Oroszországban utazva – egy egyetemi polgártársunk beszámolója a „Keleti ékszerdobozról”

Idén megrendezésre került a turizmus világnapja és a Magyar–Orosz Művelődési és Baráti Társaság megalakulásának 75. évfordulója alkalmából az Oroszországban utazva fotópályázat. A díjazottak között szerepelt egyetemünk egyik polgára, Kulasák Noémi is. Ezen esemény alkalmából készítettem vele egy rövid interjút, amiben a az oroszországi élményeiről, az egyetemi tanulmányairól és magáról a pályázatról is mesél.

Mindenekelőtt mesélj egy kicsit magadról, mutatkozz be az olvasóinknak.

Noémi: Az alapképzést az ELTE BTK-n végeztem orosz nyelv és irodalom szakon, most pedig a ruszisztika MA-képzésemet csinálom. A tanulmányaimból kifolyólag eleve közel állt hozzám az orosz kultúra, illetve történelem, így mindig is nagy álmom volt, hogy elutazzak az országba is. Az orosz irodalmon belül egy külön témát képez maga Szentpétervár, emiatt én azt a várost szemeltem ki magamnak, amit végül tavaly ténylegesen meg is látogattam.

Erasmus keretei között tudtál kijutni?

Noémi: Nem, turistaként.

Milyen lehetőségei vannak egy magyar fiatalnak arra, hogy kiutazzon Oroszországba?

Noémi: Igazság szerint ösztöndíjjal is ki lehet menni, de mivel ez nem tartozik bele sem az Erasmusba, sem pedig az Erasmus+-ba ezért nagyon bonyolult, így én ebbe nem is gondolkodtam. Mi télen, szezonon kívül látogattuk meg Szentpétervárat, így az előzetes félelmeimmel ellentétben kifejezetten olcsón és problémamentesen megúsztuk. Van közvetlen járat Budapesről, ami két óra húsz perc.

Olvadás a Fontankán – Fotó: Kulesák Noémi

Hogy találtál rá a fotópályázatra?

Noémi: Követem az Orosz Kulturális Központ oldalát, ahol közzétettek egy felhívást. Egyébként imádok fotózni, szóval több ezer képet készítettem mikor kint voltam, így hát volt miből válogatni.

A jelentkezőktől orosz kulturális, vagy természeti fotókat vártak el. Te melyik kategóriából válogattad ki a munkáid?

Noémi: Én főként épületeket fotóztam.

Az „Oroszország második fővárosa” kategóriában lettél díjazott, ha jól tudom.

Noémi
: Igen, itt értem el eredményt.

Ez pontosan mit jelent?

Noémi: A koronavírus és a karantén miatt végül két év munkáit együttesen értékelték, és a díjazott jelentkezők mindegyike kapott egy könyvet az orosz festészetről.

Interjú közben – Fotó: Czakó Tímea

Most jelentkeztél először a versenyre?

Noémi
: Igen.

A fotózást hivatásszerűen vagy hobbiként űződ?

Noémi: Képeket készíteni csak hobbi szinten szoktam.

Milyen felkészültséget jelentett számodra, hogy az egyetem orosz szakán végeztél?

Noémi: A kommunikációban mindenképpen előnyt jelentett. Az idősebb orosz generáció egyáltalán nem beszél angolul, a fiatalabbak közül valakivel már lehet szót érteni, de azért nem árt egy bizonyos szintű nyelvtudás.
Talán érdemes kiemelnem, hogy nagyon motivált a kiutazásra az is, hogy nagyon szeretem a festészetet, az egyik tárgyam pedig a 19. századi orosz képzőművészettel foglalkozott. Így már akkor eldöntöttem, hogy nekem egyszer mindenképpen látnom kell Szentpétervárt, mikor ezen az órán ültem.

Milyen volt maga Szentpétervár? Teljesítette az elvárásaidat?

Noémi: Gyönyörű! Egy igazi európai városról beszélhetünk, így semmilyen kultúrsokk nem ért. Hatalmas a központi rész, ahol rengeteg régi épület megmaradt. Hat napot voltam kint, azonban ennek ellenére is rengeteg mindent nem láttam. Minden utcában templomok, paloták jönnek szembe az emberrel. Lenyűgöző volt!

