Sokak számára nagyon vonzó egy-egy sorozatot vagy filmet nézve a színészet mint szakma. Szívesen kipróbálnák magukat híres emberek oldalán, a vörös szőnyegen sétálva vagy éppen egy színpad közepén állva, de nem mindannyiunk rendelkezik a potenciállal, ami segítheti a színészet világában való előrejutásban. A színházról való viszonyáról Erényi Dorottyával beszélgettem, az ELTE PPK szombathelyi Pedagógiai és Pszichológiai Intézetének közösségszervező szakos hallgatójával, a celldömölki Soltis Lajos Színház egyik tagjával.
– Szeretnélek megkérni arra, hogy mondj magadról pár szót.
– Erényi Dorottya vagyok, 20 éves, jelenleg az ELTE szombathelyi campusán közösségszervezést tanulok. Most vagyok a negyedik félévemben, és a kulturális szakirányt választottam, pontosan a színház miatt. Emellett a celldömölki Soltis Lajos Színházban játszom. Főként – amikor nincs vírus – ez teszi ki a szabadidőmet, de nagyon szeretek olvasni, sorozatot nézni. Általában ezeket szoktam csinálni.
– Miket szeretsz olvasni? Van konkrét kategória, amiből szívesen választasz vagy „mindenevő” vagy?
– Hát régebben többet olvastam, mert sajnos mostanság nem jut elég időm rá, de inkább a romantikus könyvek álltak akkoriban közelebb hozzám. Azóta ez változott, szívesebben olvasok verses köteteket. Egyébként a POKET zsebkönyveket is nagyon szeretem.
– Na és sorozatok terén mi jellemzi az ízlésedet?
– A felkapottabbak közül szoktam választani. Azon emberek közé tartozom, akik a karantén alatt előfizettek a Netflixre. (Nevet.) Szóval elég sok időt töltök az oldalon mostanában.
– Vannak ott nagyon jó sorozatok. Én az egyik barátnőmmel használom, és nincs jobb egy hosszú nap után, mint elmélyülni a kínálatban, ami úgy gondolom, minden ember elvárásait kielégíti, szóval teljes mértékben megértelek. És mióta érdeklődsz a színház iránt? Mindig is az életed része volt?
– Kiskoromban, amikor azt tervezgettem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, akkor a top hármas lehetőségeim között nem szerepelt a színház. Énekesnő, tánctanár, illetve könyvtáros akartam lenni nagyon sokáig. Aztán a későbbiekben nekem is megvolt az a bizonyos High School Musical-korszakom, szóval előfordulhat, hogy annak hatására is kezdtem el érdeklődni a színház iránt. 14-15 éves lehettem, amikor szerettem volna kipróbálni magam a színjátszás terén, csak akkor még túl fiatal voltam, és az első társulat, ahová menni szerettem volna, csak 15 éves kortól hirdetett felvételt. Úgy gondolom, végül ez lett a szerencsém: nem a társulathoz, hanem a színházhoz kerültem.
– A családod mit szólt a színház iránti érdeklődésedhez? Támogattak, esetleg egy kicsit megrémisztette őket a lehetőség, hogy a lányukból színésznő lesz?
– A szüleim végig támogattak, a mai napig így is tesznek, és a legtöbbször ott is ülnek az előadásokon. Nagyon sokszor megnéznek, már van olyan darab, amit kívülről fújnak. Szóval inkább csak arról lehetett szó, hogy nem tudták elképzelni az első alkalommal, milyen lennék a színpadon. Nekik is meglepetés volt, hiszen mindig csöndes és visszahúzódó vagyok, nem gondolták volna, hogy én valaha kiállok a színpad közepére az emberek elé.
– Tehát, ha jól értem, akkor neked a színház az egyfajta kitárulkozási forma is.
– Igen, határozottan.
– Mikor és hogy lettél a színház tagja?
