Krajnyák Petra fiatal tervezővel és a cup of japan podcast házigazdájával beszélgettünk. A japán szakos végzős hallgató pszichedelikus alkotásai garantáltan Benned is elindítanak valamit!
Nem sok információ terjeng rólad az interneten, de ahol hivatkoznak rád, ott mint undergound tervezőt említenek. Te is így aposztrofálod magad? Hogyan jellemeznéd a stílust, amit alkotsz?
Igazából örülök annak, hogy nem sok személyes információ terjeng rólam. Már tiniként blogoltam, és sok negatív kritikát kaptam, természetesen anonim felhasználóktól, így tanulva a hibáimból, védem magam. Igazából csak az alkotásaimmal kapcsolatos háttérinfókat tartom érdemesnek és relevánsnak megosztáshoz, például, hogy mi volt az inspiráció, a háttértörténete és hasonlók.
Az underground tervező megnevezés nagyon jól esik, de kicsit túlzónak érzem. Azt hiszem, azok Meyer Eszter-Virág szavai, amit itt is köszönök neki. Nincs nagy követő bázisom (mondjuk ez nem is célom), és nem feltétlen a tömegkultúrának alkotok, de nem hinném, hogy az underground szférába tartozok.
A stílusom… leginkább raszkolkaként tudnám jellemzeni. Még kísérletezek a különböző formátumokkal, technikákkal, így elég eklektikus, de ennek örülök, mert nem szeretem az egyhangúságot. Ami mellett stabilan elköteleződtem, az a fekete-fehér színvilág. Az emberi fantázia majd kiszínezi a rajzaimat.
Milyen gyakran kapod meg azt a sztereotip „kritikát”, hogy „hogy tervezhetsz ilyeneket lányként”? Hogyan teszed túl magad az ilyen jellegű keresetlen megjegyzéseken?
Szerencsére soha. Amióta a raszkolkát csinálom, nem kaptam ilyen negatív kritikát. Szerencsére egy nagyon támogató baráti kört tudhatok a magaménak, minden tekintetben. Sokszor tényleg ők tartják bennem a lelket, hogy érdemes csinálni. Mivel az általános iskola nyolc éve alatt végig bullyingoltak, eléggé megedződtem, és a humor lett az én védekezőmechanizmusom, szóval valószínűleg elviccelném a dolgot. De rosszabb napjaimon megviselne.
Ha már itt tartunk: mennyire támogat a környezeted – család, barátok, szomszédnéni – a tervezői munkádban? Van segítséged, vagy teljesen egyedül viszed a márkát?
Egyedül csinálom magát a márkát; a ruhákat, a közösségi médiát, mindent. De nagyon-nagyon támogatóak a barátaim, sőt, ők az első számú vásárlóim. És a fotózásokban is ők segédkeznek sokszor. Ott van Zsófi barátnőm, aki a Name your flower vállalkozást viszi, sokszor tőle értesültem vásárokról, ahova így együtt mentünk ki standolni. Sőt, fotózni is sokszor szoktunk együtt. A családom is nagyon támogat, örülnek az ambícióimnak. Ők a megvalósításban segítenek főleg, például a nyomdkeresésben, és hasonlók. Apukám kicsit ijesztően gyakran osztogatja meg a dolgaimat, de nagyon jól esik, hogy ennyire büszke rám.
Mi indított el a tervezés útján? Hogyan került közel hozzád a divat? Mi az, amit legjobban szeretsz a divatvilágban és mi az, ami taszító számodra?
Csak arra emlékszem, hogy nyolc évesen már ruhákat terveztem, mániákusan. Nagyon szerettem volna divattervező lenni, de erről most sem tettem le teljesen.
Már általános iskolában az öltözködéssel tudtam kifejezni magam legjobban, és ez a mai napig így van. Persze a személyes stílusom sokat változott az évek alatt, de nagyon érdekes, hogy mennyire végigkövethető az életutam rajta. Nyilvánvalóan nem vennék fel mindent, amit korábban, voltak mai fejjel megkérdőjelezhető döntéseim, de azokból is csak tanultam.
