A mai napon folytatódik a Bajnokok Ligája egyeneses kiesés szakasza, rögtön két igazán érdekes mérkőzéssel. A Barcelona a PSG-t fogadja otthon, míg a Lipcse Budapesten játszik a Liverpoollal. Előzetes esélyek a két meccsről!
Már több mint egy éve tart a COVID–19 okozta pandémia, és amikor tavaly elérte a Bajnokok Ligáját is, azt gondolhattuk, hogy jövőre már biztosan más lesz. Tavaly eleinte csak zárt kapus meccsek jöttek, majd több hónap leállás következett. Nos, az idei évvel csöppet sem lett jobb a helyzet, sőt, a Nagy-Brittaniában felbukkanó új mutációnak köszönhetően még rosszabbul is áll Európa. Ugyanakkor pozitívum, hogy már több vakcina is engedélyt kapott, így némi reménysugarat lehet már látni. Azonban úgy tűnik, hogy ebben a BL-szezonban sem lesznek már nézők, még a hazai pálya előnye is eltűnik pár helyen. Bár mind a Lipcse, mind a Mönchengladbach idegenben játszik „hazai” pályán, mégis oda-visszavágós meccsek lesznek, aminek valljuk be, a közvetítésekből befolyó összegeken kívül semmi értelme nincsen. Az idegenben lőtt gól fogalma például értelmét veszti, hiszen nincs hazai pálya, mind a két félnek semleges a helyszín. Annak persze lehet örülni, hogy le lesznek játszva a meccsek, és annak is, hogy Budapest ad ezeknek helyszínt, de a lebonyolítás számos kérdést felvett.
A találkozók sorát nyissuk a magyar vonatkozásokkal teli Lipcse–Liverpoollal.
Kezdjük először is Gulácsi Péterrel, akivel az Athletic készített egy interjút. Gulácsi azt mondta, hogy remek dolog, hogy Budapesten játszhat, ebben a gyönyörű városban, de sokkal jobb lett volna, a Lipcsében kerül sor a találkozóra, ki is emelte, hogy idén milyen erősek voltak a BL-ben, háromból három meccset nyertek. Ezek után szóba kerülnek Gulácsi Liverpoolban töltött évei, és hogy nem tudott pályára lépni a felnőtt csapatban. Gulácsi beszélt arról, hogy érezte a támogatást Roy Hodgson, Kenny Dalglish és Brendan Rodgers alatt is, de elfogadta a szituációt, hogy nem kapott lehetőséget, hiszen az új menedzsereknek teljesíteni kell, nyomás alatt vannak, és nem ilyenkor adnak bizonyítást a fiatal játékosoknak. Csalódottság nincsen benne, remek emlékei vannak. Azt nyilatkozta, hogy hihetetlenül jó játékosok voltak ott, az edzések olyanok voltak, mint a meccsek, senki nem akart veszíteni. Amit kiemel, hogy amikor elment a Liverpoolból, és utána találkozott korábbi csapattársaival, például Xabi Alonsóval, Pepe Reinával, Dirk Kuyttel, mindegyik barátként üdvözölte. Gulácsi elárulta azt is, hogy sok büntetőjét kivédte Gerrardnak az edzésen, Suárez fenomenálisan rúgta a szabadrúgásokat, Fernando Torres pedig nagyon jó volt egy az egyben. Pepe Reina pedig hatalmas inspirációt adott számára. Gulácsi Petr Cechtől tanult még nagyon sokat. Gulácsi kitért arra is, mennyire tart most a Liverpooltól. Úgy véli, nem szabad az alapján megítélni őket, hogy pár meccsét elvesztette, ugyanis nagyon szerencsétlenek voltak, és nem az elmúlt pár hét eredményeit kell nézni, hanem az előző szezonokét. Gulácsi végül kitér arra is, hogy hol van most a Lipcse. Elmondta, hogy amikor tavaly elődöntőt játszottak a PSG ellen, még nem voltak azon a szinten, de három hónappal később hazai pályán meg tudták verni őket. és azt is hozzáteszi, hogy az emberek gondolkodásmódját megváltoztatták. Bár nem juthat minden évben BL elődöntőbe a Lipcse, hiszi, hogy sikerült elit csapattá válni, és nem egyszezonos csodaklub.
Budapesten biztosan nem fog pályára lépni Szoboszlai Dominik, akiért nagy kár, de Gulácsi és Wili Orban is bevethető lesz. A Lipcse tavaly a 16 között már elbúcsúztatott egy angol klubot, idén erre szintén jó esélye lesz. A csapatnak nem megy rosszul a bajnokságban, 21 meccsen szereztek 44 pontot, a BL-indulás jó eséllyel meglesz, de egyelőre semmi több. Úgy tűnik, hogy a Lipcse nem is akar feljebb lépni, tisztában vannak a helyzetükkel, ezt jól jelzi, hogy a nyártól a Bayern Münchennél folytatja Upamecano, aki 42,5 millió eurórét vált klubot. A Lipcsétől a Liverpool ellen is magas intenzitású, bátor futballra van kilátás, veszítenivalójuk nem lesz. Kérdés, hogy milyen hatással lesz rájuk, hogy Budapesten játszanak, nem otthon.
