Bringatúrával egybekötött jótékonysági adománygyűjtést szerveznek Szombathely és Mosonmagyaróvár autista gyerekei számára május 1–2. között a segítéSEK projekt keretein belül, az Apa–lánya bringatúra támogatásával. A részletekről Lenkai Nórát, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosát, a segítéSEK megálmodóját kérdeztük.
– Mindenekelőtt mesélnél a segítéSEK projektről, ami magában foglalja azt a legújabb kezdeményezést is, amihez csatlakozott a Savaria Egyetemi Központ?
– A segítéSEK projekt formálisan 2020 januárjában jött létre, de már előtte is több olyan tevékenységünk volt, amelyek a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódtak valamilyen módon. Ezért is merült fel bennünk ennek a létrehozása, hogy legyen egy projekt, ami felkarolja és szervezett keretek között összefogja a szociális jellegű kezdeményezéseket.
A Savaria Egyetemi Központ egyik kiemelt célja, hogy tudatosítsa a hallgatóiban: nem a diploma megszerzése kell hogy az elsődleges motivációjuk legyen, hanem az, hogy az oklevél birtokában a társadalmat tudásukkal és cselekvő akaratukkal egyaránt szolgálják.
– Mik valósultak meg eddig a segítéSEK keretein belül?
– A társadalmi felelősségvállalás jegyében már egészen sok jótékonysági akciót meg tudtunk valósítani a segítéSEKen belül a helyi hallgatói önkormányzattal együtt. Például egyik évben a Kutatók éjszakáján öt Vas megyei általános iskola halmozottan hátrányos diákjainak szerveztünk programokat, majd 2018-ban a Gólyabálon több mint kétszázötvenezer forint gyűlt össze a kórházban fekvő, súlyosan beteg gyermekek tanulását segítő Amigos a gyerekekért Alapítvány részére. A rá következő év gólyabáli tombolabevételét is jótékony célra ajánlottuk fel, karácsonykor pedig az Alpokalja – A Daganatos Betegekért Közhasznú Alapítvány számára gyűjtöttünk cipősdobozokban ajándékokat. 2019-ben helyet adtunk jótékonysági fotózásnak az 1000 szív a Démétér Házért elnevezésű akció keretében. 2020-ban a legjelentősebb esemény pedig az volt, amikor megalakult a hallgatókból, oktatókból és dolgozókból álló Savaria Mentőcsapat, a helyi katasztrófavédelembe betagozódva, ötven fővel, amely 2024-ig érvényes Nemzeti Minősítő Oklevelet szerzett alapvető vízkár-elhárítási tevékenység szakterületre.
– Az eddigi tevékenységek impozáns sorába nem kérdés, mennyire beillik a Híd az autista gyerekekért kezdeményezés az Apa–lánya bringatúra támogatásával, de van konkrét oka, hogy ez a soron következő akció?
– Minden onnan indult, hogy apa és lánya (Szani és Zsuzsi) az elmúlt években Veresegyházától Amszterdamig, a Tulipános kertig és az Északi-tengerig kerekezett, útjukkal autista lakóotthonokat, valamint a család legkisebb tagjának, Daninak autistákkal is foglalkozó iskoláját is támogatták. Idén pedig megkerestek azzal, hogy eddig a Szombathely és Mosonmagyaróvár közötti szakasz hiányzott az útvonalukból, és felmerült bennük, hogy beszállna-e a segítéSEK projekt ebbe az akcióba. Ez utóbbi nem is volt kérdés egy pillanatig sem.
– Tehát ebben a kezdeményezésben van személyes érintettséged is.
– Igen, ilyen módon, a bringázó család által, akikhez mondhatom, hogy baráti viszony fűz. A kisfiút, Danit is ismerem személyesen. Emlékszem, amikor először találkoztam vele, szinte azonnal megkérdezte, hogy elmegyek-e hozzájuk. Már az első öt percben a szívébe zárt és azóta nem enged el onnan. Ez egyébként kölcsönös.
