ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • A megtestesült házias konyha
    • ELTE Alumni – mobilitási ösztöndíjak, karriersegítő felület és végzős ajándék
    • Freund Tamás az MTA új elnöke
    • Távolsági? – Az oktatás új kihívásai
  • Kultúra
    • Az űr vége – Labdába rúghat bárki a Rick and Morty mellett?
    • „Az emberi közösség az, ami igazán fontos”: Közösségi élmény egyedül? – Az előadóművészet lehetőségei 2. rész
    • Elkapott a hév(íz): Hévíz lapszámbemutató
    • Egy pszichopata közelségében: idén 20 éves az Amerikai pszicho
  • Tudomány
    • Egy amerikai és egy orosz kezet fog az űrben – 45 éves az Apollo–Szojuz program
    • Felvételizz idén is ELTE-s szakkollégiumba!
    • Címvédőként is helytálltak a perbeszédversenyen az ÁJK hallgatói
    • Havi százezer a TDK-dolgozatodhoz – Az ÚNKP pályázatról
  • Sport
    • ELTE-s gólyák! Sportoljatok a BEAC-ban!
    • Hogyan működik a parasport az ELTE-n? – Interjú Páni Róberttel és Kovács Krisztinával
    • A spanyol armada – egy futballnagyhatalom
    • Füvészkerti jóga – második felvonás
  • Savaria
    • 7 sport, amit érdemes kipróbálni a nyáron
    • Ismét sportesemény a SZoESE szervezésében
    • Gasztrosarok – Nem csak farsangi fánk
    • Netflix-sorozatok – Nyári premierszemle
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

2019. május 4. nincs hozzászólás 141 Original Image size: 3456 × 2304
← Previous Next →
„Inkább ünnep, mint verseny” – SEK Poetry

E-Friss

  • Az űr vége – Labdába rúghat bárki a Rick and Morty mellett?
  • ELTE-s gólyák! Sportoljatok a BEAC-ban!
  • A megtestesült házias konyha
  • Hogyan működik a parasport az ELTE-n? – Interjú Páni Róberttel és Kovács Krisztinával
  • A spanyol armada – egy futballnagyhatalom

EO Facebook

ELTE Online

Hirdetés

Hirdetés
Jelentkezz az ELTE Online csapatába!
Hirdess nálunk!

Bajnokság

  • BEAC
  • Mit sportoljak?
  • Bölcsész bajnokság
  • Jogász bajnokság
  • Nyári bajnokság
  • Téli bajnokság
  • ELTE BEAC Lágymányosi Bajnokság
  • Sportlétesítmények
Oops, something went wrong.

“Minden videó” gomb az ELTEvízióhoz

Minden videó...

Tag Cloud

ELTE Szombathely BEAC ELTE SEK ELTE Savaria Egyetemi Központ felsőoktatás irodalom ELTE BTK tudomány fesztivál pályázat konferencia kutatás felvételi film ösztöndíj BTK video színház ELTE-BEAC futsal sport Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ zene kultúra EHÖK HÖOK LEN ELTE TTK kritika Erasmus ELTE Szombathely ELTE PPK előadás egyetem 2014 interjú Savaria Egyetemi Központ ÁJK kosárlabda koncert ELTEvízió ELTE ÁJK EFOTT nyár

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat

2019-es díjazottak:

Zima Richárd, az ELTE Online volt főszerkesztője

Krammer Dóra, a Bárczium volt főszerkesztője

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...