A Liverpool nem kis gödörben van. A csapat még a Premier League élén karácsonyozott, de azóta egészen döbbenetes méretű zuhanásban van az angol bajnok. Ebben a naptári évben kilenc tétmeccset játszottak (az Aston Villa elleni FA-kupameccset nem számolva, ahol tinik ellen álltak ki) és ebből hat meccset elveszítettek. Összesen 19 gólt kaptak, és mellé tíz gólt szereztek. Ráadásul zsinórban háromszor szenvedtek vereséget a bajnokságban, erre Klopp regnálása alatt nem volt példa. Ráadásul az utóbbi meccseken Alisson sem találja a formáját, a Manchester City ellen nevetséges hibákat vétett, de a hétvégi Leicester elleni rangadón sem volt a helyzet magaslatán. A gondokat tetőzi, hogy minden bevethető középhátvédet elvesztett már a szezonra a Liverpool, ami egészen elképesztő balszerencse, de Jota, Keita is hónapok óta harcképtelen, igaz ez Keitánál már csöppet sem meglepő. Sokkal komolyabb hiányzó Jota, aki berobbant a Liverpoolba, és a csoportmeccseken négy gólt is szerzett. Bár a Liverpool igazolt két védőt is télen, mind a kettőnek még idő kell, hogy felvegye a ritmust. Így Hendersonnak kell középhátvédet játszani, aki borzasztóan hiányzik a középpályáról. Döbbenetes adat, de a Leicester City ellen a szezonban már a 17. középhátvédpáros állt fel!
Ehhez tegyük még hozzá, hogy most a Liverpoolnál jelenleg tíz felnőttjátékos sérült! De nem csak a védelemmel vannak a gondok, a játék maga is lassú, körülményes. Hiányzik az intenzitás felállt fallal szemben nem tud mit csinálni a Liverpool, és a labdajáratása lassú, körülményes, kiszámítható. Alexander-Arnold nem tud olyan hatékonyan fellépni a támadásokkal, mert nincs a középpályán Henderson, aki visszazárjon, és a védelemből is hiányzik van Dijk.
A Liverpool tehát óriási bajban, és egyedül egy szép BL-menetelés mentheti meg a szezont, ehhez pedig nyerni kellene Budapesten, ami nem lesz egyszerű. Amiben bízhat, hogy a Lipcse nem fog védekezni, de a letámadásos játékkal Kabakot, Alissont is könnyen zavarba tudja hozni a német együttes. A jelenlegi helyzetet figyelembe véve kicsivel esélyesebb a Lipcse. Bízzunk egy gólgazdag, szórakoztató párharcban.
A keddi játéknap másik találkozója Barca–PSG. A párosítás legendás, az előző évtizedben sokszor futottak össze az egyenes kieséses szakaszban és a csoportban is. A lejátszott nyolc meccs közül csak kettőt nyert meg a PSG, négyet a Barca, és kettő meccs lett döntetlen. Legutóbb 2017-ben találkoztak, szintén a legjobb 16 között, és ott egy egészen hihetetlen fordítást követően jutott tovább a Barcelona.
Ami a két csapat formáját illeti, a Barcelona súlyos pénzügyi válságban szenved, januárban nem tudták kifizetni a béreket sem, továbbá nyilvánosságra került Messi fizetése, ami elképzelhetetlenül magas összeg, a 2017-ben aláírt szerződés szerint négy év alatt 555 millió, vagyis azaz 200 milliárd forint járt neki. Többek között ezzel is sikerült a Barcát a csőd szélére vinni. Kérdés, hogy mi lesz az argentin klasszis sorsa, hogy megy vagy marad, miután nyáron lejár a szerződése. Ugyanakkor mind Messi, mind a Barca jó formában van már. Bár a bajnokság már kezd elmenni, nyolc pont a hátrány, a második hely meglehet. A legutóbbi tíz bajnokiból a katalán együttes kilencet megnyert, és Messi is egyre több gólt lő. A sérültek terén a Barca nem áll túl jó, Coutinho hosszú hónapokra kidőlt, Pique, Sergi Roberto, Braithwaite sem bevethető.
A PSG sem áll túlzottan jól a sérültek terén, Neymar szokás szerint nem elérhető, ahogyan az ez ilyentájt elő szokott fordulni, de nincsen Di Maria, Rafinha, Verratti sem. Bár Pocchetino végre megnyerte az első trófeáját karrierje során, eddig nem túl meggyőző a PSG teljesítménye. A hétvégén szoros meccsen győztek a párizsiak 2–1-re a Nice ellen, úgy tűnik, bőven van még tennivalója Pocchetinónak. Kemény, szoros párharcra van kilátás, és adva van a feladat az argentin mesternek, hogy a PSG végre kiejtse a Barcát az egyenes kiesés szakaszban. Nagy esély adódik a fiatal Moise Kean előtt, aki már tizenhárom gólt szerzett a szezonban, a bajnokságban pedig tízet. Az Evertontól kölcsönvett támadó jó formában van, a Nice és a Caen ellen is győztes gólt szerzett, Pocchetino pedig nagyon elégedett a fiatal csatár formájával.
Izgalmas, érdekes párharcokra van tehát kilátás a keddi játéknapon.
Képek forrása: goal.com, thetimes.co.uk