Nyolcvan évvel ezelőtt tört ki a második világháború, és ennek hatását a futballvilág is megérezte. Magyarországon ebben a vészterhes időszakban sem állt le a játék; akárcsak az első világháború idején, rendeztek nemzeti bajnokságot. Be kell vallani, hogy ezen hat év a magyar történelem és labdarúgás szégyenfoltja, erre az időszakra nem lehetünk büszkék. Mostani cikkemben megvizsgálom, a politika hogyan avatkozott bele a labdarúgásba, hogyan próbálták teljesen nemzetivé tenni a hazai labdarúgást.
1939-ben Gidófalvy Pált nevezték ki miniszteri biztosnak, aki hamar hozzá is látott, hogy teljesen keresztény-nemzeti szellemű legyen a hazai labdarúgás. Rögtön elrendelte, hogy az ifjúsági csapatok a „Szebb jövőt!” és az „Adjon Isten!” köszöntéssel üdvözöljék a mérkőzésre kilátogatókat. A revizionista propagandának már korábban is volt egy érdekes döntése, ez még Gidófalvy kinevezése előtt, 1938-ban történt. Az MLSZ elrendelte, hogy a csapatok mondják el a Horthy-korszak híres kötelező propagandaimáját, a Magyar Hiszekegyet. Az átalakítás gyors ütemben zajlott, a magyar zászlót minden mérkőzésre ki kellett tűzni, továbbá az NB II csoportjait átnevezték, így lettek Mátyás, Rákóczi, Wesselényi, Zrínyi csoport. Az MLSZ új irányvonala a következőképpen foglalható össze: „A szövetség célja, hogy a magyar labdarúgás ügyét az ország egész területén nemzeti és keresztény szellemben szervezze, előmozdítsa és helyes irányba vezesse. A labdarúgósporttal foglalkozó ifjúságot nemzeti és keresztény szellemben nevelje, nemzeti öntudatát, fegyelmezettségét, testi és erkölcsi erejét hazafias irányban erősítse.”
A szabályokat igyekeztek a kereszténység szelleme szerint szabályozni, minden durva beszédet, bíró ellen irányuló erőszakot, nézőtéri rendbontást abszurd módon büntettek, hiszen ezek nem fértek bele a nemzeti, keresztény ideálba. Példátlan büntetésre került sor egy ötödosztályú mérkőzésen. Az Uránia FC egyik játékosa megütötte a bírót, a játékost örökös eltiltást kapott, a csapatot pedig azonnali hatállyal kizárták a bajnokságból. Nem vicceltek…
Ebben az időszakban a pályán is erősen megjelent az antiszemitizmus, így hamarosan megkezdődött, Szegedi Péter szavaival élve, az „egészpályás letámadás”. Sokan úgy vélték, hogy az MLSZ-t, a hazai labdarúgást megfertőzték a zsidók, mindenhova befurakodtak, így ki kell őket takarítani, vagyis a labdarúgásban is meg kell valósítani az őrségváltást. Erre lehetőséget adott a második zsidótörvény. A zsidó származásúakat elkezdték tehát kiszorítani a szövetségből; a játékvezetők között is sok zsidó volt, ezért Gidófalvy felhívást adott ki, amelyben nemzeti érzelmű hazafiak jelentkezését várta játékvezetőnek. Gidófalvy be is jelentette, hogy csak keresztény férfi vezethet mérkőzést. Ez a gyors átalakítás természetesen kudarcba fulladt, azért is, mert a játékvezetőket minél gyorsabban kellett kiképezni, és sokszor botrányba fulladtak a meccsek, előfordult, hogy egy-egy bíró a legalapvetőbb szabályokkal sem volt tisztában. Ennek ellenére a Magyarság üdvözölte a változtatásokat, és megjegyzi, elindult végre az őrségváltás, a tisztítómunka pedig jól halad. Azonban az abszurd helyzetet jelzi, hogy az 1941-’42-es bajnokságot a Weiss Manfred FC nyerte meg, igaz, a következő évben már megváltoztatták a nevüket Csepelre, de így is megvédték a bajnoki címüket. A III. kerületi Vívó és Torna Egylet is „zsidómentes” lett, számolt be róla nagy örömmel a Magyarság. Az egyesület pedig új nevet is vett fel (III. ker. Árpád Sportegyesület).
A legnagyobb áldozat természetesen az MTK és annak profi szakosztálya, a Hungária lett. A túralehetőségek megszűnése komolyan érintette a klubot, hiszen rengeteg pénz származott ebből, de mivel ezeket betiltották, jelentős anyagi bevételtől estek el. Brüll Alfréd jelezte is 1939 nyarán, hogy nem tudja tovább támogatni a csapatot, de ekkor még a Fradi és az Újpest rá tudta beszélni a folytatásra, de ez csak 1940-ig tartott, amikor a Hungária mégis kénytelen volt kimondani saját feloszlatását. A csapatot sikerült pénzügyileg is lehetetlen helyzetbe hozni, de a játékosok nem adták fel, az amatőr MTK-ban folytatták pályafutásukat, de nem sokáig. Pedig az új vezetőség nem volt zsidó, az MLSZ mégis felfüggesztette a csapat játékjogát. Négy zsidó származású játékos szerepelt ugyanis benne, de a legfőbb probléma az volt, hogy az egyik zsidó játékos külföldi volt, egészen pontosan lengyel menekült. Sebes Gusztáv visszaemlékezéseiben más okot ad: szerinte a szurkolók hangosan tüntettek Gidófalvy ellen, és hazafiatlansággal vádolták. A Magyarság kommentárja: „Az MTK vezetősége úgy viselkedett, mintha nem is Magyarországon élne. Szembehelyezkedett a nemzeti gondolattal, és éppen ezért nem érdemel mást, mint feloszlatást.”
A klubtól így el is vették a Hungária körúti pályát, az érvelés egészen bizarr volt: „A Magyar Testgyakorlók Köre kimondottan zsidó sportegyesület, mint leányegyesülete, a napokban megszűnt Hungária FC is ugyanilyen egyesület volt. Ez a két egyesület bérelte az eddig szóbanlevő sporttelepet. Most azonban a Hungária FC megszűnt, s így a pálya tulajdonképpen gazdátlan maradt, mert az MTK sportbelileg már nem játszik nagy szerepet.”
A harmadik zsidótörvény már a sportéletből is kizárta a zsidókat, hiszen kimondta, zsidó származású ember nem lehet sportegyesület tagja. Azonban a keresztény-nemzetinek gondolt Ferencvárossal is akadt némi probléma, az MLSZ 1941-ben fel is szólította a Fradit, hogy alkalmazkodjon a keresztény-nemzeti elvekhez. 1942-ben az FTC-nek meg kellett szabadulnia egyik zsidó játékosától és zsidónak minősített vezetőitől is. 1942 nyarára a nézőtérre szorultak ki a zsidó származású emberek, igaz, nem sokáig, hiszen 1944-ben kimondták, hogy a „sárga csillagos zsidók nem látogathatják a sporteseményeket és sportlétesítményeket.”
Forrás: Szegedi Péter: Az első aranykor. A magyar foci 1945-ig, Akadémia Kiadó, 2016.
Képek forrása: magyarfutball.hu, www.mtkcsalad.hu, www.multesjovo.hu
