Március 21. a költészet világnapja – hívta fel a magyar szakos hallgatók figyelmét dr. habil. Fűzfa Balázs egyetemi docens a héten. Magyarországon kevésbé ismert ez a dátum, hiszen hazánkban ezt a jeles ünnepet József Attila születésnapjára datáljuk. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy április 11. előtt még egyszer éltessük a költészet napját.
Ha irodalomról van szó, a legtöbb embernek rögtön egy vers jut az eszébe. Nincsen ez máshogy a legtöbb magyar szakos hallgatóval sem itt az egyetemen, így hát arra gondoltunk, hogy pár SEK-es diák segítségével bemutatunk nektek néhány verseskötetet, hogy ti is kedvet kapjatok lírai művek olvasására.
Az első ajánlás előtt olvassátok el Petőfi Sándor gondolatait a költészetről:
Petőfi Sándor: A költészet
Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
(Szatmár, 1847. augusztus.)
Az ajánlások sorát Szabó Kitti harmadéves magyar–történelem szakos hallgató kezdi, akinek szívéhez a legközelebb Simon Márton Dalok a magasföldszintről című igen népszerű kötete áll.
„Simon Márton 2010-ben Dalok a magasföldszintről címmel megjelent első verseskötetére csak néhány évvel ezelőtt, a gimnáziumban találtam rá, és azonnal megfogott. Mindig is szerettem az irodalmat és a verseket, de a kortárs lírába ekkor estem először szerelembe, ami azóta is tart.
Ez a kötet mély. Sokkal mélyebb, mint azt első pillantásra vagy akár első nekifutásra meg lehetne állapítani, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Az első olvasat óta már eltelt jó néhány év, és nekem minden újraolvasás alkalmával egyre többet és többet ad, más versei fognak meg, más sorok ismétlődnek órákig a fejemben. A veszteségek, amiket a költő átélt, és amiket ezeken a versein keresztül dolgoz fel, segítenek nekünk is abban, hogy úgy éljük meg a mi tragédiáinkat, problémáinkat, próbatételeinket és válságainkat, hogy ő bevezet minket a saját gyászába. Ad egy darabot magából és fájdalmából, ami által talán nekünk is jobban fáj, de aztán könnyebb lesz, mert ez mutatja, hogy nem vagyunk egyedül. Ahogy Kemény Istvántól is olvashatjuk a kötet hátulján: ezek a versek »segítenek élni«. Én is így gondolom: segítenek túlélni, megélni és igen, élni is.
A mindennapok küzdelme kap nagy jelentőséget, végigkövethetjük a költeményekben, ahogy egy élet semmiségei mindenné válnak, vagy a minden foszlik egy pillanat alatt semmivé. Ez a körforgás arra ösztönzött engem, hogy elgondolkodjak a saját létezésemen is.
Az egész kötet rendkívül hiteles, nyers, megrendítő, a felszín alatt szenvedélyes, sőt, vallomásos, és végül gyötrelmesen ismerősek is lehetnek a versek bárkinek, aki átélte egy szülő elvesztését vagy egy szakítás fájdalmát.
A kötet egyetlen nagy hibája, hogy túl rövid, bár a körülbelül félszáz oldalnyi, naplószerűen megjelenő, happy endet teljes mértékben nélkülöző 38 vers így alkot teljes egészt.
Simon Márton kötetét ajánlom tehát mindenkinek, aki úgy érzi, egyedül maradt a világban a fájdalmával, aki szereti a kortárs verseket, vagy talán csak kíváncsi rájuk, valamint esetleg azoknak, akik úgy érzik, hogy a slam poetry mellett (vagy után) nyitottak a hagyományosabb költészetre is.”
A következő ajánlás Simon Dorina ötödéves angol–magyar tanár szakos hallgatótól érkezett. Bár most minden idejét leköti az összefüggő tanítási gyakorlat végzése, ami az online oktatás miatt rengeteg kihívást rejt Dorina és sorstársai számára, mégis szívesen elfogadta rovatunk felkérését. Hozzátette, mennyire fontosnak tartja, hogy megszerettesse a gyerekekkel az irodalmat. Elmesélte azt is, hogy gyakran megzenésített verseket is visz be egy-egy órájára, ezzel felkeltve a gyerekek érdeklődését a költemények iránt. Ajánlásában Tóth Krisztina egyik verseskötetéről beszélt nagy örömmel.
„Tóth Krisztina legalább egy évtizede az egyik legismertebb magyar költőnő. Sok parafrázis kötődik a nevéhez, ezek közül a Porhót emelném ki.
Számtalan kötete és verse jelent meg, én mégis egy régebbi, 2009-ben publikált Magaslabda című kötetét ajánlom nagy szeretettel költészet napjára. És hogy miért? Azért, mert ebben vannak rövidebb és hosszabb versek is, de mindegyiknek megvan külön-külön a maga varázsa. A kötetben egyaránt jelen vannak a komoly, fájdalmas, megindító témák, a szókimondó őszinteség, megannyi vallomás és a humor, a játékos frissesség is. Műfaji sajátossága is van a kötetnek, hiszen hol szabadversben, hol pedig szonettben fogalmazza meg mondanivalóját a költőnő.
Kiemelném A világ minden országa című verset, hiszen nagyon aktuális és szinte fájt, mart belülről, amikor olvastam a jelenlegi helyzetben. Olyan embereknek ajánlom a 2009-ben megjelent Magaslabdát és Tóth Krisztina többi kötetét is, aki elfogadja és tudja kezelni a teljes őszinteséget és emellett érti a humort is.”