– Én 2015-ben jelentkeztem, akkor volt egy stúdiós felvételi. Emlékszem, én voltam az első, mert érkezési sorrendben történt a meghallgatás, én pedig már egészkor az előtérben ácsorogtam. Improvizációs feladatok, játékok, ritmusgyakorlatok voltak. Aztán különböző verseket, szövegeket kellett felolvasni más hangsúllyal, más kontextusban, és énekelni is kellett. Ezek alapján választották ki az embereket, az eredmény, hogy felvettek, pedig két héttel később érkezett e-mail formájában.
– Akkor egy elég összetett felvételiről beszélhetünk, utólagosan is gratulálok neked hozzá, ez elég szuper. Na és mi az, amit a legjobban szeretsz magában a társulatban, a színészetben?
– Magában a társulatban és a színházunkban a családias légkört szeretem: mindenkire lehet számítani. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mindenben benne vagyunk 100%-osan, gondolok itt előadások előtt a díszletcipelésre, a jelmezek szétválogatására. A próbafolyamat alatt, ha kell, segítünk a különböző díszletelemek festésében, szóval én tényleg nagyon értékelem, hogy ezeket is megtanulhattam és megtapasztalhattam. Nem csak abból áll nekem a színház mint játszó, hogy felmegyek a színpadra és egy bizonyos idő után lejövök.
Magában a színészetben talán azt szeretem, hogy ad egyfajta önbizalmat. Nekem nagy könnyedség az, hogy a színpadon el tudok vonatkoztatni attól, hogy én ki vagyok, és a közönség sem engem lát, hanem egy adott karaktert, ami magabiztossá és felszabadulttá tesz.
– Érdekes, amit mondasz. Van pár ismerősöm, akik szintén a színház területén mozognak, leginkább hobbi szinten, és a legtöbben ezt szokták kiemelni, hogy egy teljesen más személyiséggé válik az ember ott fent. Átadja magát az adott karakternek.
– Igen, pontosan így van.
– Milyen szerepeid voltak eddig?
– Én főként gyerekeknek szóló előadásokban játszottam eddig, vagy ifjúsági előadásokban. Nem olyan rég kaptam meg az első szerepemet felnőtteknek szóló előadásban, a Ketrecbálban. Itt több karaktert is hoznom kell, ami először nagy kihívás volt, kellett egy-két hét, amíg valamennyire el tudtam lazulni ezekben a szerepekben. De azt hiszem, pont ezért élveztem nagyon, mert nekem ez nem volt egy könnyű folyamat. Premieren viszont már magabiztosan mentem a színpadra.
– Melyik volt a kedvenc szereped?
– Hűha. Én mindegyik szerepemért nagyon-nagyon hálás vagyok, mert mindegyikből tanultam valamit. Talán az egyik kedvencem A mindentlátó királylány. Itt Rézit alakítom, 2018 márciusában mutattuk be, azóta is játsszuk. Ez volt az első olyan szerepem, ahol nem stúdiósként, tehát nem a csoportomban színészkedtem, hanem már a társulat színészeivel, ami egy óriási megtiszteltetés volt.
A másik kedvencem a Mielőtt meghaltál című előadás. Ebben Biancát alakítjuk többen is, váltott szereposztásban, és ezt egy nyári tábor folyamán hoztuk létre, amire egy hetünk volt. Ezekben a táborokban úgy szoktunk dolgozni, hogy különböző csoportokat alkotunk és a hétvégére a szülőknek egy előadást mutatunk be. Nagy Péter Istvánnal dolgoztunk, a dramaturgunk Sándor Júlia volt. Nagyon élveztem, hogy reggeltől estig ezzel foglalkoztunk, a harmadik napra már tudnunk kellett a szövegkönyvet is. A hétvégére sikerült is összerakni a darabot, a későbbiekben nyilván dolgoztunk még rajta, de a munka 80, talán 90%-a ebben a táborban valósult meg.
– Nálad megvalósul az a folyamat, hogy tanulsz a karakterektől, amiket aztán a hétköznapi életedben hasznosíthatsz?
– Azzal, hogy azonosulok bizonyos karakterekkel, igen. Általában magabiztos személyeket kell játszanom, ez az, amit át tudok építeni. A színpadon megtanulom ezt a fajta kiállást, a színpadon kívül pedig megpróbálok ehhez nyúlni. Ha ott sikerült, egy más szituációban is sikerülnie kell.