– Én magam is nagyon megtapasztaltam, hogy az autizmussal élők nagyon is tudnak szeretni, csak ennek kimutatása okoz nekik nehézséget, mégis inkább az van a köztudatban, hogy nem képesek a szeretetre. Természetesen ez tévhit, de ezen kívül is jó néhány él az emberek fejében, ezért megtennéd, hogy röviden összegzed, mit is kell tudnunk az autizmus spektrumzavarral élőkről?
– Először is leszögezném: ez nem betegség, hanem az agy egy olyan veleszületett, genetikai okokra visszavezethető, észlelési- és információfeldolgozási zavara, amely már a korai gyermekkorban megnyilvánul. Magyarországon az autizmussal élők számát legalább százezerre teszik a szakemberek, tehát ezért is fontos, hogy minél többször és több helyen beszéljünk róla. Az elnevezésében a „spektrum” szó arra utal, hogy széles skálán mozgó rendellenességről van szó; általában kommunikációs képességeiket, társas kapcsolataikat, viselkedésüket, cselekvésüket illetően különböznek ép társaiktól, de társulhat hozzá értelmi fogyatékosság és hiperintelligencia is, tehát nagyon változatos. Egyszerűbben megfogalmazva: nem minden autista olyan, mint Dustin Hoffman karaktere az Esőember című filmben.
A rendellenesség korán észrevehető, egy–másfél, de legfeljebb hároméves kor környékén, főleg azután, hogy a gyermek közösségbe került; ez szükségszerűen cáfolja azt a tévhitet is, miszerint az autizmust a rossz nevelés okozza. Ami a tipikus tüneteket illeti: mozgások ismételgetése, ragaszkodás az állandó dolgokhoz, azok rendjéhez, emberi kapcsolatok kerülése, testbeszéd és gesztusok, valamint azok értelmezésének hiánya – ezek a leggyakoribbak.
Az autizmussal élők állapotuktól függően normál óvodába és iskolába, vagy speciális, a fogyatékossággal élők gondozását végző intézményekbe járnak. Az autizmus nem gyógyítható, nem múlik el magától, de sokféle fejlesztési móddal könnyíthető meg az autista emberek élete, társadalmi integrációja.
– Térjünk vissza a segítéSEKre. Miként hatott rá a koronavírus-járvány?
– Az utóbbi egy évben a járványhelyzet miatt kissé megtorpant a segítéSEK. Szerettünk volna jótékonysági koncertet, futóversenyt, bált, vagy éppen a fogyatékkal élőknek kirándulást szervezni, de ezeket a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudtuk megvalósítani. Kérdezhetnéd, hogy miért pont most jött ez a megtorpanás, amikor a társadalmi összefogásnak kiemelt szerep jutott… Ennek az oka elég egyszerű: nem akartalak arra biztatni titeket, hogy a személyes jelenlétetekkel segítsetek akár csak a saját lakóhelyetek környezetében, mert elsősorban az egészségeteket tartottam szem előtt.
– Ez teljesen érthető, amellett viszont nem mehetünk el szó nélkül, hogy a szombathelyi hallgatók saját belső motivációjuknak köszönhetően mennyi féle módon próbálták megkönnyíteni, jobbá tenni a szűkebb-tágabb környezetük életét.
– Igen, nagyon megható volt látni a közösségi médiában, hogy mennyien ajánlották fel a szombathelyi hallgatók közül is, hogy díjmentesen korrepetálást tartanak, segítenek az érettségire vagy a nyelvvizsgára való felkészülésben, de voltak, akik a tananyagok digitalizálásában nyújtottak segítő kezet, gyerekfelügyeletet vállaltak, vagy éppen a környékükön élő idős emberek bevásárlásában segédkeztek. Ti, hallgatók, teljesen önként vállaltátok ezeket a tevékenységeket egy olyan időszakban, ami számotokra is nehézségekkel teli volt. Hihetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen hallgatóink vannak.
