Egyetemünk hallgatója, Poór Dániel rendkívül pörgős életet él: heti többszöri edzésen vesz részt vidéken, tanul, emellett dolgozik és a GTK küldöttgyűlési képviseletéhez is csatlakozott, hallgatótársait pedig sokszor segíti ki jegyzeteivel. Kitartó munkájának eredményét az alábbi lista is mutatja: 2018-ban öt nemzet között nemzetközi bajnok, világranglista 6. helyezett, párosban magyar bajnok és országos ranglistagyőztes, 2019-ben, csapatban világbajnoki 2. helyezett, 2021-ben új kategóriájában területi győztes és magyar bajnoki 3. helyezett. A 20 éves sportolóval a sporttánc különlegességeiről, edzésekről, fordulópontról és a jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Mit kell tudni a sporttáncról, azon belül is a rock’n’rollról?
Ezt a táncot legjobban úgy írhatom le, mint a sport és gimnasztika ötvözete. Jóval nagyobb erőkifejtés és izommunka kell hozzá, mint mondjuk a latintáncokhoz, de azokhoz hasonlóan itt is zenére és ütemre táncolunk egy adott koreográfiát. Ami még különlegesség, hogy a felnőtt kategóriákba – ahová most már én is tartozom – sokkal komolyabb akrobatikus elemeket hajtunk végre és a partnernőnket emelgetjük, dobáljuk és forgatjuk a levegőben. A felnőtt kategória egyébként még tovább osztható háromfelé, C, B és A csoportokra, amelyek közül én a B-hez, szakmai nevén Main Class Contact Style-hoz tartozom, ami azt jelenti, hogy mi fokozottan alkalmazzuk az akrobatikai elemeket és dobásokat a koreográfiánkban. Ezzel szemben a C kategóriában egyszerűbb elemekkel táncolnak, az A-ban pedig sokat szaltóznak.
Mikor és hogyan találkoztál a rockyval?
A velem egyidős unokatestvérem hatására kezdtem el táncolni, még óvodás koromban. Ő ekkor kezdett el órákra járni, és mivel ugyanabba az oviba jártunk, én is mentem vele. Az unokatestvérem egy idő után abbahagyta, én azonban ottragadtam, ennek lassan már 15 éve. Tizenkét évig táncoltam az ajkai Dinamik Klubban, 2020 januárjában pedig a székesfehérvári Főnix Rock and Roll Sportegyesülethez igazoltam.
Mint minden sportágnál, itt is fontos az edző-sportoló kapcsolat. Hogyan jellemeznéd az edzőid szerepét a te sportodnál?
Az edző fontos feladata, hogy jó technikai tudást adjon át és felkészítse a versenyekre a táncosokat. Ugyanakkor, mivel színpadi produkció is a miénk, mentálisan is olyan hátteret kell nyújtania, amivel ki merünk és ki is tudunk állni a színpadra, hogy meg merjük mutatni magunkat több száz ember és kamerák előtt is. Továbbá az edző a táncos értékrendjének kialakulására is nagy hatással van azzal, hogy mit tanít és mutat az edzések alatt, mert ezt később a növendékek is átveszik.
Az ELTE hallgatójaként a GTK kereskedelem és marketing alapszakán tanulsz. Miért ezt ez egyetemet és szakot választottad?
Tetszett, hogy a GTK innovatív és új kara az ELTE-nek, a marketing pedig a legszimpatikusabb szak volt a számomra, mindenképpen ebbe az irányba akartam menni. Úgy gondoltam, hogy mivel egy új intézetről van szó, új, másfajta kihívásokat rejt majd mind a tanárok, mind pedig a diákok számára, amelyeket együtt tudunk majd teljesíteni.
A sport és az egyetem mellett jelenleg a gyakornoki idődet is töltöd egy építőipari cég marketingosztályán. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a három területet?
Elég bonyolultan és sok logisztikát követelve, mivel az edzéseim nagy része nem Budapesten, hanem Székesfehérváron, Tatán és Biatorbágyon zajlanak. Minden hétre előre beosztom, hogy melyik nap mikor mit csinálok és hol leszek, hogy minden feladatnak a végére érhessek. A tanulás sokszor az esti órákra és a hétvégékre marad, mert az edzések időpontjáról mindig a táncpartneremmel egyeztetünk hétről hétre, aki szintén több műszakban dolgozik. A munkahelyemmel pedig azt a rendszert dolgoztuk ki, hogy csak heti egy napot kell az irodában lennem, a többi négyen otthonról dolgozom.
A pörgős és elfoglalt életmódod miatt soha nem volt konfliktusod a családdal vagy barátaiddal?
Nem igazán tudnék ilyen helyzetet mondani, mert mindenki, akivel megismerkedtem a baráti társaságomból, elfogadta, hogy nekem ezek a programok az életemhez tartoznak, és megszokták, hogy kevésbé vagyok elérhető, mint a korombeliek többsége. A családom pedig szintén elfogadta azt, hogy állandóan pörgök, dolgozok valamin.
Miben különbözik az a Dani, aki éppen táncol vagy edz, attól, akivel hetente találkozunk az órákon?