– Vannak olyan tulajdonságai az általad játszott személyiségeknek, amiket magadon is észreveszel, amik miatt sokkal egyszerűbben tudsz velük azonosulni?
– Én általában hisztis, fiatal lányokat szoktam játszani… És a szüleim azért látják a párhuzamot ezekben bennem és a karakterekben. (Nevet.) Szóval igen, azért így könnyebb azonosulni velük. Főként, hogy kamaszokat alakítok.
– Egyébként a darabok, amiket játszatok, valamilyen szinten zenések is?
– A gyerekelőadásainkban mindig van zene, így előfordul, hogy énekelnünk kell. Ezen kívül egyébként szerepeltem mozgásszínházi előadásban, de olyan kimondott musical jellegű darabban még nem játszottam. Szóval szerencsére nem kell sokat énekelni.
– Ezek szerint hozzád nem nagyon áll közel ez a zenei vonal.
Szeretném, ha fordítva lenne, de sajnos nincs. (Nevet.) Nincs jó hangom hozzá, de én nagyon élvezném mind a koreográfiás, mind az éneklős részét. Valószínűleg nem szívesen hallgatnák az emberek. (Nevet.)
– Van olyan szerep, amiben szívesen kipróbálnád magad?
– Hű. Nem tudom, hogy olyan szerepet választanék-e, amiben már most is játszom, amiről tudom, hogy szeretek benne „létezni”, vagy inkább olyat, ami kihívást jelentene számomra. Azokat a karaktereket, amiket alakítottam, alakítok, szeretem, szóval ezekhez hasonlót szívesen vállalnék, ez biztos.
– Hogy oszlanak el a próbák? Gondolom, heti rendszerességgel igyekeztek találkozni.
– Általában úgy zajlik, hogy van egy hosszabb, például egy hónapos próbafolyamatunk, és akkor reggeltől estig minden nap az aktuális darabbal foglalkozunk. Ez leginkább az új daraboknál jellemző. Celldömölkön szoktunk lakni, ott van egy színészlakás, és akkor tényleg, tegyük fel, délelőtt 10-től este 6-ig ezt csináljuk, persze közben kisebb-nagyobb szünetekkel. Ez a folyamat olvasópróbát, különböző edzéseket is jelent. Először megkeressük a karaktereket, aztán szépen lassan építjük fel a különböző jeleneteket. Az időszak végén foglalkozunk a díszlettel, illetve, hogy a jelmezeinkben hogyan mozogjunk. Egy hónap mindenképp kelleni szokott hozzá.
– Az aktuális helyzetet hogyan viselitek?
– Próbáljuk a legjobbat kihozni belőle. Sajnos sok előadásunk volt, amit csak egyszer-kétszer tudtunk játszani, de volt olyan, amit egyszer sem. A 3 nővért például tavaly márciusban mutatták be, viszont csak pár előadásra volt lehetőség. Óvodásoknak készült a Jancsi bajban van, de azt közönség előtt még nem is sikerült bemutatni. A meseelőadásainkat szoktuk erdélyi turnékra vinni, Vas megyében is több helyen játsszuk őket, de ezek közül is több előadás kiesett, például a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi. Jelenleg felvesszük a darabokat, amik egy-két napig elérhetőek. Ezeket Facebookon, illetve a színház saját oldalán keresztül meghirdetik, és a közönség online jegyet tud venni rájuk.
– Említetted, hogy Erdélyben is szoktatok játszani, ezek szerint a színészkedés nálatok nem csak regionális viszonylatban zajlik.
– Ezek az erdélyi turnék nálunk hagyománynak számítanak: évi kétszer szoktunk kimenni, olyankor körülbelül tíz napot töltünk ott, ami alatt 12-13 előadást játszunk. Az ottani színjátszókörrel is jóban vagyunk. Egyébként Budapesten is sokat szoktunk játszani, oda is többször hívnak minket. Vas megyében is nagyon sok helyre megyünk.
– Jártok esetleg fesztiválokra, versenyekre?