Látod? Ezért hoztuk létre a segítéSEK projektet, mert már ekkor is a hallgatók által generálódott az igény. Nekem ugyan van belső indíttatásom, hogy segítsek akinek és amiben csak tudok, de egyedül természetesen kevés lennék hozzá. Viszont amikor elkezdtük a különböző jótékonysági akciókat, ezek koordinátoraként arra figyeltem fel: ti, hallgatók nagyon fogékonyak vagytok ezekre, fontosnak tartjátok őket, és nálatok valahogy ösztönösen jön az, hogy segítsetek másokon.
– Gondolod, hogy talán az is szerepet játszik ebben, hogy családias campus vagyunk?
– Persze, hiszen pontosan a családias környezet miatt válik nálunk kiemelt fontosságúvá a segítés. A családias szó esetünkben egymás között összetartást, másokkal szemben pedig szolidaritást is jelent, és ez csak nektek, szociálisan rendkívül érzékeny egyetemi polgároknak köszönhető.
– Elképzelhető, de az tény, hogy ha nem lenne olyan rektori biztos a Savaria Egyetemi Központban, aki ennyire elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt, talán nem is lenne, aki ilyen hatékonyan egy-egy jótékonysági akcióra tudná irányítani a hallgatók segítés iránti motivációját. Feltételezem, ezt csak úgy tudod csinálni, hogy neked is szívügyed a segítés.
– A szívügyem-e? Persze! Szívvel-lélekkel törekszem arra, hogy az Egyetem harmadik missziója, azaz a társadalmi felelősségvállalása és beágyazottsága Szombathelyen is növekedhessen. Másfelől nekem is nagyon fontosak ezek a kezdeményezések. Például amikor elvittük a zuglói iskolába az összegyűlt adományt, személyesen találkozhattunk ott tanuló autista gyerekekkel. Már ez is megható élmény volt számomra, de az is nagyon megérintett, amikor az iskola által készített videóban láttam, hogy mennyi mindent – főként készségfejlesztő játékokat – tudtak venni abból a pénzből, amit elvittünk nekik.
– Egyébként elsőként a kezdeményezés nevén – Híd az autista gyerekekért – akadt meg a szemem, amikor megláttam a felhívást. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: miért pont a híd szó szerepel benne?
– Ennek több oka is van. Egyrészt felvetődött bennem, hogy mi lenne, ha nemcsak a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI-nek gyűjtenénk, hanem a szombathelyi Aranyhíd EGYMI autista gyermekei számára is, hiszen az az intézmény pont itt van velünk majdnem szemben, mondhatni, az egyetem campusa előtt csordogáló Perint-patak hídja „mellett”. Ebben a kezdeményezésben a hidat viszont mi képezzük: összekötjük a mosonmagyaróvári és a szombathelyi két iskolát azzal, hogy a segítéSEK projekt fogja össze a kezdeményezést. Ez a híd nemcsak azzal jön létre, hogy a bringatúra május 1-jén reggel Szombathelyről indul és másnap este Mosonmagyaróváron ér véget, hanem reményeink szerint az autizmussal élők és a társadalom között is hidat tudunk teremteni, vagy legalábbis hozzá tudunk ehhez járulni. Szeretnénk, ha az akciónk által a világ elfogadóbbá és nyitottabbá válna az autista gyerekek, illetve emberek felé.
– Nem ez az első alkalom, amikor a Savaria Egyetemi Központ az autisták segítését tűzi ki céljául – ez csak a véletlennek lenne köszönhető?
– Nem teljesen, de inkább úgy mondanám, hogy nyitott szemmel járunk, és elsősorban a saját környezetünkben igyekszünk tenni azokért, akik valamilyen módon rászorulnak, azaz a segítéSEK ott segít, ahol tud.
Ami a tudatos része ezeknek a projekteknek, hogy a hallgatóink közül elsősorban ti, tanár szakos hallgatók már a képzésetek alatt találkozzatok olyan gyerekekkel – még ha személyesen és közvetlen módon nem is –, akik valamilyen módon különlegesek. Mindenképpen hasznos, ha nem a diplomaszerzést követően szembesültök azzal, hogy az osztály, ahova bekerültök, nem egy homogén közeg.