A soron következő hallgató nem más, mint Kovács Liza harmadéves angol– magyar tanár szakos hallgató, aki le sem tagadhatná kötődését a líra és a pálya iránt, hiszen rögtön két kötetet ajánl. Kezdésnek a cikkben már említett Simon Márton nevét említette Polaroidok című verseskötete kapcsán.
„Simon Márton költészete közel áll a szívemhez. A kötet olvasása közben úgy érezhetjük magunkat, mintha egy óriási tömegben, egy tömött buszon, villamoson lennénk, és néhány szót, mondatot kihallanánk a beszélgető tömegből, és azt fűznénk egymás után. Számomra is meglepő volt, hogy egy mondat, vagy akárcsak egy szó mennyire szíven tudja ütni és elgondolkodtatni az embert. Szerintem ezek a szavak és mondatok mindenkiben más képet festenek és más hangulattal társítjuk őket. Talán ez az, amit leginkább kiemelnék, és ezért is ajánlanám bárkinek, aki kedveli a távolibb képzettársításokat. Mint már a kötet címe is utal rá, ezek a szövegek néhány másodperc alatt hívják elő azokat az érzéseket, képeket, amelyek bennünk élnek. Számomra ebben rejlik a kötet és a művek szépsége is egyaránt.
A másik általam választott kötet Pál Sándor Attila Balladáskönyve. A ballada műfaja már gyermekkorom óta közel áll a szívemhez. Mindig is kedveltem Arany János balladáit és a népballadákat is egyaránt. Pál Sándor Attila művében e kettőt szólaltatja meg és egy kis „maival”, modern kifejezőeszközökkel fűszerezi azokat. Balladáskönyvében olvashatunk a körülöttünk lévő világról, hagyományokról, történelemről; olykor gúnyos-ironikus formában. Emellett az általános emberi érzésekről is szól egy-egy művében.
Ha ki kellene emelnem egy vagy két konkrét szöveget, amelyek a legjobban tetszettek, akkor az egyik mindenképp A falba épített asszony balladája lenne, amelyet – ahogy már a cím is utal rá – Kőmíves Kelemen története ihletett.
A kötetet azoknak tudnám leginkább ajánlani, akiktől nem áll távol a ballada műfaja, szeretnek elmélázni egy-egy művön, illetve kedvelik a modern kifejezőeszközöket is.”
Mivel a cikk Petőfivel kezdődött, Lang Márk harmadéves magyar–történelem tanár szakos hallgató ennél jobb keretet nem is adhatott volna az egésznek, hiszen költőül Arany Jánost választotta.
„Magyar szakos hallgatóként az a meglátásom, hogy a gyerekek sajnos egyre kevesebbet olvasnak. Ha valamilyen regény, vers vagy novella kerül elő az iskolában, és azt mondja a tanár, hogy ezt márpedig kötelező elolvasni, a gyerekek egyből húzzák a szájukat. Főleg, ha egy nehéz, régies nyelvezetű műről van szó, amit esetleg csak többszöri olvasat után értenek meg, amitől még jobban elmegy a kedvük. Éppen ezért szeretném én most Arany János verseskötetét ajánlani, hisz róla is elmondhatjuk, hogy nem örvend nagy népszerűségnek a tanulók körében, leszámítva egy-egy művét, ami a gyermekek nyelvén szól.
Hatalmas öröm volt számomra, amikor egy antikvárium oldalán rábukkantam erre az 1983-ban kiadott, sorszámozott, bőrkötéses, bibliapapírra nyomtatott Arany-összesre, hiszen azt gondolom, igazi ritkaság lehet. Növeli számomra az eszmei értékét egy kedves kis kézzel írott üzenet az első oldalon: „Feri Fiamnak karácsonyra. 1983. december 24. Apád.” Kevés az az ember manapság, aki tud örülni egy könyvnek, sokan nem tekintik értéknek, és a sarokba dobják őket. Hiszem és vallom, hogy egy könyvnek lelke van.
Ehhez a kötethez is bármikor hozzá tudok nyúlni: elmondhatom, hogy Arany János örök, a magyar irodalom egyik legnagyobbja. Életrajzát ismerve, a kötet segítségével végig lehet követni az életét, betekintést lehet nyerni az akkori történelmi korba, a mindennapokba. Bármilyen kedvem is van, legyek akár boldog, akár szomorú, mindig sikerül benne egy olyan verset találnom, ami passzol az adott érzéseimhez, gondolataimhoz. Úgy gondolom, hogy az 1240 oldalon, ami tele van versekkel, mindig fogok találni, akár negyven, ötven év múlva is olyan verset, ami valami újdonsággal fog szolgálni az akkori énemnek. Ez a verseskötet örök darab lesz életem során a könyvespolcomon, hiszen ahogy az idő halad, azzal együtt változunk mi is, és lehet, hogy egy versre teljesen másképp fogok nézni majd akkor, mint most.
Annyit mondhatok zárszóként, hogy mindig legyen időnk arra, hogy egy jó kötetet vagy könyvet a kezünkbe vegyünk, hiszen olyan tudáshoz és műveltséghez juthatunk általuk, amit sose tudnak tőlünk elvenni.”
Kiemelt kép: pixabay.com