Egyedül utaztál ki?

Noémi: Nem, egy barátnőmmel voltam. Igazság szerint kettőnk közül én voltam a lelkesebb, mivel ő nem kötődik annyira az orosz kultúrához, de neki is nagyon tetszett.

Szerinted mennyi időt kéne Szentpéterváron tölteni ahhoz, hogy be lehessen járni?

Noémi: Legalább két hét. Maga a központ is elég nagy, de nagyon sok olyan látnivaló van, amihez egy-két órát utazni kell.

Ha valaki ki akarna utazni Oroszországba, akkor milyen papírokra lenne szüksége?

Noémi: Útlevél és vízum mindenképp, de Szentpétervár speciális ebből a helyzetből, mert itt lehet ingyenesen elektronikus vízumot igényelni, aminek kb. négy óra az átfutási határideje.

Akkor végül is egyszerűbb, mint amennyire az ember elsőre gondolná.

Noémi: Lényegesen. Viszont elég nagy az odafigyelés a határon. Volt egy tanárnőm, aki ugyanígy online igényelte a vízumot, viszont őt visszafordították, mivel volt egy elírás a családnevében.

Egy esős nap Carszkoje Szeloban – Fotó: Kulesák Noémi

Más szláv nyelveken is beszélsz?

Noémi
: Én szlováknak tartom magam, de szlovákul csak kicsit beszélek. Azt még mindenképpen szeretném megtanulni. Az orosz alapszakon azonban választani kellett egy másik szláv nyelvet is, nekem ez az ukrán volt. Ukrajnában is voltam már többször, főleg Kijevben, de úgy vettem észre, hogy azért ott is jól el lehet boldogulni az orosszal.

Mekkora a különbség az orosz és az ukrán nyelvek között?

Noémi: Ha valaki mindkettőt beszéli, akkor megérti a másikat. Vannak különbségek, de ezek áthidalhatóak.

Hallottam már olyan kijelentést, hogy az ukrán csak egy orosz nyelvjárás. Ezek szerint akkor azért ennél nagyobb különbségről beszélünk?

Noémi: Jelentősen nagyobb a különbség. Ha muszáj lenne összehasonlítást tennem, akkor azt mondanám, hogy az ukrán úgy néz ki mintha összekevernénk az orosz és a lengyel nyelvet. Körülbelül olyan 50-60%-ban lehet érthető egy orosz nyelvi beszélőnek az ukrán.

Biztatnád az olvasókat is, hogy utazzanak el Szentpétervárra?

Noémi: Igen, mindenképp! Emiatt is készítettem rengeteg fotót, mert szerettem volna megmutatni ismerőseimnek, hogy milyen szép ez a hely. Úgy érzem, Oroszország azért nem tartozik a top utazási célok közé a magyarok körében. A legtöbben inkább Nyugat-Európába szeretnének eljutni, de én megakartam mutatni, hogy tőlünk keletre is vannak gyönyörű látnivalók.

Milyen más városokat néznél meg Oroszországban?

Noémi: Nagyon sok ilyen van. Legközelebb Moszkvába megyek el, de az egyik nagy álmom, hogy eljussak Vlagyivosztokba, a Transzszibériai vasútvonal végállomására. Ez Kína–Japán vonalában van.

Tükröződések – Fotó: Kulesák Noémi

De oda mindenképpen vonattal lenne hangulatos utazni, nem?

Noémi: Igen, úgy szeretnék! Moszkvától Vlagyivosztokig az út nagyjából hét napot vesz igénybe. A vonat megáll Szibériában a Bajkál-tónál, ahol mindenképpen kiszállnék, mivel nagyon érintetlen tájnak számít.

Vlagyivosztokot nagyjából hányan lakják?

Noémi: Valamivel több mint félmillióan.

Jövőre is fogsz jelentkezni a versenyre?

Noémi: Még maradtak Szentpétervárról képeim, továbbá jövőre szeretnék elutazni Moszkvába, úgyhogy igen, tervezek.

Kiemelt kép: Czakó Tímea (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]