A 30 legjobb labdarúgó 1996 és 2006 között – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik, egyben befejező részében végre fény derül arra, hogy a vizsgált időszakban a meghatározott szempontok alapján melyik 10 labdarúgó bizonyult a legjobbnak az ELTE Online megítélése szerint. Ha még nem olvastad a sorozat első két részét, ne hagyd ki őket, hogy megtudd, kik és milyen helyezést értek el 30 és 11 között az 1996–2006-os esztendők alatt nyújtott teljesítmény alapján. Az értékelés szempontjairól az első részben írtunk bővebben.

A sorozat 1. része

A sorozat 2. része

10. Raúl

A Real Madrid és a spanyol válogatott legendája. Egy ideig ő tartotta a gólrekordot mindkét helyen, előbbi címtől Cristiano Ronalo, utóbbitól David Villa fosztotta meg, a válogatottban éppen 2006-ig szerepelt. Raúl nagyon hamar a Real Madrid első számú támadójává vált, már fiatalon kitűnt olyan társak mellől is, mint Zamorano, Mijatovics vagy Davor Suker, de mindig helytállt, és rendre a madridiak legjobb góllövője volt. Sokan középcsatárként emlékeznek rá, de ennél jóval sokoldalúbb volt, különösen a ’90-es években gyakran játszott második csatárt vagy éppen klasszikus tízest a két támadó mögött. Gólerőssége mellett kiváló előkészítő is volt és az egyik legjobb csatár az összjátékok tekintetében. Nem véletlen, hogy rövid idő elteltével már ő volt a spanyolok első számú csatára, aki mindig ipari mennyiségben termelte a gólokat a selejtezősorozatokban. A nagy tornákon kevésbé volt szerencséje, bár szinte mindig betalált, igazán jó teljesítményt csak a 2002-es vb-n tudott nyújtani, ahol azonban a nyolcaddöntőben megsérült, a következő körben pedig a spanyolok érdekes körülmények között estek ki Dél-Koreával szemben. A Real 3 BL-diadalában mind kulcsfigura volt, két alkalommal a döntőben is betalált. Kétszer volt spanyol gólkirály, és ugyanennyiszer bizonyult a Bl legjobb góllövőjének. Teljesítménye azonban 2003 után visszaesett.

9. Paolo Maldini

Ismét egy olasz védő, akiről elmondhatók ugyanazok, mint Nestáról és Cannavaróról: kiemelkedő képességű védő, rendkívül tiszta játékkal. Ugyanakkor mégis különbözik tőlük, Maldini ugyanis pályafutása nagy részében balhátvédként játszott, csak később játszott egyre gyakrabban középső védőt, de ezután is volt, hogy visszakerült a szélre. Remekül segítette a támadásokat, számos gólpassz fűződik a nevéhez, mindig jól ért fel a támadásokkal, ugyanakkor kevésbé volt offenzív, mint Roberto Carlos vagy Cafu, de a szélen a területeket senki nem zárta jobban nála, ezt a megbízhatóságot pedig középhátvédként is képes volt hozni. Cannavaróról már elmondtuk, hogy mekkora vezér volt, Maldini azonban a nagybetűs KAPITÁNY. Vezérszerepének köszönhetően az AC Milan mindig a csúcson volt, vagy annak közelében, karaktere annyira megkerülhetetlen volt, hogy már jóval a pályafutása csúcsa után is kihagyhatatlan volt a csapatból, amire persze teljesítményével is rászolgált. Még idősebb játékosként is felvette a versenyt a legfiatalabbakkal. Az olasz válogatottnak 2002-es visszavonulásáig is a kapitánya volt, 2006-ban a VB előtt Marcelo Lippi szövetségi kapitány kérlelte, hogy térjen vissza a válogatottba, de hajthatatlan volt, így végül maradt számára egy 2000-es EB ezüst és egy 1994-es vb második hely. A Milannal 5 alkalommal nyerte meg a BEK/BL-trófeát, vizsgált időszakunkban a 2003-as, győztes finálé alkalmával a mérkőzés legjobbjának választották, a 2005-ös BL-döntőben pedig gólt is szerzett, ám ott végül emlékezetes meccsen a Liverpool 3-3 után, tizenegyesekkel elhappolta a milánóiak elől a győzelmet.

