Semmilyen idegességet nem éreztem a meccsel kapcsolatban, és azt se lehet mondani, nagyon vártam volna. Szinte biztos voltam abban, hogy ki fogunk kapni. Böngészve a magyar sajtót, úgy tűnt, van esélyünk. Megnéztem az ilyenkor szokásos szavazásokat, és sok helyen az jött ki, hogy természetesen nyerni fogunk. Önbizalomra lehetett is ok, hiszen átadták a Puskás Arénát. Ez a szép, csodálatos stadion azt a képzetet kelti, hogy tudunk focizni, nagy futball-nemzet vagyunk, pedig az európai középmezőnytől is messze vagyunk.
A győzelemre Wales ellen azért sem volt sok esély, mert a magyar válogatott idegenben ebben a selejtezősorozatban mindössze egyetlen győzelmet szerzett, Azerbajdzsán ellen. Korábban pedig olyan acélos csapatokat nem sikerült megverni idegenben, mind a régóta szenvedő Görögország, Liechtenstein, Észtország, vagy Montenegró. Továbbá a walesi csapat pontot szerzett a szlovákok és a horvátok ellen is, és felépült Ramsey és Bale is. Amíg nálunk szinte komplett védelem hiányzott: Orbán, Kádár, Korhut. A Puskás Akadémia ifjú, 26 éves játékosa, Nagy Zsolt kezdett Bale oldalán, sok jóra nem lehetett számítani. Ennek ellenére Dzsudzsák azt mondta, kizárt dolognak tarja, hogy nem fogunk nyerni. Önbizalom legalább volt.
A magyar válogatottban jelenleg kevés olyan mezőnyjátékos játékos van, aki rendszeresen magas szintű mérkőzéseket játszik, ők nem a magyar utánpótlás-nevelésből kerültek ki . Nagy Ádám futsalozott, és még a Blaszban is játszott, Szoboszlait, a nagy reménységet az apja menedzselte és vitte ki minél hamarabb külföldre, Willi Orban honosított, Szalai Ádám pedig már másfél évtizede külföldön van. Ennyi. A nagy reménységekből semmi sem lett. Az okokat lehetne sorolni, készült is átfogó elemzés a magyar akadémia rendszerről, de várható bármiféle változás is? A másik nagy gond az akadémia rendszerben, hogy egyetlen értelmes szélső hátvédet nem tudtunk kinevelni a válogatottnak. Igaz, a probléma nem újdonság, amióta követem a magyar focit, lassan tizennyolc éve, nem rémlik, lett volna igazán biztos szélsővédőnk. Pedig a modern futballban a szélsőhátvédekre igazán komoly szerep hárul, lásd a Liverpoolt. Alexander Arnold és Robertson sorra osztják a gólpasszokat, és mind támadásban, mind védekezésben nagyon hasznosak. Aki pedig arra gondol, na, majd az utánpótlás, hát azt ki kell, hogy ábránditsam. Az U21-es válogatott, amelyet most Gera Zoltán irányít, a legutóbbi tíz meccsből egyet sem nyert meg. Tragikus. Az U17-es válogatott, bár kint volt a korosztályos vébén, egy szerzett ponttal kiesett. A helyzet nem javult volna 2010 óta, hanem romlott. Minden téren. Nincs vezére a válogatottnak, Gerának nincsen utódja, Szalai az egyetlen normális ékünk, és Dzsudzsák Balázs a csapatkapitányunk. Szembe kellene ezzel nézni, nem pedig azt hinni, hogy meghatározó szerepet töltünk be a világ labdarúgásában.
Most pedig térjünk át röviden a meccselemzésére, mert valljuk be, ebben legalább világelsők vagyunk. Igaz, a kritikák szinte soha nem jutnak el a VIP-páholy közelébe. Baráth Botond azt mondta, jól kezdtük a meccset, csak jött egy gól. Nos, ez nem igaz, Wales agresszívan letámadott, mi pedig nem tudtunk ezzel mit kezdeni. Mint mindig, most is valami hasonló volt a taktika, felívelni Szalaira, aki lekészíti, vagy szabadrúgást harcol ki, amiből szerzünk egy gólt, mint a szlovákok ellen. Nagy Zsolt kimondottan gyengén játszott, rosszul helyezkedett, nem tudta, hol is kéne lennie. Ezt jól jelzi az alábbi kép.
