Az ELTE Online-on először élőben közvetítünk futsal mérkőzést, női csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Hajdúböszörmény csapatával találkozik. Az összecsapás esélyesei a hajdúságiak, de Sajben Marci tanítványai rettentő elszántan érkeztek a találkozóra. Cikkünk folyamatosan frissül!
A kezdőcsapatok:
ELTE-BEAC: Szabó A. – Juhász A., Winternitz K., Baksai É., Pfundtner V.
Csere: Blayer Zs., Tatai K., Kovács Sz., Nyéki E., Béres A., Tihanyi T., Kókai M., Witnernitz A., Móczik A.
Vezetőedző: Sajben Marcell
Hajdúböszörmény TE I.: Tormai L. – Tóth B., Tell Zs., Pádár A., Benkő M.
Csere: Horváth E., Tóth R., Vesszős M., Sándor Z., Molnár J., Halászi K., Sebestyén Gy., Fogl K.
Vezetőedző: Simonyi András
Játékvezető: Kovács péter
Asszisztensek: Mezei Ádám, Kranauer Tamás
1. perc.: A vendégeket szépszámú szurkoló kísérte el dobokkal felszerelkezve, de egy sikert már arattunk, mi kezdtük a találkozót.
2. perc.: A gólvonalról sikerül mentenünk, de sajnos a labdát nem tudjuk megtartani. Hajdúsági mezőfölény, de stabilan védekezünk.
4. perc.: Sorra jönnek a kékmezes vendég helyzetek, de egy becsúszó láb vagy Szabó remek védései tartják a 0-0-ás eredményt.
6. perc.: Egy kapu előtti kavarodásból is jól jövünk ki, továbbra sincs gól. Távoli kidobásokkal próbálkozunk, egyelőre sikertelenül, másodpercekre tudjuk megtartani a játékszert.
8. perc.: Megvan az első kapura lövésünk, Winternitz Kati próbálkozott távolról, épphogy elkerülte a felső sarkot.
11. perc.: Fortuna továbbra is velünk van, ziccerben kapufára lő a HTE. Utána hiába szerzünk labdát a félpályánál, a védő utolérte Kókai Mariannt, pedig egyedül vezethette volna a kapusra.
13. perc.: Hihetetlen, az üres kapuba kellett volna csak bepasszolniuk a vendégeknek, de egy utolsó pillanatban megjelenő fej mentett. Egyelőre csoda a csarnokban, tartjuk a 0-0-t.
16. perc.: Sajnos idáig tartott a gólcsend, előbb egy egyszerű szabadrúgás-kombinációból Pádár Anita talált be (0-1), majd egy eladott labda után kontrából Halászi Kinga is eredményes volt (0-2).
18. perc.: Szemmel láthatóan megzavarta a két gyors gól a lányokat, sorra jönnek a ziccerek, de Szabó újabb bravúrjával és a kapufa segítségével marad a kétgólos hátrány.
Félidő: A játékrész végén volt pár ígéretes akciónk, de sajnos nem sikerült faragni a hátrányunkból. Rettentő kár az egyperces rövidzárlatért, de még él a továbbjutás reménye, ugyan ilyen küzdéssel és szerencsével megszülethet a meglepetés eredmény.
II. félidő:
1. perc.: Kapust cserélünk a második játékrészre, Móczik Alexandra védi a hálót a hátralévő 20 percben. Ugyan az a forgatókönyv mint az első félidőben, jönnek a HTE helyzetek de egy utolsó láb mindig megment a 3. góltól minket.
4. perc.: Egy középre felpasszolt labdával nem tudtunk mit kezdeni, szépen fordult be a támadó és már három gól a hajdúságiak előnye.
6. perc.: Egy vitatható ítélet után a kaputól 7 méterre végezhet el szabadrúgást a HTE, és erőből a felső sarokba lövik a labdát, ezzel 0-4.
7. perc.: Megvolt az első komoly helyzetünk is, de lövésre senki nem vállalkozott, így a kapu előtti passzolgatás maradt csak.
10. perc.: Többször is emberelőnyös helyzetbe mehetnénk, de az utolsó passzok hiányoznak. Mindkét csapaton látszik a fáradtság, most már tényleg óriási csoda kéne a fordításhoz.
11. perc.: Előbb mi nem kapunk meg egy vitatható faultot, majd könnyű síppal a HTE végezhetett el tízméterest, amit kapufára lőttek. A hazai közönség lassan beront a pályára, piros lap hazai oldalon, miután gólhelyzetben kezezést láttak a sporttársak. Nagyon érdekes szögből nézhetik a mérkőzést, rajtuk kívül senki nem látta a kezezést. Szerencsére Móczik úgy vesz revansot ahogy illik, megfogja a hatméterest.
12. perc.: 0-5, egy közeli lövés ellen már Móczik sem tudott mit tenni. Vészkapussal támadunk tovább a szépítő találatért.
13. perc.: Egy percet kellett várnunk a szépítésre, egy belőtt labdába szerencsétlenül ért bele a védő, 1-5. Szép volt lányok!
14. perc.: Az érdekes játékvezetői ítéletek felpaprikázták az ELTE-BEAC játékosait, újult erővel támadunk, de sajnos nincs meg a második találat. Közben a sporik egy kis plusz munkát is vállaltak, kulturáltabb viselkedésre kérik a hazai kapu mögött túlzott szereplési vággyal küzdő vendég szurkolókat.
16. perc.: Továbbra is 5 mezőnyjátékossal rohamozunk, de lövésig sem nagyon jutunk el. Szerencsére a HTE elszórakozza a lehetőségeit, egyből megpróbálják berúgni az üres kapuba, sikertelenül.
18. perc.: Pár gyors passz után ziccerig játszották a vendégek, és csak az üres kapuba kellett berúgniuk, 1-6.
19. perc.: Vészkapusunk rutinos hálóőröket is megszégyenítő mozdulatokkal 2 bravúrt bemutatva tartja 6 gólon az ellenfelet.
20. perc.: Három támadónk jutott az egy szem védőre, de megint nem mertünk lőni. Az utolsó másodpercekben is rendületlenül támadunk, de nincs meg az a fránya második gól.
Végeredmény: ELTE BEAC – Hajdúböszörmény TE I.: 1 -6
A lányok végig hatalmasat küzdve, néhol a szerencse segítségével remekül megállták a helyüket az NB I egyik bajnokesélyesével szemben. Ez is mutatja, hogy a tabellán elfoglalt harmadik helyünk nem a véletlen műve. Ilyen játékkal teljesen reális cél a szezon végi éremszerzés, szorítunk nektek lányok! Hajrá ELTE, hajrá BEAC!