A Margó Fesztivál rendhagyó irodalomóráján jártunk.
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a legtöbbek számára egy, a kortárs irodalmat középpontba helyező, felnőtteknek szóló rendezvényként és a Margó-díj átadójáról lehet ismerős. Magyartanárként azonban idén október 15-én egészen más szemmel is alkalmam nyílt benézni a Várkert Bazárba, a szervezők ugyanis az Aegon-díjjal közös projektbe vágtak. Ez a Margó Fakt, melynek keretei között középiskolás diákokat várnak rendhagyó irodalomórákra. Az órák, akárcsak a hagyományos középiskolai tanórák, 45 percesek – aki felnőttként ennél hosszabb előadásokhoz van szokva, annak szinte elrepül ez az idő, de amennyire láttam, a diákjaim is hasonlóan érezték magukat, a péntek reggel 10 órakor kezdődő beszélgetést ugyanis igazi, középiskolásokhoz szóló lendülettel vezette le Valuska László (szervező, moderátor) és Háy János kortárs író-költő.
„Miért kell megkülönböztetni a kortársakat?” – teszi fel a kérdést Valuska a szerző felkonferálása után, de Háy szinte azonnal rá is vágja a frappáns választ: „Mert én még élek”. A kortárs irodalomnak a közoktatásban betöltött szerepéről (vagy épp hiányáról) szóló vita évek óta húzódik, de szokatlan módon ezúttal nem ebbe az irányba terelődött a beszélgetés.
Háy először a saját olvasóvá válásáról kezd mesélni: elmondása szerint balkezesként hozzá volt szokva, hogy a magyartanára egy fejesvonalzóval időnként rácsap a kezére, hogy átszoktassa a jobbkezes írásra – így azonban már nem tudott szépen írni, ezért rendszerint rossz jegyeket kapott. Nem csoda, hogy amikor először kapott olyan magyartanárt, aki már nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, sokkal motiváltabbá vált, igyekezett megfelelni ennek az oktatónak és az irodalmat is megszerette. Amikor pedig új tanára a kezébe adta Tatay Sándor Kinizsi Pál című könyvét, először kezdett verseket írni, és egy napon a tanára asztalára csúsztatta első, kezdetleges, még értelmetlen műveit. „A gyerekek komoly témákról írnak – jegyzi meg Háy –, nem ilyen semmilyen dolgokról. A gyerekverseket a felnőttek írják, hogy beetessék a gyerekeket.”
A tanár nem reagált ezekre a szövegekre, így Háy kénytelen volt visszalopni a füzetet az asztalról, ennek ellenére az irodalom továbbra is mozgatta, később nagy hatással volt rá Tandori és Petri költészete, és így vált belőle kamaszkorára az a srác, aki már kérkedett az olvasással. „Feltűnő helyeken olvastam, buszon meg sétálás közben, hogy mindenki lássa. Ez ilyen kamaszkori sznobizmus.”
Forrás: litera.hu
Szóba kerül ennek kapcsán az is, amiben régóta egyetért a magyarországi irodalmi szcéna: hogy amint Háy kiemelte a számára fontos szerzőket az olvasóvá válása folyamatában, úgy a jelenlegi középiskolásoknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy a hozzájuk illő szövegekkel foglalkozzanak. Ezért is kellene szabad kezet adni a magyartanároknak, ha arról van szó, hogy mit tanuljanak az irodalomórán vagy adjanak fel kötelező olvasmánynak, hiszen ők ismerik a legjobban a saját iskolájuk és osztályuk igényeit, ízlését, céljait. „Engem most Krúdy éppen nem érdekel” – említi meg Háy, kiemelve, hogy Krúdy ettől még nyilvánvalóan nem lesz rosszabb vagy kevésbé figyelemreméltó szerző, de minden olvasónak joga van eldönteni, hogy éppen melyik szöveg indít el benne valamit.
Mindettől függetlenül a kötelező olvasmányok és az irodalomórák anyagának témája még mindig kérdéses. Felmerül itt a beszélgetésben Móricz neve, aki Háy elmondása szerint akkor veszett el íróként, amikor beemelték a kánonba és ezáltal a tanmenetbe: a tananyaggá tétel ugyanis megöli az élő szöveget, vagy inkább azt, hogy a szöveg éljen, „hozzám szóljon, tőlem várjon választ”. Persze mindemellett mégis szükség van az irodalmi kánonra abból a szempontból, hogy a közös nyelv közös gondolkodást eredményezhessen: „A »Je t’aime« vagy az »I love you« nem tudja ugyanazt jelenteni, mint a »Szeretlek«” – jegyzi meg Háy, amikor szavaink mögött meghúzódó jelentésháttérről és referenciaanyagokról esik szó.
A beszélgetés zárásaként Háy saját versének egy részletét olvassa fel, a diákok röhögnek a szokott módon nyers Háy-humoron, a zárókérdésre pedig, hogy mit ajánlana saját művei közül elolvasásra a középiskolásoknak, egyértelműen A bogyósgyümölcskertész fiátemlíti.
Olvassatok tehát Bogyóst, ha pedig tanár szakosok vagy pályakezdő tanárok vagytok, mindenképpen nézzetek ki a Margó Faktra!
Kiemelt kép: litera.hu
