudományok magyarul ugyanolyan jól művelhetők, mint latinul vagy akár németül. A tudomány magyarnyelvűségének alapfeltétele a legfőbb tudományos munkák magyarra való átültetése, és ennek érdekében hangsúlyozták az anyanyelvű szakszókincs gyarapításának fontosságát. A tudományok között a magyar nyelvészet fejlesztését tartották az egyik legfontosabb feladatnak.
A magyar irodalom mint az anyanyelv legfőbb hordozója melletti kiállásban is szerepet vállalt a hírlap. Főként a könyvrecenzióikban és az azokat kommentáló írásaikban fogalmazták meg az anyanyelvű irodalom fontosságát. Leírták, hogy az irodalomnak és a nyelvművelésnek nagy szüksége van egy állandó intézményi háttérre. Megjelentették Martinovics Ignác levelét is, amelyben a Tudós Társaság létrehozását szorgalmazta. A Ephemeridesben megjelenő irodalmi kritikák túlszárnyalták a korszak legtöbb sajtójában megjelenteket: Ráth Mátyás óta ez volt az a sajtóorgánum, amely meg akarta honosítani hasábjain a könyvkritikát (például Kazinczy Ferenc Opheusának elismerő kritikája).
Több írás foglalkozott a magyarral mint hivatalos nyelvvel, valamint a magyar nyelv hétköznapokban való megjelenésével. Előbbinek az igénye szinte minden cikkben megfogalmazódott. Remélték, hogy a magyar nyelv államnyelvvé tétele után a magyar nyelv terjedése megállíthatatlan lesz.
Alloquens in lingua Latina
Az, hogy miért éppen latin nyelven jelentették meg a folyóiratot, ellentmondásos. Számos kérdést vet fel az, hogy a magyar nyelv fontosságát egy másik – ez esetben latinul megszólalva, azaz alloquens in lingua Latina – nyelven hangoztatták, miközben a korszakban nagy számban adtak ki német nyelvű lapokat, de már megjelentek a magyar nyelvű sajtótermékek is – gondoljunk csak a Magyar Hírmondóra, a Magyar Kurírra, a Magyar Museumra vagy éppen az Orpheusra.
Ezt az ellentmondást fokozza, hogy a magyarul megjelenő könyvekről is latin nyelvű recenziókat jelentettek meg az Ephemerides lapszámaiban. Tették mindezt úgy, hogy a modern szakszókincset igen nehéz volt latinra átültetni, s ez lassíthatta az írást.
Mivel már az akkori olvasókat is elgondolkodtatta a nyelvválasztás oka, Tertina Mihálynak, az első szerkesztőnek választ kellett adnia erre: a latin nyelv nyolc évszázadon át a magyarországi közélet nyelve volt, annak méltósága és ismertsége előnyt biztosított szerinte a lap számára. Utóda, Spielenberg Pál nem a tekintélyelvűségre hivatkozott, hanem arra, hogy szívesebben és könnyebben olvassák a latin szöveget, mint a magyart. A latin tehát egy közvetítő nyelv lehetett az Ephemerides esetében, amelytől a szélesebb olvasóközönséghez való eljutást remélték.
A Kazinczy-emlékcsarnok Széphalomban
Acta est fabula – vége a mesének
Az Ephemeridesre – a korszak többi folyóiratához, hírlapjához hasonlóan – a megjelenések ritkulása, majd a megszűnés várt. Ezt tovább erősítette az is, hogy a cenzúra – bár nem tiltotta be, de – nem is támogatta az Ephemeridestartós működését.
A legutolsó, 1793. március 5-ei lapszámban Spielenberg arra panaszkodik, hogy nincs pénz a lap kiadására. A másik fő problémát pedig az olvasóközönség csökkenő száma okozta: a sajtó megelőzte a közösség igényeit, még néhány évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy a közértelmiség számára is fontosak legyenek az Ephemerides eszméi. A hírlap megszűnése kapcsán Spielenberg az utolsó számban elmondta, hogy a latin nyelven a magyar irodalom és nyelv szószólója kívánt lenni, és kész saját bukását is megnyugvással tudomásul venni, ha az a magyar nyelv diadalát jelenti…
Igaza volt. A középnemesség és az értelmiség egy haladó, polgári eszmékért küzdő rétegéhez szóló Ephemerides Budenses ugyan rövid életű volt, de olyan elveket fogalmazott meg, amelyek előremozdították a nyelvújítást, a magyar nyelv államnyelvvé tételét, valamint az oktatás, a tudományos és kulturális élet magyar nyelvűvé válását. A hírlap szép példája annak, hogy az anyanyelv fontosságát – az évszázadok óta közéleti nyelvként uralkodó – latinnal is ki lehet fejezni.
A folyóirat első hatásos eszköze volt a nyelvművelés hirdetésének. Megszűnése ugyan ideiglenesen lassította a nemzeti mozgalmak kibontakozását, de a szellemet már nem lehetett visszazárni a palackba. Az Ephemerides Budenses szerkesztői a magyar nyelvművelés és a nyelvújítás szellemi előkészítőinek tekinthetők.
Eredeti megjelenés: Élet és Tudomány, LXXIII. évf. 28. szám 873–875.