– Többféle fesztiválon voltunk már, emellett 20 éve saját nemzetközi színházi találkozót szervezünk, hat éve pedig a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó Vas megyei fordulójának vagyunk a házigazdái. Van például Diákszínjátszó Fesztivál is, idén a regionálisnak mi lettünk volna a házigazdái. Ezen minden évben indulunk mi is, mindig más csoporttal. Az előadásokat is szokták hívni ilyen rendezvényekre, gálákon is többször részt vettünk. Jártunk Komlón, Inárcson, Vasváron, Sopronban, Kőszegen és Budapesten is. A Vaknyugat című előadás például kijutott a Martin McDonaugh Nemzetközi Fesztiválra, ami Oroszországban volt, de a Szentivánéji Álom című előadás is több díjat nyert, például KASZT fődíjat, illetve a Progress legjobb rendezés díját.
– Ehhez kapcsolódva van olyan emléked, ami nagyon különleges helyet foglal el a szívedben?
– Főként az erdélyi turnék, azokat nagyon szeretem, kétszer is voltam már kint. Azt is nagyon értékelem, hogy van lehetőségünk kisebb falvakban is előadásokat tartani, azoknak is megvan a hangulata. Azt hiszem, tavaly vagy tavaly előtt volt lehetőségünk a Nemzeti Színházban is játszani, szóval az is olyan pillanat volt, amit talán még most sem tudunk nagyon felfogni.
– Gratulálok hozzá, biztosra veszem, hogy nagyon nagy mérföldkő volt számotokra. Arról kicsit kérdezősködhetek, hogy dolgoztok-e valami nagyszabásún jelenleg?
– Hát jelenleg a felvételeken dolgozunk, illetve felújító próbáink vannak, hogy ne essünk ki a ritmusból. Arról nem tudom, mennyit mondhatok, hogy mik készülnek jelenleg. (Nevet.)
– Kulisszatitok, értem. Vannak terveid a színészettel a jövőre nézve? Mármint megfogalmazódott benned olyan terv, hogy a hamarosan megszerzendő diplomád mellett esetleg egy színészdiplomát is szeretnél?
– Gondolkodtam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen egy ideig, de végül nem felvételiztem, hálás vagyok, hogy a Soltis Lajos Színházban játszhatok. Nem nagyon vágyom el innen, szóval jó pár évig biztosan szeretnék itt maradni. Filmekben, sorozatokban nagyon szívesen kipróbálnám magam, nagyon érdekel, hogy zajlanak ezek a munkák, erre abszolút nyitott vagyok.
– Milyen típusú sorozatokban, filmekben gondolkodsz? Vígjátékszerű, mint például a Jóbarátok?
– Igen, hasonlóban szívesen játszanék. Vagy vígjátékban, vagy valami olyasmiben, ami fontos témát dolgoz fel. Például a Netflixnél látom, hogy egyre jobban nyitnak a komolyabb témák felé. Filmeknél is inkább ezek kerülnének előtérbe.
– Inkább veled egyidős színészekkel vagy idősebb, tapasztaltabb színészekkel dolgoznál együtt?
– Jelenleg korban hozzám közelállókkal szeretek játszani, komfortosabban érzem így magam, de nyilván egy idősebb, tapasztaltabb színésztől nagyon sok mindent tudnék tanulni, szóval ettől sem zárkózom el.
– Van esetleg jó tanácsod azoknak, akik hasonló ambíciókkal rendelkeznek?
– A színházból nagyon sokat lehet profitálni: mind színészként, mind emberileg. Nekem is fontos volt megtanulnom azt, hogy 100%-ig ott kell lennem, tehát muszáj azt az energiát, amit a színháztól kapok, vissza is adnom: lelkileg, fizikálisan, mindenhogy. Szóval valami olyasmit mondanék, hogy ahhoz, hogy valaki kapjon a színháztól, muszáj teljes mértékben belehelyezkednie.
Kiemelt kép: A mindentlátó királylány (rendező: Nagy Zsuzsi) – Fotó: Nagy Jácint/Vas Népe
