Sárai Gabriella adjunktus évtizedek óta az ELTE szombathelyi campusának oktatója. A nemrégiben megrendezett vidékbajnokság apropóján ültünk le vele beszélgetni a versenyről, illetve a női tornacsapat teljesítményéről. Interjúnkból sok érdekességet megtudhattok a tornáról mint sportágról, sőt, még a tanárnőről is.
− Budapesten vidékbajnokság − kicsit furcsa ezt kimondani.
− Igen, érdekes párhuzam, ám szervezői szempontból teljesen érthető. A Budapest Bajnoksággal egy időben, azonos helyszínen zajlik a verseny, így időt spórolnak meg a szervezők. Nem jelent problémát, hiszen a vidékbajnokságban sajnos nagyon kevés csapat van, így a versenyzői létszám miatt megoldható ez a fajta lebonyolítás.
− Ön régóta egyetemünk oktatója, de sokan nem tudják, hogy hogyan ismerkedett meg a tornasporttal. Tudna erről mesélni?
− Hétéves koromban kezdtem el − a tornában ez viszonylag későnek számít −, azóta szeretem ezt a sportágat. Nagyon érdekes visszagondolni, hogy annak idején még fagerendán, a mai versenyszerekhez képest teljesen más, nehezebb körülmények között készültünk fel a versenyekre. A követelmények és a szabályok is mások voltak. Nem volt állandó termünk, így minden alkalommal pakoltuk azokat, amiket használtunk: a gerendákat, a talajszőnyegeket és a felemás korlátot. Sok helyen edzettünk, még az akkori Garasin Laktanyában is. Ma ez a börtön… Mindezek ellenére a Haladás Sportegyesületben komoly munka folyt Kővári József irányításával. Ifjúsági elsőosztályú szintet is elértem. Jó eredményeink voltak az országos versenyeken, de már nem emlékszem ezekre pontosan. Az biztos, hogy akkor többszöröse volt a mezőny a mostaninak. A főiskolai tanulmányaim alatt is folytattam a versenyzést, ahol nagyon sok szép élményt és bajnoki címet szereztem. Szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre.
Szombathelyen sikerült egy 15-18 fős keretet kialakítani
− Mi a helyzet most az egyetemi tornasportban, vannak változások az utóbbi években?
− Egyetemi szinten, női szakágban sajnos nagyon kevés induló van. Csak a Testnevelési Egyetemnek és nekünk, a SZoESE-nek van csapata. A tornában nagyon sokat kell dolgozni, még akkor is, ha felnőttként már csak a megszerzett tudás megtartása lehet a fő cél. Úgy tűnik – ha csak az indulók számát nézem egyetemi szinten –, ma már ez nem cél, sem a hallgatók, sem az oktatók esetében. A fiatal, új oktatók között ritka, aki komolyabban is foglalkozna a hallgatókkal a tornában, venné az időt és fáradtságot, hogy felkészítse őket a versenyekre.
− Mégis a SZoESE csapata rendszeres résztvevő tornaversenyeken. Milyenek a körülmények itt, Szombathelyen?
− A magyar egyetemi helyzethez képest talán átlagos körülmények között tudunk dolgozni. Persze az ember mindig vágyik a minőségre és szeretne minél jobb feltételeket biztosítani a hallgatók számára. Rengeteg új eszközre, szerre lenne szükségünk, hisz a meglévők többsége több évtizedes. A dobbantók szinte már használhatatlanok… A SZoESE próbál segíteni a szerek beszerzésében, magnézia vásárlásában, de nyilván ezek a felszerelések nem egy-két forintba kerülnek. Az Egyesület hozzájárul a felkészülésünkhöz úgy is, hogy biztosítja a verseny előtti hetekben, hogy kint az Arborétum Tornacsarnokban tudjunk edzeni. (Az említett tornacsarnok a szombathelyi tornászok felszerelt terme, ott készül Dévai Boglárka Európa-bajnok tornászunk is – a szerk.) Sokat jelent nekünk ez a fajta pártfogoltság, de ez plusz idővel jár a lányoknak is és nekem is, azonban mindig vállaljuk a jobb szereplés érdekében. Ehhez az is kell, hogy a kollégák elengedjék ebben az időszakban a lányokat az óráikról. Ezt most itt is köszönöm nekik.
