Kossuth-díjas költőnk, műfordítónk, Szabó Lőrinc József, a mai modern líra talán egyik legnagyobb alakja idén 120 éve született. A magyar irodalom megkerülhetetlen szereplője volt, munkássága sokak által ismert lehet már. Ha úgy érzitek, nem tudtok róla eleget, vagy érdekel titeket a születésnapja alkalmából összeállított cikkünk, ne habozzatok elolvasni!
Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született Miskolcon. Református papi családból származott, Balassagyarmaton járt elemi iskolába, majd a középiskolai tanulmányait Debrecenben, a református kollégiumban folytatta. 1915-ben egy önképzőkörben hallott először Babits Mihályról, és tagja lett egy olyan csoportnak, amely levélben fejezte ki hódolatát a költőnek. Életének azon időszaka ez, amikor megalapozta világirodalmi műveltségét.
1918 őszén besorozták, hadiérettségit tett, majd az őszirózsás forradalom kitörése után Budapestre került. Egy Gráf névre hallgató osztrák családnál ingyen kvartélyt és kosztot kapott. Beiratkozott a Műegyetem Gépészmérnöki Karára, ám két héttel később meggondolta magát, és átiratkozott magyar–latin–német szakra. Nagyon fontos állomás volt ez az életében, hiszen itt vált Babits tanársegédévé, később pedig barátjává.
„Ez az esztendő (1919-20) is olvasással és tanulással telt el. Nem iskolai stúdiumokkal, hanem elsősorban annak a megtanulásával, amire nekem szükségem volt. Sokat köszönhetek e tekintetben Babits Mihálynak is, aki verseimet ugyan másfél évig nem közölte, de hamar barátságába fogadott: megtanított angolul, rendelkezésemre bocsátotta nagyszerű könyvtárát, s később – mint ismeretes – még fedelét és kenyerét is megosztotta velem.”
(Szabó Lőrinc: A költő, az élet és az alkotás)
Forrás: nlc.hu
1921 ismét egy fontos év volt Szabó Lőrinc életében. Ezen év januárjában ismerkedett meg Mikes Klárával, akivel decemberben össze is házasodtak. Klárával való kapcsolata azért is fontos, mert ennek révén került Az Est szerkesztőségébe munkatársként.
1926-ban megalapította a Pandora című folyóiratot, melynek – 1927 februárjától kezdődően – hat száma jelent meg, majd a folyóirat csődbe jutott. 1927. október 15-től ismét Az Est szerkesztőségének munkatársa, előbb a Pesti Napló, majd 1928 őszétől pedig a Magyarország szerkesztőségének tagja lett; 1945-ig ez is maradt munkahelye. 1927-28-ban Korzáti Erzsébet iránti érzelme válságba sodorta házasságát. 1935-től kezdve Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója kötötte a színházhoz a műfordító költőt (Athéni Timon 1935; Ahogy tetszik 1938; Kleist Amphitryon 1938; Macbeth 1939).
Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati fogságba helyezték, szeptemberben „feddéssel” igazolták és publikációs tilalmakkal sújtották. 1947-ben többek tiltakozása ellenére felvették az Írószövetségbe. Az üldöztetés és a megkülönböztetés ellen (többek között Illyés Gyula támogatásával) szívósan küzdött, és főleg a munkába menekült. 1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, 1957. március 15-én Kossuth-díjat kapott. Publikációs és anyagi helyzete rendeződött. Budapesten hunyt el 1957. október 3-án, szívrohamban.
Mivel középiskolában Szabó Lőrinc tananyag, a legtöbben biztosan hallottatok már róla, ismeritek egy-két művét, talán kedvencetek is van. Születése emlékére elevenítsünk fel egynéhány részletet a legfontosabbakból:
„Nem vagy enyém, mig magadé vagy:
még nem szeretsz.
Mig cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja minden egyéb,
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.”
(Semmiért egészen – részlet)
Semmiért egészen című versét gyakran nevezik „szerelemfilozófiai” költeménynek; hogy is ne tennék! Szabó Lőrincről tudni illik, rendkívül egyedi volt a felfogása, ami a szerelmet illeti. Több versében is megjelenik ez a fajta sajátosság, és rengeteg szakirodalmat, érdekes olvasmányt találni a témában. A cikk írása közben bukkantam egy figyelemreméltó írásra a verssel kapcsolatban; ha felkeltette az érdeklődéseteket a költemény, ne hagyjátok ki semmiképp.
„– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét v
agy a lepke álmodik engemet? –”
(Dsuang Dszi álma – részlet)
Rendkívül sokszínű volt Szabó Lőrinc tudása és érdeklődése. Meglepő tény lehet róla, hogy mélyen megérintette a keleti filozófia, ennek hatására pedig több versében, írásában érezni ezt a fajta életfelfogást. Erre tökéletes példa a Dsuang Dszi álma, amiben tulajdonképpen egy álomszerű környezetbe ágyazott illuzórikus játékot olvashatunk.
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kináld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
(Ima a gyermekekért)
Végül, de nem utolsósorban pedig az egyik legjobban ismert Szabó Lőrinc vers, az Ima a gyermekekért. Ez az a költemény, amit talán a legtöbbször idéznek tőle. Ha tetszik a vers, figyelmetekbe ajánlom Lukács Sándor színészünk szívhez szóló előadásában, melyet ide kattintva érhettek el. Ha felkeltette az érdeklődéseteket Szabó Lőrinc munkássága, mindenképpen vegyétek kezetekbe a Vers és valóság című kiadványt, ugyanis ebben a költő életének vége felé lediktált versmagyarázatait találhatjátok meg, rávilágítva verseinek keletkezés- és problématörténetére.
Kiemelt kép: cultura.hu