8. Oliver Kahn

Sokan bizonyára nagyot néznek, hogy mit keres egy kapus a top 10-ben? Oliver Kahn neve azonban nem maradhat le egy ilyen listáról, még ennyire előkelő helyről sem. Ha a korszak egészét nézzük, vitathatatlanul ő volt ekkor a világ legjobb kapusa. Az a típus volt, akit vagy nagyon utáltak, vagy nagyon szerettek. Szinte hihetetlen, hogy milyen védésekre volt képes, és hogy a kapuból mekkora vezére tudott lenni a Bayernnek és Németországnak is. Az pedig még nagyobb szó, ha egy kapus nem csak kitűnik védéseivel, de egyenesen a siker első számú kovácsa is. Persze lehet mondani, hogy ez egy csapat kritikája is, ha a kapus a legjobb, ugyanakkor aki látta, hogy Kahn milyen védéseket mutat be, nem kételkedik benne, hogy itt többről van szó. A Bayern München kirobbanthatatlan kapusa volt, a ’99-es BL-döntős csapatban is kulcsfigura volt, a 2001-ben aratott BL-győzelem alkalmával azonban már csapat legjobbja volt, és a döntőn a mérkőzés emberének is őt választották. 2002-ben a vb-n az ezüstérmes német válogatott csapatkapitányaként minden az ő védéseiről szólt, mellyel akkor meglepetésre Németországot a döntőbe vezette, ahol az első brazil gólnál bizony hibázott egyet. Ennek ellenére a torna legjobbjának választották. A 2006-os vb-n már kispadosként szerepelt, Jürgen Klinsmann inkább Jens Lehmannt favorizálta, ennek ellenére Kahn személyisége itt is fontos volt, a negyeddöntőben az argentinok elleni tizenegyes párbaj előtt odament riválisához támogatni őt, amely lélektanilag az egész német csapatnak és szurkolóinak óriásit jelentett, végül tovább is jutottak. Kahn még a kispadról is meghatározó tudott lenni, végül a bronzmeccsen méltóképp búcsúzhatott a válogatottól.

7. Luís Figo

Sokaknak úgy maradt meg a portugál zseni, mint a futball legnagyobb árulója, aki a Barca csapatkapitányaként a Real Madridba igazolt. Figo azonban jóval több volt ennél. 1995-ben került a Barcelonához, ahol ezután az év után már nemzetközileg is elismert játékosnak számított, a katalánok későbbi sikereiből pedig oroszlánrészt vállalt, 2 bajnoki címet, 2 kupát és egy KEK-et is nyert a csapattal, és rendre az egyik legfontosabb játékosnak számított, a nemzetközi sportsajtó pedig a világ legjobbjai között emlegette. A 2000-es Eb-n Portugália legjobbja volt, és az elődöntőbe vezette a válogatottját, év végén pedig neki ítélték oda az aranylabdát. Ezen a nyáron igazolt a Real Madridba mint első galaktikus igazolás, és főszerepet vállalt abban, hogy a Real ’97 után 2001-ben ismét bajnok tudott lenni. A következő szezonban pedig a BL-t is megnyerte a királyiakkal. Spanyolországban töltött évei alatt több mint 100 gólpasszt osztott ki, mely rekordnak számított. Híres volt arról, hogy mennyire hátára tudta venni csapatát, amikor arra volt szükség, emellett kiemelkedő technikai képességekkel rendelkezett. 2004-ben a hazai rendezésű Eb-n is meghatározó tagja volt a válogatottnak, ám meglepetésre a döntőben kikaptak Görögország együttesétől. A Real Madrid gyengébb időszakaiban ő volt az, akit kiemeltek, hogy továbbra is hozza a formáját, ám miután kikerült a kezdőből, 2005 nyarán az Interhez távozott, ahol szintén trófeákat nyert.

6. Alessandro Del Piero

Egy újabb olasz zseni, aki a Juventus legnagyobb legendája. Mindent elmond a képességeiről, hogy fiatalon képes volt a csúcson lévő, aranylabdás Roberto Baggiót kiszorítani a Juventusból, majd később a válogatottban is átvette a helyét. Del Piero rendkívüli gólerőssége mellett kiváló előkészítő is volt. Gyakran játszott tízest, de leginkább egyfajta második csatárként érezte jól magát, alkalomadtán szélső támadót is játszott. Parádés gólokat szerzett, és a cselezés sem hiányzott az eszköztárából. Nem volt olyan fazonszabász, mint Totti, de sokoldalúbb volt válogatott csapattársánál. A Juventus legmeghatározóbb játékosa a korszakban, a számos bajnoki cím, a BL-győzelem és a további 3 BL-döntőbe jutás alkalmával főszereplő volt. A válogatottban is szépen termelte a gólokat, különösen a selejtező mérkőzések alkalmával, ám a 2000-es Eb-ezüst és a 2006-os vb-arany alkalmával sem volt alapembere a válogatottnak, inkább amolyan elő számú cserének számított. Az Eb-döntő után sok kritikát kapott, 2 nagy helyzetet is kihagyott, a vb-n azonban rendre sikerült hozzátennie a csapat játékához a padról beállva is, a németek elleni elődöntőn a hosszabbításban az ő gólja biztosította be a döntőbe jutást, míg a fináléban a tizenegyes párbaj során magabiztosan értékesítette a maga büntetőjét. Súlyos, 1998-as novemberi sérülése egy időre megrekesztette a karrierjét, és talán ez az oka, hogy ezt követően már nem szerepelt az aranylabda első számú esélyesei között, pedig sérüléséig sokan Ronaldo mögött a világ legjobbjának tartották.

