Nemzetközi kutatás az ELTE-n

Újabb nemzetközi kutatás veszi kezdetét az ELTE PPK-n 2016 májusában. A legújabb projektben a kutatók azt kívánják vizsgálni, hogy mit jelent az állampolgári aktivitás a fiatalok, a szakemberek, illetve a kormányzat számára. Hazánkon kívül öt másik ország vesz részt a felmérésben: Anglia, Ausztrália, Kanada, Libanon, valamint Szingapúr. A tervek szerint a Youth Activism, engagement and the development of new civic learning spaces című kutatási program három év lefolyása alatt valósul meg. A vizsgálatot a nagy-britanniai The Leverhulme Trust 122.857 angol fonttal támogatja, ami körülbelül 48 millió forintnak felel meg.

A konzorcium vezetője Ian Davis, a University of York professzora, hazai vezetője pedig Fülöp Márta, az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi tanára, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos tanácsadója. A kutatás célja, hogy képet kaphassunk arról, hogy a fiatalok, a szakemberek illetve a kormányzat számára mit is jelent az állampolgári aktivitás. Kutatási szempontok az egyének és a csoportok aktív állampolgári magatartásának mintázata, valamint, hogy hogyan segíti elő az oktatás a demokratikus pluralizmussal kapcsolatos aktivitási formákat különböző társadalmi és politikai közegekben.

A feltárás előmenetelét workshopok és szemináriumok segítik elő, amelyek közül az elsőt Yorkban rendezik, míg az utolsó, összegző konferencia előreláthatólag Budapesten lesz 2019 tavaszán. A projekt céljai közé tartozik, hogy a kutatók intervenciós programok megvalósítására tehessenek javaslatot.

A kutatás magyarországi lebonyolításában Fülöp Márta egyetemi tanár, Berkics Mihály egyetemi adjunktus, Sebestyén Nóra (MTA TTK), továbbá a Pedagógiai és Pszichológia Karon működő Társas Interakció: Versengés és együttműködés kutatócsoport PhD,- és mesterszakos hallgatói vesznek részt.

Forrás: www.elte.hu
Képek forrása: oklahomaanalytics.com, elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]