2013 karácsonyán megkaptam Benedek Szabolcs frissen megjelent, Focialista forradalom című könyvét. El is kezdtem olvasni, de valahogy nem kötött le. Unalmasnak találtam, így hamar félbehagytam. Az eltelt hat év alatt a szerzőtől olvastam már két könyvet, a Kádár hét napját, illetve az idén megjelent Vörös, mint a vért. Megszerettem Benedek Szabolcs stílusát, történetmesélését, így levettem a polcról a könyvet, leporoltam, és elolvastam. Milyen jól tettem! A történet az 1954-es elbukott világbajnokság eseményeit dolgozza fel, és az elvesztett döntő utáni „forradalmat”, eseményeket írja le. Az alábbiakban a könyv kritikája, ismertetője következik!
Benedek Szabolcs előszeretettel választ történelmi témákat, amelyeket szívesen dolgoz fel a könyveiben. Először is, ez nagyon jó, hiszen történelemleckét is ad az író, másfelől persze remek marketing, mivel jól el lehet adni egy olyan könyvet, amely népszerű témát ismertet. Bevallom, a focialista forradalom névre keresztelt tüntetéssorozat számomra nem volt annyira ismert, így sokat nem is tudtam arról, mi történt pontosan ekkoriban. Ez a könyv pedig kiváló arra, hogy betekintést nyerjen az olvasó, mi is történt az elvesztett világbajnoki döntő után.
A történet szépen és lassan bontakozik ki, nekem kissé túlzottan lassan is. Először megismerkedünk a főszereplőkkel, idősebb Balla Róberttel, a ház gondnokával, és a fiával, aki később „főhős” lesz a regényben, őt szintén Balla Róbertnek hívják, valamint a szomszéd Kerepeczky családdal. Mindenki lelkesen készül a döntőre, a győzelmi felirat is készen áll, a házat feldíszítik nemzetiszín zászlóval, és senki egy pillanatig sem gondol arra, hogy mi lesz, ha nem nyer a nemzeti csapat. Minden a győzelemre utal. A csapatba visszatért Puskás, az NSZK-t a csoportmeccseken 8–3-ra sikerült legyőzni, a magyar válogatott a világ legjobb csapata, több éve veretlen. Csak és kizárólag a győzelemre van esély. Mindenki a rádió elé tapad, és hallgatni kezdi a mérkőzést. Pár ezer szurkoló pedig ellátogat a frissen átadott Népstadionba, hogy ott hallgassák a döntőt. Nekem a döntő eseményeinek ismertetése túl gyors, lehetett volna jobban, lassabban adagolni a történéseket. Ez később azért némileg megtörténik, de nekem olvasás közben hiányzott, hogy többet „halljam” Szepesi György hangját.
Az elvesztett döntő után teljes a döbbenet, senki sem hiszi el, ami történt. Páran találgatni kezdenek, mi is volt itt, a csapat biztosan eladta a meccset, bunda, megvették a csapatot, stb. Ezután pedig tüntetés tör ki, és csalódott szurkolók ezrei vonulnak Pest utcáin, és skandálják, le Puskással, vesszen Sebes és mindenki. Az események erőszakos fordulatot vesznek, betörik néhány kirakat, és a csalódott tömeg a rádióhoz vonul, hogy ismertesse a követeléseiket. A rendőrség pedig nem igazán tudja, mit is kellene tennie, nagy a bizonytalanság. A tüntetés pedig lassan átfolyik rendszerellenesé. Végül minden szépen lecsillapodik, a rendőrség pedig megkezdi a letartóztatásokat. Végül komoly büntetések nem kerülnek kiszabásra, csak néhány pénzbírság. A történet végül bő egy évtizeddel a focialista forradalom után záródik, megjelenik benne 1956, és kiderül, hogyan alakult a sorsa a regény szereplőinek.
Benedek Szabolcs egy remek, könnyen olvasható könyvet írt meg. Látni, sok kutatómunka volt benne. Alapos korrajzot fest le, tetszik a szereplők szóhasználata is. Mindenki fodbalnak hívja a focit, a párbeszédek rendben vannak, történelmileg abszolút módon hiteles. A regény elején nincsenek kimondott főszereplők, de ez szép lassan megváltozik, és két család kerül a középpontba, a Kerepeczky-család és a Balla-család. Remek a két családfő közötti konfliktus, érthető az idősebb Balla Róbert motivációja, mit, miért, hogyan cselekszik. Az ifjabb Balla Robi jelleme is egyre jobban kibontakozik, szerelmi háromszögbe kerül Kerepeczky Julival és Lukács Katival. A szereplők közötti dinamika, kémia remekül működik, átélhető és hiteles karakterek, emberi jellemek, sorsok tűnnek fel ebben a könyvben. A lezárás nekem egy kicsit gyors, túl nagyot ugrik a szerző a cselekményben, de teljes mértékben valós és drámai a vége.
Összességében azt gondolom, ez egy jól megírt, jó könyv. Akit érdekel a magyar történelem, de mondjuk nem rajong kifejezetten a fociért, az is szeretni fogja, mert kiválóan megfesti az író az 1950-es évek magyar társadalmát, a konfliktusait, a sportélet radikális átalakítását. Aki pedig szereti a focit, de még sosem hallott a focialista forradalomról, annak kifejezetten ajánlom. Ez a könyv remek ajándék, meglepetés karácsonyra.
Itt pedig néhány idézet olvasható a könyvből:
– Kerepeczky elvtárs, maga nem ért a fodbalhoz!
– Ugyan, kérem. Ebben az országában mindenki ért hozzá.
–Tuggya különben, hogy mit mondott a vejem? Hogy az angolok egy hétre gyöttek, és hét-eggyel mentek. Érti, ugye?
– Inkább a zászlókat kéne megigazítani.
Robi nyelt egyet. Ezek szerint az apja már leellenőrizte a zászlókat. De mikor? Nyilván akkor, amikor ő a Gutenberg téren lófrált.
– Mi a baj velük?
– Előbb legyen a vörös, azután a magyar.
Robi szó nélkül megfordult és indult volna nagy sróffal kifelé, ám apja hirtelen elkapta a vállát.
– Várjál csak.
– Mi a baj, édesapám?
– Maradjon inkább úgy, ahogy van.
– Vagyis előbb legyen a magyar?
– Igen. Legyen a magyar előbb.
Balla jóval csöndesebben tette hozzá, a bajusza alá mormogva:
– A fene se tudja eldönteni, hogy melyik most a hivatalos irányvonal.
