Április elején visszaszökött az ősz a Nagykörútra. Engem a Vígszínház bejárata előtt értek az első hideg szélfuvallatok. Azért várakoztam egy szombati reggelen a múltidézéssel kicsipkézett falak előtt, hogy az elsők között részesülhessek egy jövőbemutató élményben.
Már régóta szerves részét képezik a Vígszínház repertoárjának a nyilvános főpróbák, melyeket a bemutató előestéjén, jegyváltás ellenében lehet megtekinteni. Ám Rudolf Péter színművésznek, a Vígszínház igazgatójának támadt egy ötlete: a publikum ingyenes nyílt próbán pillanthatott bele a színház legújabb vígjátékának formálódásába, hiszen közönség előtt mindig sokkal jobb játszani.
Mary Chase amerikai újság- és drámaíró 1944-ben vetette papírra a Barátom, Harvey c. vígjátékot, amit ugyanebben az évben színre is vittek a Broadwayn, és a Pulitzer-díjra is érdemessé tette az írónőt. A cselekmény középpontjában a Harvey névre hallgató két méteres óriásnyúl áll. Ha ez még nem lenne kellően meglepő, ott van az az aprócska tény is, hogy Harvey láthatatlan. Legalábbis az emberek nagyobb része számára. A kifogástalan modorú nagypolgár, Elwood bácsi viszont nem csupán látja Harvey-t, hanem mindenhova magával is viszi ugyanis a nyúl a legjobb barátja. Ám egy ilyen furcsa barát jelenléte megannyi galibát okoz, és természetesen hiába vezérel mindenkit a jó szándék, a szereplők hatalmas félreértésekbe gabalyodnak…
A nyílt próbára a Vígszínház impozáns színháztermében került sor, az érdeklődők érkezésük sorrendjében kaptak helyre szóló jegyeket a bejáratnál. Valló Péter, a darab rendezője rövid felvezetőjében elmondott pár információt a színműről, és tájékoztatta a közönséget, hogy mivel még nem állt össze teljesen az előadás, ő is a színpadon lesz, hogy segítse a játék zökkenőmentességét. Végül az ő beavatkozására nem, csak a súgóéra volt szükség.
A próba során két jelentet tekinthettünk meg, egyet az első, egyet pedig a második felvonásból. Jó érzékkel olyan részleteket választottak ki, amelyek a teljes mű ismerete nélkül is élvezetesek voltak, könnyedén fel tudtuk venni a fonalat, és alig tíz perc után már egy emberként nevettünk a szereplők csetlés-botlásain. Külön kiemelném Bagossy Levente díszleteit, melyek úgy tudták átadni az elmegyógyintézet várójának puritánságát – mely az első felvonásbeli jelenet helyszíne volt – és a nagypolgári lakás hivalkodó eleganciáját – itt játszódott az a rövidebb epizód, amelyet a második felvonásból tártak elénk –, hogy közben modern elemeket is játékba hoztak, például LED-csíkokkal világították be kezdés előtt a várót.
A darabban Rudolf Péteren kívül fontos szerepben látható Balázsovits Edit, Koós Boglárka és Szilágyi Csenge is, az ő kedvelőiknek mindenképp ajánlom, hogy látogassanak el egy előadásra. A premiert egyébként április 9-én tartották, egy héttel a nyílt próba után.
Valló Péter záró gondolataiban megfogalmazta, hogy a darabnak van egy primer értelmezése – a helyzetkomikumokon és félreértéseken alapuló kacagtató jelenetsor –, de egy mélyebb, szekunder látásmóddal is szemlélhetjük: egyáltalán nem biztos, hogy az embereket be lehet zárni az „őrült” és a „normális” skatulyáiba, mert ezek között – főleg a rideg, nagyvárosi környezetben – már teljesen elmosódott a határvonal.
A teljes darab megtekintését melegen ajánlom mindenkinek, aki szeretne jókat nevetni, de azoknak is, akik szeretnének betekinteni a huszadik századi emberek elidegendett, kifordított világába. Az egyórás nyílt próbák pedig remélhetőleg hagyománnyá válnak majd. Arra is biztatok mindenkit, hogy látogasson el ezekre a röpke betekintésekre, mert képet kaphat az adott darab atmoszférájáról, a színészi játék meggyőzőségéről anélkül, hogy borsos összegeket költene színházjegyre. Valamint azoknak a fiataloknak is tanulságos élmény lehet egy ilyen nyílt próba, akik a színházban képzelik el a jövőjüket, mert kicsit beleshetnek abba, hogyan épül fel tégláról téglára az a bizonyos építmény: az egész estés színdarab.
Kiemelt kép: jegy.hu