5. Thierry Henry

A francia támadó a Premier League történetének alighanem legjobb csatára. A 2000-es évek első felében 4 alkalommal lett az angol bajnokság gólkirálya, melyből 2-vel az európai aranycipőt is begyűjtötte az adott évben. Az Arsenal legsikeresebb időszakának első számú játékosa, aki nem csak félelmetes gólvágó, de fantasztikus előkészítő is volt. 2003-ban a bajnokságot 24 gólja mellett 20 gólpasszal zárta, nem véletlen, hogy Angliában többször is az év játékosának választották. Henry úgy lett a világ egyik legjobb góllövője, hogy pályafutását eredetileg balszélsőként kezdte, ám az 1999-es Arsenalba szerződése után Arséne Wenger végérvényesen igazi csatárt faragott belőle, innentől kezdve pedig kevesen vehették fel vele a versenyt hatékonyságban. Rendkívül technikás is volt, elképesztő megoldásokkal, megesett, hogy az ellenfél védői között dekázva vitte végig a labdát. Ő a francia válogatott gólrekordere is, aki a ’98-as vb- és 2000-es Eb-győzelemből is alaposan kivette a részét, ráadásul ráadásul mindkét diadal-, valamint a 2006-os vb-ezüst alkalmával is hazája házi gólkirálya lett (utóbbi Zidane-nal megosztva). A 2003-as Konföderációs kupán a torna gólkirályi címét is begyűjtötte. Pályafutása során mindent megnyert, sokak szerint több esztendőben is ő érdemelte volna meg az aranylabdát, ám a legjobb helyezése egy 2003-as második hely volt a szavazáson.

4. Rivaldo

A brazil zseni, akit bár nem felejtettek el az emberek, mégis rendre megfeledkeznek róla, ha a korszak legnagyobbjait kell megemlíteni. Rivaldo 1996 nyarán került Európába a spanyol Deportivo La Coruna együtteséhez, ahol rögtön elképesztő szezont produkálva 21 találatot jegyzett. Nem is csoda, hogy egy évvel később elvitte őt az FC Barcelona. Rivaldo kezdetben még baloldali középpályásként szerepelt klubjaiban és a válogatottban is, azonban hamar észrevették, hogy más posztokon még inkább kamatoztathatja kivételes képességeit. Gyakran játszott irányítót a csatárok mögött, illetve második csatárt. A korszak egyik legjobb góllövője és előkészítője vált belőle nagyon hamar, Brazília válogatottjában is alapemberré vált, a ’98-as vb-n 3 góllal segítette döntőbe jutni csapatát, egy évvel később a Copa América-győzelem alkalmával pedig társgólkirály lett Ronaldóval egyetemben, valamint őt választották a torna legjobbnak. A Barcelonát 2 bajnoki címig és egy spanyolkupa-győzelemig vezette. 1999-ben neki ítélték az aranylabdát. Igazi varázsló volt, amit a labdával tudott, azt csak nagyon kevesen, elképesztő lövőerejének köszönhetően a bombagólok mestere volt, és számos ollózásos gólt is szerzett, melyek közül a leghíresebb a 2001-es, Valencia ellen szerzett meccs végi találat, mellyel a Barca megszerezte a 4 helyet a bajnokságban és indulhatott a BL-ben. Ezekben az években sokszor az volt a kérdés, ő vagy Zidane a jobb futballista, és bizony nem mindig a franciát nevezték meg annak. A 2002-es vb előtt a brazilok első számú sztárjának számított, a tornán 5 góljával főszereplője volt az aranyérmet nyerő csapatnak. 2002 nyarán a Milanba igazolt, ahol BL-t nyert, ám itt csak felvillanásai voltak, nem igazán találta a helyét, és sérülések is hátráltatták. 2004 őszén azonban ismét hallatott magáról a legmagasabb szinten, a görög Olympiakosz játékosaként ugyanis remekelt a BL-csoportkörben, a következő években pedig Görögországban megállíthatatlan volt, ám ez már a hosszú levezetésének első lépcsőjének számított.