Arra egyébként, hogy minél inkább tudjatok találkozni az iskolai valósággal, első kézből tapasztalatot tudjatok szerezni mind az integrált-inkluzív, mind a szegregált nevelésről és a nevelői szerepek komplexitásáról, komoly törekvéseink vannak. Erről egyelőre részleteket nem árulhatok el, annyit mondhatok, hogy szeretnénk, ha lenne lehetőségetek arra, hogy például olyan intézményben vehessetek részt mintaórákon, ahol autizmusspecifikus fejlesztés zajlik.
– Természetesen nagyon hasznos lenne, ha például autista gyerekekkel tudnánk találkozni, de ahogy mondtad, már a segítéSEK keretében megvalósuló projektek is fontosak olyan szempontból, hogy egyáltalán a látókörünkbe kerüljenek a különleges bánásmódot igénylő gyerekek.
– Így van. Ezek a projektek sokkal többről szólnak, mint arról, hogy tárgyakat vagy pénzadományt gyűjtünk, hiszen ezekből ti, hallgatók is – a szó legnemesebb értelmében – profitálhattok; nem csupán az adakozás jóleső érzésével lehettek gazdagabbak, hanem azzal a tudással is, amit ti visztek magatokkal ezekből a projektekből. Ez lehet akár szemléletváltás is.
Képzeld el, van egy olyan korábban végzett hallgatónk, akinek a 2019-es Gólyabál után fordult az érdeklődése az autizmussal élők felé. Ebben az évben a bál teljes tombolabevételét a Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény általános iskolai autista csoportjainak ajánlottuk fel, ami után az intézmény egy rövid videóval mutatta meg számunkra, hogy valóban jó helyre került az adomány. A hallgatónk elmondása szerint ez az esemény, a példaértékű összefogás volt az, ami felnyitotta a szemét, hogy ő azon túl is szeretné az autista gyerekek életét segíteni, hogy ő maga is hozzájárult a gyűjtéshez egy szerény összeggel: bár korábban úgy vélte, sosem lenne elég jó pedagógus ahhoz, hogy sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozzon, most gyógypedagógiát tanul.
– Elképesztő.
– Talán, ha nem is tudatosan, de ezek a kezdeményezések mindenképpen segítenek a pedagógusjelölteknek abban, hogy elkezdjenek érdeklődni a különleges bánásmódot igénylő gyerekek helyzete és nevelése-oktatása iránt, ami leendő tanárként természetesen elengedhetetlen.
– Bevallom, jól hangzik a kezdeményezés, nemcsak az adománygyűjtés, de a bringatúra is, viszont Mosonmagyaróvárig biztosan nem tudnék eltekerni Szombathelyről. Rövidebb távra is lenne lehetőségem csatlakozni?
– Természetesen! A túra május elsején reggel indul az Aranyhíd EGYMI-től, apa és lánya innen Söpte felé veszi az irányt, majd többek között Vasasszonyfa, Csepreg, Sopronhorpács, Röjtökmuzsaj, Fertőd, Lébény felől érkeznek a Szigetközbe, hogy Ásványráró, Darnózseli és Halászi érintésével Mosonmagyaróvárra jussanak.
Az útvonalon hosszabb-rövidebb távok megtételével bárki egyénileg is csatlakozhat a kezdeményezéshez. Ebben az esetben örülnénk, ha az Apa–lánya bringatúra Facebook-eseményhez feltöltenék a fotójukat, ezzel is lelkesítve a biciklizőket.
– Meddig tart a projekthez tartozó adománygyűjtés?
– Anyák napjától egészen gyereknapig tart. Bár közhelynek tűnhet, de igaz: egy csoki ára is sokat számít, úgyhogy bárki bármennyit utalhat, itt az a lényeg, hogy minél több összejöjjön és minél több mindenre tudják fordítani az iskolák; például fejlesztő játékokra, könyvekre és különféle tantárgyi szemléltetéshez használható eszközökre.
Az adományokat az Éltes Mátyás Alapítvány a Fogyatékos Gyermekekért 11737076-20065049-es számlaszámára lehet utalni.
A kiemelt kép és a két szövegközi kép forrása: ELTE Savaria Egyetemi Központ YouTube-csatorna