A női edzéseken kevés az olyan tornász, aki a felnőtt másodosztályú csapatban is szerepet vállalhatna, ezért nincs jó helyzetben a női torna csapatunk utánpótlása. Nehéz versenyzőt „toborozni”, hiszen akik tornázni akarnak egyetemi szinten, azok általában Testnevelési Egyetemet választják.
„Nem az érem, hanem a fejlődés és a jó hangulat a mérvadó”
− Ilyen körülmények között, mit tud mondani a legutóbbi megmérettetésről?
− Magáról a versenyről nehéz mit mondani. Ahogy már említettem, két egyetemi csapat van, így kötelező volt az ezüstérem megszerzése. Viccet félretéve, már azért nagy gratuláció jár a lányoknak, hogy össze tudtunk hozni egy versenyképes csapatot. Három jelenlegi hallgatónk (Papp Kata, Gálos Csenge és Giricz Eszter) mellett még Nagy Eszter erősítette a SZoESE gárdáját. Lehota Szimonetta előtt egy térdműtét állt, ezért nem tudott indulni. Nagy Eszternek pedig olyan térdsérülése van, amivel papíron nem szabadna sportolnia, ám a csapat miatt, és az én „hívó szavamra” részt vett a versenyen. Minden megmérettetésnek úgy indulunk neki, hogy a saját elvárásainknak feleljünk meg. Elsősorban nem éremért megyünk. Én mindig azt szeretném látni, hogy azt teljesítsük versenykörülmények között, amit tudunk, amit megtanultunk, és a lányok is partnerek ebben. A verseny utáni értékelésnél mindig megbeszéljük a következő célokat is. Nagyon büszke vagyok a lányokra. Nem tudnék olyan versenyt felidézni, amikor a csapattagok hozzáállása nem lett volna jó.
− Mennyi idő állt rendelkezésére a csapatnak a felkészülésre?
− A szorgalmi időszakban heti két alkalommal másfél óránk van a tornateremben. Ezeket a foglalkozásokat én vezénylem, de néhányan járnak pluszban a fiúk edzéseire is. A férfi tornászok is nagy létszámmal és sokat edzenek. Itt szeretném megemlíteni Lappints Regős munkáját, aki nagy lendülettel vezeti férfi csapatunkat.
A lányok nemcsak az edzéseken, hanem a versenyeken is támogatják egymást
Másfél óra nagyon kevés idő, így minden egyes perc előre meg van tervezve. Mindig közös bemelegítéssel kezdünk, majd az edzés nagy részében az elemek gyakorlásán van a hangsúly, végül rendszerint erősítéssel és/vagy nyújtással zárul. A felkészülési időszakban mindig kéthetes alapozó időszakot tartok a lányoknak, ahol a köredzés különböző fajtáival képességfejlesztést végzünk. Ez nagyon rövid idő, de a szövetségi versenyek igen korán vannak.
Országosan is nagyon kevés versenylehetőség van a tornászok számára, ami elkeserítő, de érthető, hisz kevés csapat van. A szakosztályba járóknak − a sportszakmai miatt is − minden félévben háziverseny van. Ők is sokat gyakorolnak, amit felügyelni, irányítani kell. A tornaedzések rendszerint 15-18 fővel zajlanak. Nagyon sokan járnak azért edzésre, hogy a félévi követelményeket könnyebben teljesítsék.
Mindent összevetve azt gondolom, hogy jó kis közösségé kovácsolódtunk, ami megkönnyíti és megédesíti számomra a munkát. Jó ilyen közegben dolgozni.
Képek: SZoESE archív