3. Ronaldinho

Egy újabb brazil zseni, akit sokan minden idők legszórakoztatóbb játékosának tartanak. Ez a megállapítás nem is áll messze a valóságtól, ugyanis amit Ronaldinho a labdával művelt, és mindezt játék közben, olyat senki más nem produkált. Meccsről meccsre lehetetlennek tűnő cseleket mutatott be, parádés gólokat szerzett, ő valóban táncolt a labdával. 1999-ben ismerte meg őt a szélesebb közönség, a Copa América-győztes brazil csapat tagjaként, ahol a fiatal futballista még csak kiegészítő embernek számított, ám kivételes képességei már ekkor megmutatkoztak. Ugyanezen a nyáron Konföderációs kupát is rendeztek, ahol a fontosabb kontinensviadal után lehetőséget kaptak az ott nem szereplő vagy csak kevesebb lehetőséget kapó játékosok is. Ronaldinho pedig itt már alapemberként győzelemre vezette Brazíliát, a torna gólkirálya és legjobb játékosa is ő lett. Európai pályafutását a PSG-nél kezdte, a francia bajnokságban pedig remekelt. 2002-ben alapembere volt a vb-győztes brazil csapatnak, ahol két gólt is szerzett, az Anglia elleni elképesztő szabadrúgására pedig mindenki emlékszik. Remekül szolgálta ki Ronaldót és Rivaldót jobbnál jobb labdákkal. 2003 nyarán a Barcelonához szerződött, amivel a katalánok ismét európai élcsapat lettek, rögtön az első évében fantasztikus teljesítményt nyújtott, a következő két szezonban pedig mindkétszer bajnoki címhez, 2006-ban Bl-győzelemhez is segítette csapatát. 2005-ben első helyen végzett az aranylabda-szavazáson, abban az évben, amikor ősszel felállva tapsolt neki a Bernabéu stadion a Real Madrid ellen szerzett két szóló gólja után. A 2006-os vb előtt a világ legjobb játékosának számított, a tornán azonban nem sikerült a legjobbját hozni, ezután pedig fokozatosan eset vissza a teljesítménye.

2. Ronaldo

A fenomén, az igazi, a brazil, a dagi… Ezekkel a jelzőkkel illetik, valamint szokták őt megkülönböztetni Cristiano Ronaldótól. A brazil klasszikus középcsatár volt, de abból minden idők legjobbja. Senki sem tudott olyan cselekkel, olyan hatékonyan és gyorsan átjutni a védőkön, ahogyan ő, és az akciók szinte mindig góllal végződtek. Ronaldo mindig képes volt újat mutatni, olyat, amilyent előtte még nem láthattunk tőle. A PSV Eindhoven együttesében kezdte európai karrierjét, ahonnan ’96-ban Barcelonába távozott, itt pedig minden sorozatot figyelembe véve 47 gólt szerzett 49 meccsen, KEK-et és spanyol kupát nyert, a világ tátott szájjal figyelte az akkor még csak 20 éves játékos remeklését. 1997 nyarán, egy év után az olasz Interhez szerződött, ahol UEFA-kupát nyert a szezon végén, közben megválasztották 1997 aranylabdásának. 1998-ban vb legjobb játékosának járó díjat is neki ítélték, a döntő előtt azonban rejtélyes rosszullétéről szóltak a hírek, az elbukott fináléban csak árnyéka volt önmagának. Ezt követően egyre több sérülés hátráltatta. A következő szezon nagy részében még ugyan egészséges tudott maradni, azt követően pedig az elkövetkező két és fél évben alig tudott pályára lépni pár meccsen, a 2000-2001-es szezonban egy meccsen sem látszott. A végleges visszatérést a 2002-es vb jelentette, ahol aranyérmes lett – ’94 után másodjára, de ott nem lépett pályára ­–, 8 góljával pedig a torna gólkirálya, és a döntőt is az ő duplája döntötte el. Év végén másodjára is neki ítélték az aranylabdát, ezen a nyáron pedig a Real Madridba szerződött, ahol bajnoki címet szerzett, és visszatalált régi formájához, ismételten remek megoldásokkal és elképesztő számú góllal. Noha ismét a világ legjobbja lett, és jobbnál-jobb játékot produkált, a ’98 előtti formáját még így sem sikerült visszaszereznie. Ha nincsenek ezek a súlyos sérülések, ezen a listán egészen biztosan az élen végez, de talán minden idők legjobbja is ő lett volna.