Meg manapság egyre kevesebb döntést hozhat meg valójában az egyén, sokszor nem tudjuk kontrolálni a történéseket. Viszont, hogy mit viselünk, az teljesen a mi egyéni döntésünk, és a saját testünk, külsőnk felett kizárólag mi gyakorolhatunk hatalmat. Valójában mi emberek egy nagy vászon vagyunk, így nem kell képzőművésznek lenni, hogy alkotó lehessen valaki.
A divattal való kapcsolódásom az elmúlt években Vivienne Westwood életrajzi könyve erősítette meg. Egyszerűen imádom azt a nőt, remélem ennyi idősen én is ilyen aktív és kreatív ember maradok, mint ő most.
A kreatív kiteljesedés vonz a legjobban benne, de nagyon taszít a belterjessége, és a hiányzó diverzitás. Itthon is kezd javulni a helyzet, de sok víznek kell még lefolynia a Dunán, hogy ne legyen kirekesztő. Illetve rövid ideig dolgoztam egy neves magyar designer cégnél, de olyan borzasztó volt, hogy felmondtam néhány hónap után, pedig szerettem a vevőkkel foglalkozni. De minden szempontból illúzióromboló volt.
Milyen a fiatal tervezők közössége ma Magyarországon? Vannak olyan tervezők, akikkel szívesen dolgoznál együtt? Tervezel esetleg collabokat?
Egyre szélesebb, és ennek nagyon örülök. Remélem, a nagyobb választék felnyitja az emberek szemét, és elkezdik értékelni a hazai alkotókat, és támogatni is kezdik őket. Bár már javulnak a tendenciák szerencsére. A social media-n keresztül elég könnyű kapcsolatba lépni a többi tervezővel, én is igyekszem vásárlással támogatni őket, mert tudom, mennyit jelent ez egy kisvállalkozónak. Nagyon sokukkal dolgoznék együtt, inkább attól félek, ők nem akarnának velem együtt dolgozni. Akivel nagyon szívesen lenne közös munkám, az Eged Enikő, az azzurro velluto alkotója, illetve Geiger Róza, a rozagyurta márka tulajdonosa. Viszont nálam el vannak átkozva a kollabok, mert eddig minden terv kudarcba fulladt, de remélem, ez a jövőben változik.
Van egy nagyon király újrahasznosító vonal, amit képviselsz. A mindennapi életben is fontos neked a környezetvédelem? Mik azok a dolgok, amikkel próbálsz tenni a környezetért?
Igen, nagyon. Kicsit túlzásba is esem, ha a vízspórolásról van szó. Mielőtt bárki azt feltételezné, hogy emiatt nem fürdök, megjegyezném, hogy csak a csap elzárása a nagy heppem. A felesleges vízfolyatástól megőrülök. Turkálóban, vintage boltokban veszem a ruháim, fast-fashiont csak akkor vagyok hajlandó vásárolni, ha fenntartható vonalat képvisel. Mivel vegán életmódot folytatok, szerintem már azzal elég sokat teszek az ökológiai lábnyomom csökkentésért, szerintem ezzel teszek a legtöbbet a bolygóért. És persze műanyag zacskót nem használok, vászonszatyorral vagy csomagolás mentesen vásárolok. Amin még szeretnék javítani, hogy többet járjak piacra.
Esetedben mi a fő ihletforrás? Van valamilyen alkotásra hangoló rutinod?
Zene, podcast, és olvasás mindenhol – leginkább ezekkel hangolódok rá egy témára, illetve ezek a fő ihletforrásaim is. A tanulmányaim is egyre nagyobb szerepet játszanak ebben, nagyon sok érdekes, és köztudatból hiányzó tudásmorzsa van, amit érdemes valamilyen vizuális eszközzel reprezentálni. De igyekszem figyelemmel követni a környezetem, és az engem érő impulzusokból táplálkozni. Ez lehet egy tál leves, egy növény, vagy egy nagyon szép ember a metrón, akit szívesen lerajzolnék. És persze a híreket sem tudom elkerülni, sokszor társadalommal szembeni kritikus nézeteim is megnyilvánulnak a munkáimban.
A japán kultúra – már csak a pólóidat nézve is – közel áll hozzád, illetve jelenleg japán szakon is tanulsz. Mi szerettette meg veled ezt a kultúrát? Mi vonzó benne számodra?
