Hatalmas győzelemmel zárták teniszezőink a 2012-es Budapest Bajnokság őszi fordulóját. A lányok hazai pályán fogadták a mindaddig veretlen Normafa SC-t. Tavasszal csapatunk 5-1-es vereséget szenvedett a bajnoki cím várományosától, ami különös értéket ad a mostani sikernek.
Teniszező hölgyeink felemásra sikerült tavaszi szezon után vágtak neki az őszi fordulónak. A májusi mérkőzéseket követően az ELTE a harmadik helyen állt, de a lányok mindenképp szerettek volna előrébb lépni. Az első két összecsapáson nem is született meglepetés, együttesünk először idegenben verte a Golden Ace-t, majd hazai pályán 6-0-ra lemosta a csepelieket. De a neheze még hátra volt.
Szeptember 16-án teniszezőink idegenben csaptak össze a Telekom-mal, méghozzá keménypályán, ami az eddiginél is nagyobb kihívás elé állította a lányokat. Purtczl Betti csapatkapitányhoz méltó játékkal egy rendkívül szoros mérkőzést nyert meg, és Varga Adri is behúzta a maga találkozóját. Vajnági Zsuzsi és Finszter Nóri nem tudott alkalmazkodni a pálya nyújtotta körülményekhez, így az egyéniket követően az állás 2-2 volt. Játékosaink mindent elkövettek annak érdekében, hogy hozzák a hátralévő páros mérkőzéseket. Az egyes pályát Purtczl Betti és Varga Adri vállalta be, míg a kettesen Ebedli Hanna és Kővári Kinga ragadott ütőt. Hannáék elsősorban a pályával küzdöttek, mintsem az ellenféllel, így végül kikaptak. Bettiék számára sem indult jól az összecsapás, az első szett sima elvesztése után már-már úgy tűnt, hogy együttesünk ismét alulmarad, ám a mieink talpra tudtak állni, és szuper tie break-ra mentették a mérkőzést. A 10 pontig tartó rövidítést végül simán hozták, ezzel a találkozó végeredménye 3-3 lett.
A szezon utolsó összecsapására szeptember 23-án került sor, a normafás lányokat fogadták a mieink. Az ellenfél hatalmas szurkolótáborral érkezett, ami előre megalapozta a meccsek hangulatát. Teniszezőink a Purtczl Betti, Varga Adri, Benyovszky Piró, Vajnági Zsuzsi összeállításban kezdték meg az egyéni küzdelmeket. Betti nem kapott könnyű ellenfelet, hiszen egyetemünk korábbi teniszösztöndíjasával, az Amerikát is megjárt Losonczy Dórival találta szembe magát. Bár a felek gyakorlatilag egymásnak estek, az izomteniszből egyértelműen Dóri jött ki jobban, és viszonylag hamar 5:1-es előnyre tett szert. A csapatkapitány ekkor beindította a rakétákat, és megkezdte a felzárkózást. 5:4-ig kapaszkodott, akkor azonban elfogyott a lendület, és ezzel az első szett is elúszott. Betti a második játszmában sem tudott javítani, ellenfele 6:3 arányban azt is behúzta. Hamarosan Zsuzsi is befejezte a maga találkozóját, ő is vereséggel. Az első szettben még 4:1-re is vezetett, amikor ellenfele taktikát váltott. Miután rájött, hogy a hagyományos módon nem boldogulhat Zsuzsival, az égbe kezdte ütögetni a labdákat. Ezzel a módszerrel hamar megfordította az eredményt, és 6:4-re megnyerte a játszmát. A második szettben Zsuzsi továbbra sem tudta a saját játékát játszani, a pályán kialakult űrtenisznek köszönhetően idegei végleg felmondták a szolgálatot. Ezzel az összesített eredmény már 2-0 volt a Normafa javára.
Eközben Piró és Adri még javában küzdöttek, és igyekeztek életben tartani a reményeket. Kettejük közül Piró végzett korábban, aki magabiztos győzelmet aratott. Sikerült végig irányítania a játékot, és a szorosabb game-ekből is rendre ő jött ki jól, így ellenfele hiába futott az eredmény után. 6:2; 6:3-as diadalának köszönhetően az ELTE 2-1-re szépített. Ekkor már csak Adri volt pályán, aki éppen a döntő szett kiharcolásáért kapart. Ehhez a második játszmát 2:5-ös hátrányból kellett megfordítania, ami végül sikerült is neki. A mindent eldöntő felvonás egyértelműen az idegek harcát hozta. Adri már-már az idegösszeomlás szélén állt, mikor társai a segítségére siettek, így kínkeservesen, de hozta a mérkőzést.
2-2-es állásnál teniszezőink vérszemet kaptak, és már csak a győzelmet tekintették elfogadható eredménynek. Frissítésként Purtczl Betti oldalán pályára lépett Finszter Nóri is, míg a másik párost Benyovszky Piró és Varga Adri alkotta. Az egyesen Piróék hatalmas küzdelemre kényszerültek, Losonczy Dóriék ugyanis nem adták könnyen magukat. A lányok azonban szívüket-lelküket kitették, és ismét bebizonyították, hogy vert helyzetből is talpra tudnak állni. Az első szettet 2:4-ről, a másodikat pedik 2:5-ről hozták vissza, így már az ELTE vezetett 3-2-re. Nóriék eközben ugyancsak nagy csatát vívtak, mindvégig fej-fej mellett haladtak ellenfeleikkel. Az első játszmáról rövidítés döntött, melyet a mieink csodaszép, higgadt játékkal abszolváltak. A második szettben játékosaink még jobban koncentráltak, Betti remekül támadott, miközben Nóri bravúros hálójátékkal rukkolt elő. Ennek ellenére a lányok ismét tie break-re kényszerültek. Szerencsére a koncentrációjukat ezúttal sem vesztették el, szenzációs pontokkal operáltak, és a maguk javára billentették a mérleg nyelvét.
A 4-2-es győzelemmel a mieink csoportelsőként zárták az őszi szezont, ami egyúttal azt is jelenti, hogy javítottak tavaszi helyezésükön, és feljöttek a dobogó második fokára.
Illusztráció: sxc.hu