A Breakthrough Prize a világ egyik legnagyobb pénzjutalommal járó tudományos elismerése; tudományterületenként 22 millió dollárral (6,4 milliárd forinttal) lesz gazdagabb a díjazott, ezzel az összeggel pedig maga mögé utasította a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat.
A Breakthrough Prize-t olyan, a tudományos világ berkeiben otthonosan mozgó nagyágyúk alapították, mint Mark Zuckerberg, akinek a Facebookot köszönhetjük, Sergey Brin, aki az egyik Google társalapító és felesége, Anne Wojcicki, valamint Jack Ma kínai üzletember, és Jurij Milner orosz vállalkozó és felesége, Julia. A díjakat az élettudomány, a matematikai és a fizika tudományterületén folyó kutatásokért adják, először 2013-ban adták át.
Az élettudományi díjat – fejenkét 3 millió dolláros (azaz 875 millió forintos) pénzjutalommal – öt kutató vehette át: Karl Deisseroth és Edward Boyden az optogenetika úttörőiként, John Hardy az Alzheimer-kór genetikai kutatásáért, Helen Hobbs a genetika orvostudományi alkalmazásáért, valamint Svante Pääbo, az ősi DNS kutatásának úttörője, aki a Neander-völgyi ősember genomjának szekvenálását vezette.
A fizikai díjat öt kutatócsoport kapta (amely összesen 1300 kutatót foglal magába), akik úttörő neutrínórészecske-kísérleten dolgoztak. A kísérleteket a kanadai Sudbury Neutrino Obszervatóriumban, valamint egy kínai és három japán kutatóintézetben végezték. Ennek a tudományterületnek a képviselői, Kadzsita Takaaki japán és Arthur B. McDonald kanadai tudós kapták idén a fizikai Nobel-díjat is, ahogy azt korábban megírtuk.
A matematikai díjat Ian Agol vehette át a “háromdimenziós sokaságok” vizsgálatáért.
Forrás: eduline.hu
Kép forrása: huffingtonpost.co.uk