Leendő olimpikon – interjú Csere Gáspárral

Mikor, minek a hatására kezdtél el futni?

Csere Gáspár: Hét éves koromban kezdtem el rendszeresen futni.  Apukám és a családom fontos szerepet játszott ebben, mivel sportos családba születtem, édesapám rendszeresen futott, gyakran elvitt magával, így hamar megszerettem. Később beírattak a környéken egy atlétikai klubba, de akkor, kisiskolásként még nem volt olyan komoly ez a dolog. Tíz éves koromban kerültem át a BEAC-ba, ekkor kezdtem el versenyszerűen futni. Edzésekre jártam heti négyszer-ötször, jöttek az első versenyek, először gyerek, aztán serdülő korosztályban, majd fokozatosan feljebb, így alakult ki mindez.

Mit szeretsz ebben a sportágban?

Amikor elkezdtem, még nem tudtam volna ezt jól megfogalmazni, ösztönösen csináltam. A legtöbb gyerek, ha rajong valamiért, akkor azért teszi, mert jól megy neki, jönnek a sikerek stb., és nekem is ilyen volt a futás. Az, hogy már az első versenyeken is jöttek az érmek, a helyezések, feltöltött önbizalommal. Felnőttként már én is átértékeltem az egészet, ma már tudom, hogy vannak a futással konkrét céljaim is. Azon felül, hogy sikerélményt és örömet okoz nekem, érzem, hogy van ennek egy külső vetülete is, tudok ezzel értéket létrehozni, mert az eredményeimben egy kis közhasznosság is van és ez így kerek.

Miből merítesz erőt? Mi ösztönöz arra, hogy minden reggel felkelj, és folytasd tovább?

Sose volt még olyan, hogy ne lett volna kedvem futni, persze néha vannak nehézségek, például, ha bejön valami sérülés, vagy kellemetlenség, esetleg tényleg fáradt vagyok és meg kell küzdeni a mindennapokkal, de olyan, hogy egyáltalán ne lenne kedvem, olyan még sose volt. Szerintem minden ember életében van egy két olyan terület, amit komolyan vesz, amit hivatásnak nevez, és nekem most éppen a sport a hivatásom. Ez szívből jön, belülről jön az erő és a motiváció.

Hogy néz ki egy profi sportoló hétköznapja?

Én jelenleg inkább félprofi státuszban vagyok, ami azt jelenti, hogy az edzés központi része a napjaimnak, de nem csak az edzéssel foglalkozom, tehát mellette például egyetemre is járok, és nem csak a sportból teremtem meg az egzisztenciámat. Válaszolva a kérdésre: hetente 8-9 edzésem van, ami azt jelenti, hogy heti 6-szor délután futok, tehát délután vannak a hosszú edzések és van heti 2-3 nap, amikor délelőtt is futok.

Mik a távlati céljaid?

Az egyik távlati célom az volt, hogy kijussak egy olimpiára, de hirtelen ez most reálissá vált, mert épp egy hete, Hamburgban futottam egy olyan időt a maratonon, amely fél percre megközelítette a kvalifikációs szintet, úgyhogy gyakorlatilag egy karnyújtásnyira vagyok ettől a céltól. Ezt a bizonyos kvótát idén ősszel szeretném megfutni, szeretnék a 2016-os olimpiára kijutni, vágyam, hogy igazi profi legyek. Még egy további nagy cél a magyar országos csúcs megdöntése.

Milyen célt szolgálnak a félmaratonok a karrieredben?

A félmaraton részben tesztverseny, felkészít a maratonra. Az elmúlt 4-5 évben félmaratonokat futottam folyamatosan, és amikor a 23 éves kort elértem és jöttek az eredmények, elhatároztuk, hogy most már jöhet a nagyobb táv. Gondoljunk csak bele, ez 42 km, ezt sokkal korábban nem lehet elkezdeni, ez nem a tizenévesek sportja. A félmaraton felvezető versenytáv, de nem fogom abbahagyni, ez kell folyamatosan a maraton mellett is, mert ez adja a gyorsaságot.

Milyen kapcsolatod volt az ELTE-vel?

Én 2010 tavaszán érettségiztem, majd ősszel már az ELTE-re jártam, a PPK-n kezdtem meg a sportszervezői szakot, ez akkor indult, mi voltunk az első évfolyam. Ennek a szaknak a tanszéke egyébként itt van a BEAC-on. 2013-ig jártam ide és ez azért volt különleges, mert ide jártam egyetemre, itt edzettem, minden itt volt, tehát a fél életemet a BEAC-on töltöttem abban a 3 évben. Én később is szeretnék komolyabban foglalkozni sportszakmai dolgokkal, ezért jelenleg a TF-en végzem a mesterszakot. Azért a TF-re mentem, mert itt az ELTE-n sajnos csak alapszak indul, ebből kifolyólag már nincs jogviszonyom az egyetemmel, de még mindig erős a kötődésem. Egyrészt a tanárokkal is tartom a kapcsolatot, másrészt a BEAC-nak vagyok az igazolt tagja, így még mindig ELTE-snek érzem magam egy kicsit.

Milyen érzés egy külföldi versenyen részt venni? Kérlek, mesélj egy kicsit erről, illetve a múltheti hamburgi versenyről.

Nagyon nagy élmény volt, még most is a hatása alatt vagyok, ez az eufória egy-két hétig mindig kitart. Ez volt a második maratonom, de külföldön már többször versenyeztem, úgyhogy kezdem kicsit megszokni, de még mindig nagyon élvezem. Leírhatatlan érzés kimenni egy nagy német versenyre, ahol több tízezer induló van, akár a világ legjobb futói közül is, akikkel én is együtt versenyzek szuper körülmények között. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy fussak egy jó időeredményt, elérjek egy jó helyezést, ez óriási dolog. Itthon sajnos ilyesmire nagyon nincs lehetőség, mert a tömegfutóversenyek szakmai szempontból nem olyan magas színvonalúak.

Rajt előtt mi jár a fejedben?

Én ezt nem szűkíteném le a rajtolásra, ezt vissza lehetne vezetni több napig. Tehát, ha valaki a maraton előtt 2-3 nappal nem kezdi el fejben a felkészülést, az lemarad a maratonról. A rajtolás az nem a konkrét rajtnál kezdődik, hanem jóval előbb, oda kell figyelni a táplálkozásra, az alvásra, másra nagyon nem is szabad fókuszálni, csak a versenyre, de fontos, hogy ne görcsöljük túl. Főként azon jár az agyam, hogy milyen tempót fogok menni, milyen taktikát kell választani, hogyan fogok bemelegíteni, ilyesmi.

 

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Én köszönöm a lehetőséget.