A táncos Dani egyfajta elvarázsolt világban jár. Azt szoktam mondani, hogy a versenyeken, abban a másfél percben, amíg a táncunk tart, megszűnik a valós világ, és a partneremen kívül senki másra nem figyelek. Ez az a másfél perc, amikor önmagamat adom, és egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Olyankor semmi sem tud hatással lenni rám. Az edzéseket is ehhez tudnám hasonlítani, mert azokban az órákban felszabadultabbnak érzem magam, hisz azt csinálhatom, amihez tényleg értek és szeretek, és ilyenkor tudom a hétköznapok feszültségét is levezetni magamból.
Ha jól tudom, nem is olyan rég volt egy pont, mikor szakmai okok miatt arra gondoltál, hogy a versenyzést befejezed, és már csak edzősködni fogsz, végül az új évet továbbra is táncosként kezdted. Hogyan élted meg ezt a folyamatot, és mi segítette a döntésed?
Nagyon nehéz volt számomra ez az időszak. Tudni kell, hogy a páros táncnál felettébb szoros a kapcsolat a két partner között, a partnernőm minden egyes rezdülését megérzem, tudom, hogy egy adott szituációra miképp fog reagálni, hogyan kezdi el a táncfigurát stb. Ha egy ilyen kapcsolat lezárul, ahogy ez velem decemberben megtörtént, azt alapból nehéz feldolgozni. A mostani nekem még nehezebb volt, mert egy igen kiváló partneremmel ért véget a közös munka, emiatt is gondoltam arra, hogy innentől kezdve már csak edzősködéssel fogok foglalkozni. Azonban minden tanárom azt mondta, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy abbahagyjam a versenyzést, és belül én is azt éreztem, hogy még van bennem valami, amit meg kell mutatnom, nem akartam itt befejezni. Megvizsgáltuk közösen a lehetőségeket, végül egyetlen lányt kérdeztem meg, hogy lenne-e kedve velem folytatni a munkát. Ezzel gyakorlatilag egy lapra tettem fel mindent, abban egyeztem meg magammal, hogy ha igent mond, akkor folytatom, ha nem, akkor áttérek az edzősködésre. A próbaedzésen sikerült egymásra hangolódnunk, és megegyeztünk abban, hogy megpróbáljuk együtt. Az új partnerem természetesen kicsit más személyiség, és másféle helyzetekhez kell általa nekem is hozzászoknom, de nagyon örülök, hogy ilyen eredménnyel zárult ez a folyamat, mert ő is nagyon tehetséges táncos, és a kapcsolatunk is jónak ígérkezik.
Említetted, hogy nem áll tőled távol az edzősködés sem, és már most is tartasz tréningeket. Jellemző ebben a sportágban, hogy ilyen fiatalon edző lesz valaki?
Valóban az az igazság, hogy edzőként jobban a versenysport befejezése után kezdünk el dolgozni, de az elég megszokott a táncosok körében, hogy az edzői végzettséget már aközben megszerzezzük, hogy még aktívan versenyekre készülünk. Nekem is megvan már a végzettségem, ezt tavaly szereztem meg, és ugyan saját csoportot még nem vezetek, de már volt arra példa, hogy én is besegítettem és megtartottam egy-egy tréninget az edzőim kérése alapján, vagy amikor én nem indulok, kimegyek segíteni versenyeken is.
Mi mindenre tanított meg a sporttánc? Mit hasznosítasz belőle a táncon kívüli életedben?
Kitartásra, alázatra és szorgalomra tanított. Mikor elkezdtem táncolni, nem tartoztam a legtehetségesebbek közé, édesanyámék el is jöttek beszélni az akkori edzőmmel, hogy érdemes-e egyáltalán folytatnom a táncot. De ő azt mondta, hogy vannak későn érő gyerekek, és szerinte van értelme tovább csinálnom. Most, 15 évnyi munka után hiszem, hogy ezzel a három dologgal mindent el lehet érni, akkor is, ha nem én vagyok a legtehetségesebb valamiben. Ezen kívül pedig azt is megtanultam, hogy hogyan kell csapatban dolgozni, az edzőre hallgatni vagy a táncpáromra hangolódni. Hogyan lehet egymáshoz illeszteni az eltérő érdekeinket, tudásunkat és időnket.
Hogyan képzeled el a jövődet? Szerepel benne a tánc?
Elsősorban szeretném megszerezni a diplomámat, ami, ha minden jól megy, jövő januárban sikerülni is fog. És mivel májusra készen leszek a szakmai gyakorlatommal és a szakdolgozatommal is, szeptembertől szeretném elindítani a saját tánccsoportomat, amelynek én lennék az edzője. Izgatott vagyok ezzel kapcsolatban, mert nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, van annak egy szépsége, mikor a semmiből kell megtanítani egy csoport kisgyereknek, hogy hogyan mozogjanak és táncoljanak a zenére, és hogy hogyan dolgozzanak össze. Ugyanakkor szeretném folytatni a táncot is, igaz, azt nem tudom, hogy meddig, de örülnék, ha még 2-3 év jutna a versenyzésre. Lehet, hogy az edzősködés mellett más szakmában is vállalnék majd munkát, de elsősorban mindenképpen a sportnál szeretnék maradni, mert itt érzem azt, hogy értéket tudok teremteni, hogy valami jót adhatok a gyerekeknek, ami talán elkíséri majd őket egész életükön keresztül.
Fotók: Lazar Anilla (ELTE Online) és Tar Ádám