Nagy behúzódik középre, hogy minek, az jó kérdés, Bale előtt pedig hatalmas terület nyílik meg. Wales tudatosan készült erre. Érthetetlen az is, mit keres középén, hiszen ott megvagyunk. Továbbá Sallai sem jött vissza Bale-lel. Ebből még nem lett gól, de a probléma látható volt.
Nem sokkal később megkaptuk a gólt, a forgatókönyv hasonló volt, mint nem olyan rég.
Nagy kijön a walesi szélsőre, Bale befut mögét, és nagy terület nyílik meg előtte. A kilépő Nagy helyére nem zár vissza senki sem, akinek arra is lesz majd ideje, át tudja tenni a jobbik lábára a labdát, és úgy adja be. Itt még mindig le lehetett volna védekezni a támadást, hiszen mint látható, létszámfölényben voltunk.
Baráth Botondnak kellett volna fognai a fejelő Ramseyt, ő azonban valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag méterekre volt tőle, Nagy Ádám visszajött, érezvén a bajt, de ő is messze volt. Egyébként négy magyar védő, kettő walesi támadó. Illett volna levédekezni.
A magyar válogatott a gól után próbálkozott, majdnem sikerült is az egyenlítés, a jól ismert szisztémát követően. Felívelni Szalainak a labdát, aki visszafejeli az érkezőnek. A dolog apró szépséghibája, lesen tartózkodott Szalai, de ha Szoboszlai vagy az érkező Sallai pontosabban fejezi be a támadást, megvan az egyenlítés. Ami az egészen elképesztő, hogy ez a két kapura menő lövésünk volt összesen. Az is egy les utáni szituációt követően. Baráth Botondnak fejese jelentett némi veszélyt, de ennyi. Egyetlen valamire való támadást sem sikerült vezetni.
A magyar válogatottnak tehát egyetlen fegyvere létezett, felrugdosni a labdákat Szalainak. A képen látható, ez egyszer sikerült, Szalai szépen visszatette, Szoboszlai pedig kihagyta. Az volt az érzésem, hogy másra nem is készültünk. Borzalmasan kiütközött, hogy nem volt senki, aki szervezze, irányítsa a játék ritmusát, tempóját. Nagy Ádám, úgy tűnik, soha nem lesz erre képes, Szoboszlai Dominik pedig kimondottan súlytalan volt ezen a meccsen.
A hazaiak oldalán Joe Allen többször is remek ütemben indult meg, szerzett labdát, jól irányította a játékot, tőlünk ez teljesen hiányzott. Nem volt sebesség, nem volt ritmus, nem volt elképzelés.
A második félidő elején bekapott gól, pedig végleg eldöntött mindent. Itt most Szalai Ádám maradt le a gólszerző Ramsey-ről. A maradék negyven perc pedig kínlódás volt. James úgy forgatta Lovrencsicset, ahogyan akarta, és a magyar válogatott teljesen feladta. A védekezésünk mellett a támadójátékunk is totális csődöt mondott. Legalább a védekezés lehetett volna rendben, azért is lett Marco Rossi a szövetségi kapitány, hogy rázza gatyába a védelmünket. Ez úgy sem sikerült teljesen, hogy honosítottuk Orbant, aki a magyar átlaghoz képest mindenképp kiemelkedő középhátvéd. A nyolc meccsen bekapott tizenegy gól sok, pláne úgy, hogy mindössze nyolcat szereztünk. Két bravúrsiker összejött Wales és Horvátország ellen itthon, de a harmadik a szlovákok ellen nem sikerült. Idegenben pedig, a fontos mérkőzéseken egy gólt sem rúgtunk, és hetet kaptunk. A válogatott pedig, negyedik kalaposként, negyedik helyen végzett, magyarul bejött a papírforma. De ne felejtsük el, pár éve még a második kalapban voltunk… Az esély, még ha minimálisan is, még mindig él a Nemzetek Ligájában. Ami probléma, hogy az első meccset mindenképpen idegenben kezdjük, ami nem vetít előre túl sok jót. Izland, Izrael, Skócia, Bulgária jöhet elsőre, és idegenben egyik meccsen se mi leszünk az esélyesek, és ha sikerül nyerni, akkor ott a döntő, ahol szintén játszhatunk idegenben, akár Romániával vagy Szerbiával.
