Lehetséges, hogy kép és szöveg tökéletesen működjön együtt? A gyönyörű digitális rajzok mellett nem vész el a szöveg értéke? Nem válik mellékessé valamelyik a kép és a szöveg közül? Simon Stålenhag, svéd zenész, concept artist és író megmutatta, milyen elképesztő összhangban lehet ez a kettő, milyen jól ki tudják egymást egészíteni, és hogy mennyire nem unalmas egy ilyen „képeskönyv”.
Simon Stålenhag az egyik legkeresettebb vizuális „mesemondó” a világon, sci-fi elemeket helyez bele hétköznapi skandináv és amerikai tájakba. Vidéki környezetben nőtt fel közel Stockholmhoz, itt indult el művészi útja, otthona tájait kezdte el megfesteni. Idővel a science fiction eszköztárával is elkezdett kísérletezni, miután megismert olyan „concept artist”-okat, mint Syd Mead, amerikai neo-futurisztikus concept artist, akinek a neve ismerős lehet azoknak, akik kedvelik a klasszikus sci-fi alapműveket, mint a Szárnyas fejvadász vagy A bolygó neve: Halál. Műveiben kombinálódnak a gyerekkori emlékek, tájak és a sci-fi filmek robotikája, technológiai fejlettsége. Az általa teremtett világ csupán annyiban különbözik a miénktől, hogy technikailag jóval fejlettebb, de nincsenek benne messzi galaxisokból érkezett űrutazók, gonosz elnyomó hatalmak vagy globális katasztrófák, amelyek a science fiction produktumokat általában jellemzik.
Stålenhag nevéhez eddig négy könyv köthető, melyből kettő már magyarul is megjelent az Agave kiadó gondozásában. Ezek a Mesék a Hurokból (2020) és az Elektronikus állam (2019), előbbi egy kvázi novelláskötetként vagy antológiaként fogható fel, ahol a nem összefüggő történeteket egyedül az köti össze, hogy mindnek helyszínéül az ún. Hurok (Loop) nevű kutatóintézet feletti terület szolgál, ahol a külvárosi élet a sci-fi hangulattal szorosan összefonódik, a gyönyörű digitális festményeket a gépek árnyékában élő emberek történetei egészítik ki. A könyvből egy nyolcrészes sorozat is készül, ami az Amazon Prime-on érhető el. Az Elektronikus állam egy road trip-film könyvként megírva, egy különös Amerikát mutat be. A klisés felvezetés ellenére a történet túlmutat a tucatnyi alakalommal látott disztopikus romantikán, egy olyan apokalipszis tárul fel az olvasó előtt, amivel kényelmetlen szembesülni, mert bár a legtöbb disztópia történetét alapvetően szinte lehetetlen elhinni, az Elektronikus állam nagyon is valóságos. A Mesék a Hurokból folytatásának tekinthető a 2020-ban angol nyelven megjelent Things from the Flood, a két könyv közös pontja maga a Hurok.
1, Egyszerre teremt futurisztikus és nosztalgikus hangulatot
Stålenhag művészete a retrofuturizmushoz áll közel, ennek az irányzatnak a központjában főként az a feltevés áll, hogy mi lett volna, ha a jövő korábban következik be, avagy hogy néztek volna ki a manapság science fiction filmekben látott gépészeti csodák, ha azok korábbi korszakokban jelentek volna meg. Főként a nyolcvanas évek külvárosi tájai tűnnek fel a Mesék a Hurokból és a Things from the Flood című kötetekben. A hatalmas ipari silók, gyárkémények és öreg Volvók Stålenhag gyermekkori emlékei, olyan képek ezek, amik mindazokban nosztalgikus érzést keltenek, akik a nyolcvanas években voltak gyerekek. A mindennapi környezetben elhelyezett futurisztikus tárgyak teszik izgalmassá ezeket a képeket, emiatt érezhetjük azt a furcsa kettősséget egy Stålenhag-kép láttán, hogy egyszerre nagyon ismerős és mégis idegen.
2, Mesélő képek, tömör szövegek
A szöveg sosem mond el mindent, a képek teszik teljessé a könyveket, ezek nélkül egy vizualitásokat mellőző, rövid történetecske lenne csak az egész, aminek a népszerűsége jóval alacsonyabb lenne. Részletes tájleírást nem is érdemes keresni egyik Stålenhag-könyvben sem, ezt a funkciót a mesteri képek töltik be, melyek aprólékossága viszont nem vitatható. Csak a festmények nézegetésével órahosszakat lehet eltölteni, szinte már moziélménnyel ér fel az olvasás. Furcsa olyan könyvet olvasni, amiben egyáltalán nem a szövegen van a hangsúly, de meglepő módon nagyon jól működik. Az Elektronikus állam esetében inkább a kép válik kiegészítéssé, a történet önmagában is megállná a helyét, mivel egészen egyedi nézőpontból mutat be egy ijesztően hihető apokalipszist. Szemben a Mesék a Hurokból című kötettel, amelyben inkább a rövid szövegek egészítik ki a festményeket, ezek adják a magyarázatot a képeken látott különös jelenségekre.
3, A könyvek legerősebb eleme: az atmoszféra
Hogy miért szeretik olyan sokan Stålenhag munkásságát? Szerintem azért, mert szinte rögtön bevonzanak a képei, azonnal kivált valamilyen érzelmet, nagyon erőteljes a hangulat minden egyes festményén. Nem csak egyszerűen gyönyörűek a képei, el is tud bennük veszni az ember, lehet őket tanulmányozni, apró részleteket felfedezni és – ha nem könyvben olvassuk, csak a festményt látjuk – hozzáírhatjuk mi magunk fejben a történetet. Nagyon szeretem, hogy ha ránézek egy képére, bele tudok helyezkedni az atmoszférájába, és egy saját kis minisztorit tudok kreálni hozzá.
4, Szólhatna nagy dolgokról…
Általában negatív értelemben mondjuk azt, hogy „sok potenciál lett volna ebben a történetben, szólhatott volna nagy dolgokról…” Stålenhag esetében pont az a jó, hogy nem akar belemenni társadalmi kérdésekbe, globális problémák elemzésébe, főleg a Mesék a Hurokból és a Things from the Flood esetében érezhetjük azt, hogy inkább csak egy világot ismertünk meg. Az Elektronikus állam kicsit kilóg a sorból, mivel itt a történetben felbukkannak ugyan fontos témák, de a fókusz máshol van.
5, A vizuális történetmesélés nem csak az Instagramon működik
Ha az eddig felsorolt négy pont még nem volt elég meggyőző, akkor álljon itt egy válogatás Stålenhag lélegzetelállító digitális festményeiből, ezeknél meggyőzőbbet lehetetlen lenne írni.
Képek forrása:
simonstalenhag.se
