Isten fia, a rock és a hippik – Jézus Krisztus szupersztár

Tim Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című darabja kultikus rockoperává nőtte ki magát, amely azóta számtalan feldolgozást ért meg. Az 1973-as, Norman Jewison rendezte filmet Oscar-díjra jelölték, a Szegedi Szabadtéri Játékokon – ahol Magyarországon először mutatták be 1986-ban – pedig ma is töretlen sikerrel játsszák.

A Jézus Krisztus szupersztár (a színpadi és filmváltozat egyaránt) napjainkban is épp annyira aktuális, meghökkentően merész és izgalmas darab, mint születésének idején, miközben a hippikorszak nosztalgiáját és hangulatát is megidézi. A következőkben az idei, Szegeden színpadra vitt előadás és a ’73-as musicalfilm kerül terítékre.

A történet középpontjában Júdás árulása, annak okai és Jézus utolsó, keresztre feszítése előtti napjai állnak, a mű különlegessége pedig, hogy mindezt egy hippitársulat tárja elénk egy rockopera keretében. A film nyitójelenetében rögtön megjelenik a kisbusz, benne a hippikből összeálló színésztársulattal, akik egy izraeli sivatagba, a forgatás helyszínére érkeznek.

A Jézus Krisztus szupersztár születésének idején is különösen bátor vállalkozásnak számított, több szempontból is. Egyrészt egy olyan alkotásról van szó, amely Jézust hibáival, esendőségével együtt ábrázolja, ezzel párhuzamosan Júdás Jézussal egyenrangú félként jelenik meg a színen, sőt, a legfrissebb, Szegeden látott előadásban már-már központibb szerepben látjuk Júdást, akinek szintén megismerjük az álláspontját és kételyeit. Nem véletlen, hogy az első, rögtön elképesztően erőteljes dalbetét Júdástól származik (a filmben Carl Anderason, a színdarabban Serbán Attila alakításában), aki egy sziklán ülve, elkeseredve és felháborodva figyeli a nép Jézus iránti rajongását, akik valóban szupersztárként ünneplik és istenítik a Messiást. Júdás Mária Magdolna iránti ellenvetéseinek is hangot ad a nő Jézus tanításaival szembemenő múltja miatt; ugyanakkor megismerjük Mária Magdolnát és Jézus iránti érzéseit is. Ezt követően színre lép Kajafás, Poncius Pilátus, Heródes és Péter apostol, és mindegyikük saját, kifejezetten a filmhez írt és a karakterükhöz illő dallal mutatkozik be, amely során Jézushoz való hozzáállásukat és személyiségüket ismerjük meg. A filmben és a színdarabban is megjelenik több híres bibliai jelenet, köztük a templomjelenet, amelyben Jézus feldühödik azon, hogy templomát kereskedők és prostituáltak lepik el, majd felháborodva kiűzi őket; de talán az egyik leghíresebbé vált betétdal kíséretében látjuk azt is, amikor a leprások Jézusnak könyörögnek, sőt, követelik, hogy gyógyítsák meg őket.

A legfőbb különlegessége és merészsége a műnek azonban a formátum és a karakterábrázolás: Jézus utolsó napjaiból egy rockopera készült, méghozzá egy hippitársulat előadásába helyezve, átütő erejű betétdalokkal. Felmerül a kérdés: hogyan egyeztethető össze Jézus, a musical műfaja és a hippikorszak? Első pillantásra indokolatlannak hathat a fúzió, ugyanakkor tökéletesen működik – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy napjainkban is éppen olyan népszerűségnek örvend a film és a színpadi változat is, mint a ’70-es években. A siker egyik oka pedig éppen az alaptörténet univerzális jellegében rejlik, ugyanis a Jézus Krisztus szupersztár épp annyira szól Jézus utolsó napjairól, mint általánosságban véve a hatalom gyakorlásáról. A további okok közé tartozik a dalbetétek elsöprő sikere, valamint a karakterek ábrázolásának jellege: emberközeli, elgondolkodtató, és sok esetben roppant humoros is – utóbbira a legjobb példa kétségkívül Heródes jelenete, aki mind a színpadi darabban (Nagy Sándor), mind a filmben (Josh Mostel) egy különösen jól felépített karakter, akárcsak Kajafás (Bob Bingham), aki pedig mélyen búgó hangjával félelmetes hitelességgel hozza a hatalom képviselőjét.

A Jézus Krisztus szupersztár amiatt is válhatott kultikussá és maradhatott napjainkban is érdekes és élvezhető, mert – leegyszerűsítve ugyan – egy musicalbe ágyazott bibliai történetről beszélünk, mégsem kell hozzá vallásosnak vagy vallás iránt érdeklődőnek lenni, és tapasztalataim szerint azoknak is elnyerte a tetszését az alkotás, akik nem tartoznak a musicalrajongók táborába. A dalbetétek jelentős része kultikussá vált, a szereposztás pedig a filmben és a színdarabban is kifogástalan – a teljesség igénye nélkül Ted Neeley, illetve Feke Pál Jézus szerepében (akinek a Deep Purple énekese, Ian Gillan kölcsönözte a hangját), Carl Anderson és Serbán Attila Júdásként, Mária Magdolna az akkor 19 éves Yvonne Elliman és Gallusz Nikolett alakításában, valamint Barry Dennen és Sasvári Sándor Poncius Pilátus szerepében tökéletes szereposztás. A Jézus Krisztus szupersztár egy olyan alkotás, amely nemcsak a musical és a rockopera, de a kultfilm kategóriában is kiemelkedő helyen szerepel, és amelyet mindenkinek érdemes valamilyen formában élete során legalább egyszer látnia.

Képek forrása: port.hu, divany.hu, dehir.hu