1. Zinedine Zidane

A francia középpályás első helye talán nem is lehet kérdés. Kiváló képességekkel volt megáldva, melyeket maximálisan kamatoztatott is. Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy egy cselt is elneveztek róla, ő igen. De számtalan más trükkből is állt az ő repertoárja. A labdakezelése ma is tanítani való, eleganciában talán csak Rivaldo vette fel vele a versenyt. ’96-os Juventushoz szerződése után már a legnagyobbak között emlegették az olaszoknál nyújtott kiváló teljesítménye miatt, ahol 2 bajnoki címet is szerzett rögtön első éveiben, ugyanakkor 2 elbukott BL-döntő is járult ezek mellé, melyeken Zidane, bár jól játszott, mégsem tudott segíteni csapatán. Az 1998-as vb azonban kárpótolta őt, a csoportmeccseken egy felesleges szabálytalanság miatt összeszedett piros lap miatt két meccses eltiltást kapott, a negyeddöntőben térhetett vissza, innentől kezdve azonban kiváló játékot nyújtott, mely a döntőben csúcsosodott ki, ahol első félidőben szerzett két fejes gójával eldöntötte a világbajnoki cím sorsát. Év végén az aranylabdát is megnyerte, ezt a címet ugyancsak egyszer zsebelhette be, de a FIFA év játékosa díjat pályafutása során 3 alkalommal is. Az ezt követő szezon némileg gyengébben sikerült számára, ám Zidane gyorsan visszatalált a helyes útra, és továbbra is kiváló karmestere volt a Juventusnak és a francia válogatottnak is. A 2000-es Eb-n a negyeddöntőben és az elődöntőben is fontos gólt szerzett, a franciák végül megnyerték a tornát, Zidane-t pedig a kontinensviadal legjobb játékosának választották. 2001-ben szerződött a Real Madridhoz, ahol kissé döcögős kezdés után remek idényt produkált, és végre megszerezte a hőn áhított BL-trófeát, a döntőben épp az ő gólja döntött egy parádés kapáslövés után, melyet a mai napig az egyik legszebb BL-döntős gólnak tartanak. A következő szezon volt talán a legjobb madridi éve, amikor is a Real bajnoki címet szerzett, Zidane pedig parádézott. Ezt követően némileg visszaesett a teljesítménye, noha kiváló meccsei és kiváló időszakai voltak, már érezhetően nem volt annyira a csúcson, mint korábban. A 2006-os vb előtt bejelentette, hogy a torna után visszavonul a labdarúgástól. A csoportmeccseken nem igazán ment neki a játék, az utolsón sárga lapok miatt nem is játszhatott. Az egyenes kieséses szakaszban viszont élete egyik legjobb formáját nyújtotta. A spanyolok elleni nyolcaddöntőben már a régi önmagát idézte, és gólt is szerzett, a negyeddöntőben Brazília ellen pedig élete mérkőzését játszotta, szebbnél szebb megoldásokat és cseleket bemutatva, világklasszis játékosok ellen, a győzelmet jelentő gólt is ő készítette elő Henrynak. A találkozó után azt mondták, egy brazil volt a pályán: Zidane. Az elődöntőben az ő tizenegyesével nyertek a franciák Portugália ellen, a döntőben az olaszok ellen pedig szintén büntetőből szerzett vezetést. A hosszabbítás előtt megválasztották a torna legjobb játékosának, a mérkőzést azonban nem fejezhette be, mert Marco Materazzi beszólását nem tolerálta, fejét elvesztve pedig mellkason fejelte az olasz védőt, ami piros lapot ért, ezzel nem csak a mérkőzés, de a pályafutása is véget ért, a franciák pedig végül büntetőkkel vesztettek. Zidane ugyanakkor mindent megnyert, mindig kulcsszereplő volt, fontos gólokkal és látványos játékkal, az ő visszavonulása akár szimbolikus is lehet, de kétségtelen, hogy ő volt ennek a 10 évnek a legnagyobb játékosa.

 

Képek forrása: fifa.com; dailymail.co.uk; beinsports.com; tokyvideo.com; twitter.com; bbc.co.uk; goal.com; hitc.com; fcbarcelona.com; bleacherreport.com