Lágymányoson az Elsők

Október 4-én ünnepélyes megnyitó keretében indult ELTE-s útjára a BEAC-Az elsők című kiállítás. A tárlat első állomása a Lágymányosi Campus, ahol három kar hallgatói és dolgozói tekinthetik meg a BEAC és az ELTE közös sporttörténelmét bemutató kiállítást.

Tegnap délben az Északi épületben került sor a kiállítás útnak indítására. A megnyitó beszédet Simon Gábor, a BEAC ügyvezető elnöke kezdte, s kiemelte a vándorkiállítás első ELTE-s állomását. „Nagyon fontos, hogy innen Lágymányosról indulhat el ELTE-s körútjára a kiállítás, hiszen 118 éves történelme során a BEAC szintén mindvégig Lágymányoshoz kötődött, és a Lágymányosi Campus három karát szinte szomszédoknak tekinthetjük. A kiállítás egyik fő célja, hogy az itt „élő” hallgatók, oktatók, és dolgozók megismerkedjenek az ELTE és a BEAC sporttörténelmével, illetve rávilágítsunk a jelenkori egyetemi sportolási lehetőségekre is.”

A megnyitó ünnepségen rész vett Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja is. Beszédében a múlttal való megismerkedés fontosságát, illetve az oktatók és hallgatók számára közvetlen elérhető sportolási lehetőségek felismerését és kihasználását hangsúlyozta.

DSC_2279

Ez egy kiváló alkalom, hogy közelebb kerüljön az egyetem polgáraihoz a BEAC, illetve remélem, hogy a jövőben mindennapi találkozások színtere lesz az egyetemi sport” – emelte ki Dr. Juhász Gábor.

Dr. Jánosi Imre, a Természettudományi Kar dékán-helyettese egy személyes példán keresztül nyomatékosította a sport- és egyetemi élet kapcsolatának fontosságát – egy nyugati egyetemi beiratkozásnál lett figyelmes arra a momentumra, mikor az ott ülő hallgatók számára nem az a fontos, hogy az egyetem, hanem hogy az egyetemi sportegyesület tagjai lehessenek. „Szeretném, ha az egyetem alapvető része lenne a BEAC, minél szélesebb körben ismertté válnának a sportolási lehetőségek és a tablókon lévő eredményekhez hasonló sikereket érjenek el hallgatóink.”

Sujtó Attila az ELTE HÖK elnöke kiemelte, milyen fontossággal bír, hogy ezzel a kiállítással mi magunk is a történelem részeseivé válhatunk.

DSC_2322

A megnyitót követően a szeptember 18-án véget érő paralimpiáról hazatért Illés Fannit köszöntötték. Az ELTE ajándékcsomagot Dr. Juhász Gábor adta át.

A kiállításról további információkat itt találhattok.

 

Forrás: beac.hu

Képek: Simó Szabolcs (BEAC)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]