Nagyon sokszor kérdezték már, de őszintén mondom, nem tudom, mi volt az, ami elültette a bogarat a fülemben. Egyszer csak elkezdett érdekelni Japán. Sose néztem animét, nem olvastam mangát azelőtt, jpopot se hallgattam. Szerintem leginkább a messzisége, az ebből fakadó misztikussága fogott meg. Meg persze azt mindig tudtam, hogy Tokió a divat egyik fellegvára, szóval ez is nagy eséllyel közre játszhatott tudat alatt.
2016-ban egy hónapig voltam cserediák Oszakában, a mai napig életem egyik legmeghatározóbb élménye, onnantól nem volt megállás. Nagyon sok kérdés merült fel bennem az ottlétem alatt, a nyelvet is meg akartam tanulni, így egy év pszichológia után japán szakra váltottam.
Minél többet tanulok a kultúráról, annál jobban vonz, mert nagyon komplex, összetett és régi tradíciókból épül fel. Nem mondom, hogy minden elemével egyetértek, én például túl individualista vagyok az ottani társadalomba. Teljesen más, mint amiben én szocializálódtam, viszont épp ezért akarom megérteni. Nagyon a diverzitás híve vagyok, és ezt mással nem is lehet elérni szerintem jobban, mint azzal, hogy egy másik ország kultúrájáról tanul az ember. Nagyon sokat fejleszt emberileg is, például empátiát.
Van kedvenc japán filmed, animéd, esetleg könyved?
A kedvenc animém egyértelműen az Attack on Titan. Utoljára ennyire a One Direction-ért rajongtam 13 évesen, szóval nagyon tud valamit ez a sorozat. A japán filmek terén elég válogatás vagyok, de a Lady Maiko talán a kedvencem, ami élőszereplős. Könyvmolyként bár sokat olvasok, itthon elég nehezen érhető el magyar nyelven a japán irodalom. De igyekszem ebben is minél jobban elmélyedni, van valami nagyon különleges miliője a japán prózának. Az eddigi olvasmányaim közül a kedvencem Murakami Ryuu Piercing című könyve. Nagyon nyers, húsbavágó történet, garantáltan emlékezetes.
Egy Japánnal kapcsolatos ismeretterjesztő podcast, az a cup of japan házigazdája is vagy. Honnan jött a podcast ötlete és mi a célod vele?
Nagyon friss kis projekt, és ez is élvezi a legnagyobb prioritást jelenleg. Nagyon megszerettem a podcast műfaját, volt, hogy hónapokig zenét nem is hallgattam, csak podcasteket. Sokkal személyesebb, intimebb műfaj a podcast, ez nagyon tetszik benne. A célom egy közvetlen, de érdekes és edukatív, nem előadás-szagú beszélgetés érzetét kelteni. Nem tantermi hangulatot szeretnék elérni vele, úgy, hogy a szórakoztatás ne menjen a tartalom rovására. Mivel nagyon szeretnék majd a kutatásaimról, Japánról ismeretterjesztő előadásokat tartani, így úgy voltam vele gyakorlásként elindítok egy podcastet. Valamint idén diplomázom, és úgy voltam vele, hogy legalább ezzel is készülök a záróvizsgára, mivel rengeteg kutatómunkával jár egy-egy epizód. Az ilyen „praktikussági” okokon kívül, eszembe jutott mennyi – sokszor téves – sztereotípia van Japánról, és mennyire felszínesen kerültek be a popkultúrába Nyugaton egyes elemei. Tehát szeretném ezeket a kliséket, sztereotípiákat lerombolni, és megmutatni, mennyi minden van ebben az országban a sushin, meg a szakurán kívül. A másik nagy nemezisem a rasszizmus. A „sárgázás”, „rizszabálók”-féle szövegektől rosszul vagyok, ahogy minden jóérzésű ember szerintem. Sokszor a tudás hiánya okozza pont az efféle kommenteket. De egyáltalán nem akarom tökéletesként beállítani Japánt, mert nem az, korántsem. De melyik ország az? GDP ide vagy oda, mindenhol vannak társadalmi problémák. Ezzel együtt a sztereotípiákat úgy lehet megelőzni vagy eltüntetni, ha beszélünk az adott ország embereiről, kultúrájáról és megpróbáljuk őket megismerni, elfogadni, megérteni.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy miként látja Petra Japánt és a japán kultúrát, olvassátok el ezt a korábbi interjúnkat is!
