2021. április 15-én jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Hargittai István Komoróczy Gézával készült interjúkötete, amelyhez a beszélgetések 2020 elején kezdődtek. Május 17-én is folytatták párbeszédüket egy online könyvbemutató keretében, melyhez Spiró György társult kérdezőnek.
A tudománytörténész Hargittai István kémikusi tevékenysége mellett már számos interjúkötet összeállításán van túl, beszélgetőpartnerei között Nobel-díjasok, nehezen szóra bírható szovjet tudósok és művészek is voltak. A közel 700 oldalas könyv ötlete is tőle származik, Komoróczy Géza pedig, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék professor emeritusa – a feleségével való konzultáció után, mely Hargittai számára igen szimpatikus lépés volt, mivel ő is mindig megbeszéli nejével a felmerülő projekteket – igent mondott a közös munkára.
„Szerintem Komoróczy Géza nem egyszerűen valaki, hanem egy jelenség. Engem elsősorban pedig az érdekelt, hogy ez a jelenség hogyan jött létre.” – folytatja a magyarázatot Hargittai. Ez volt az egyetlen kérdés, amivel készült, mivel bízott abban, hogy amint a beszélgetés elkezdődik, az majd megy úgyis magától. És ez így is történt.
Spiró György első témakörként az iskolai évekről kérdezi a szerzőpárost, hisz nagyon fontos dolgok dőltek el ekkor a tudós életében. Komoróczy Géza az ELTE diákjaként olyan professzoroktól tanulhatott, mint Hahn István ókortörténész, Szalai Sándor szociológus vagy Harmatta János nyelvész. Róluk egy-egy kidolgozott portrét fest a válaszaiban, így a kötet abba is bepillantást nyújt, hogy ki mindenki egyengette a tudós pályakezdését. Spiró szóvá teszi, hogy nem magától értetődik, hogy egy jó képességű diák asszirológusnak megy. „Gyuri, míg a te egyetemi éveid inkább irodalmi körökben teltek” – kezdi a magyarázatot Komoróczy – „addig nekem nem volt más lehetőségem, mint órákon ülni. És nagy kitüntetés ért, hogy Hahn és Harmatta hajlandóak voltak nekem négyszemközti órát tartani.”
Hargittai István részéről ekkor kerül szóba egy igen értékes és érdekes gondolatmenet a tanár szerepéről: a nagy emberek életében mindig nyomon követhető, hogy kiváló tanáraik voltak, míg másoknak kevésbé. „Tehetség kell ahhoz, hogy valaki mindent, amit csak lehet, megtanuljon a tanáraitól, és nem csak a kiválóaktól” – mondja. „Egy igazán tehetséges ember olyan tanárokat is nagyszerű fényben tud feltüntetni, akik nem biztos, hogy olyan nagyszerűek voltak, mert a tehetségével kiszedi belőlük a számára értékes gyöngyszemet. És ehhez kell a tehetség, hogy rávedd őket, hogy mindent megtanítsanak neked.” Ezek szerint Komoróczynak is megvolt ez a tehetsége, bár ő elmondása alapján más stratégiát választott a rossz tanárok elkerülésére.
Spiró György többször is kiemeli, hogy a Jeremiás nyomában forrásműként tartható számon. Nem csak amiatt, mert születési éveitől kezdve meséli el Komoróczy életútját, hanem mert megismerjük belőle, hogy hogyan szerveződött az 50-es évek magyarországi tudományos élete. Mivel pedig ez más tudósok emlékirataiból, interjúiból hiányzik, ilyen szempontól is egyedülálló kötetről beszélhetünk. Megtudjuk, hogy milyen hálózat működött a kutatók között, hogy milyen sok múlott egy-egy egyéniségen, hogy milyen fontos szerepet töltöttek be a szovjet tudósok, de azt is, hogy milyen veszélyeket rejthet a tudományos élet. Komoróczyval is többször megesett, hogy úgy csempészhetett csak haza kéziratokat, hogy a sajátjaként hivatkozott rájuk, de mesél arról a szovjet kollégájáról is, aki iktatószámok segítségével igazolta, hogy hű maradt az országához.
Elhangzik, hogy Komoróczy Gézával kapcsolatosan sokszor előkerül az identitás kérdése. Erre a könyvben 1,5 oldalas választ ad, így a beszélgetésben inkább egy idézet került elő, amelyet Komoróczy Schweitzer József rabbival folytatott egy zsidó tudományos dologgal kapcsolatban:
Komoróczy Géza: Nem vagyok zsidó. Nem baj?
Schweitzer József: Nem.
Komoróczy Géza: És nem vagyok vallásos sem. Nem baj?
Schweitzer József: Nem baj. Ha becsületesen csinálod, rendben van.
Spiró György a beszélgetés vége felé kiemelte, hogy a könyv igen humoros, mind helyzetekhez, mind pedig személyekhez köthető poénok szerepelnek benne. Nem állta meg megkérdezni, hogy volt-e Komoróczynak valamiféle jegyzete? „Naplót csak 56-ban vezettem, akkor is csak egy kis időre, mivel azt apám – nagy szerencsémre – megsemmisítette” – meséli az idén 83 éves tudós, majd elmondja, hogy az utolsó korrektúra visszaküldése után még eszébe jutott egy dolog, amit le is írt egy füzetbe. „Azóta négy oldalassá vált ez a jegyzet. De nem lesz folytatása a könyvnek, ezeket majd egy borozgatás mellett elmondom.”
Kiemelt kép: elte.hu
