Május első vasárnapján köszöntjük azokat a nőket, akik életet adtak nekünk, óvnak minket egy egész életen át, ugyanakkor elengednek utunkra, mikor eljött az ideje, viszont mindig visszavárnak; ezen a napon ünnepeljük világszerte az édesanyákat. A magyar irodalom jeles alakjai is számos versben lelnek inspirációt édesanyjuk által, vagy esedeznek bocsánatért, a ki nem mondott szavakért. Ezen a gyönyörű ünnepnapon érdemes Márai Sándor gondolataival, Szabó Lőrinc és Kosztolányi Dezső versével, és Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila közismert anyaverseivel felköszönteni az édesanyákat.
„Csak egy voltak kivétel, az Anyák.”
Szabő Lőrinc 1900-ban született Miskolcon, ott nevelkedett édesanyja, Panyiczky Ilona gondoskodó kezei között. A költő hamar elhagyta a szülői házat, melynek hiányára többször is visszautal lírai önéletrajzában, a Tücsökzenében. A lengyel származású édesanya szavai többször is visszaköszöntek műveiben, így vetette papírra Panyiczky Ilona gondolatait a költő az Anyám mesélte című versében: „Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt, ilyen gonosz a nép: mint mezei virágok nőttek s minden nemzedék egymás mellett s egymás után nyugodt derűvel ment meghalni”.
Szabó Lőrinc: Az anyák
Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ok a béke, a jóság, puhaság a földön,
a föltétlen szeretet…
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet!
„Apai dédanyám Országh lány volt”
Márai Sándor életútja ismert és kedvelt a magyar irodalomban. Hazánkból emigrált, majd műveit betiltották, s a korlátok ellenére is korának egyik legnépszerűbb alkotójaként ismerték el. Édesanyja Ratkovszky Margit volt, aki tudatosan törekedett arra, hogy Márai Sándor és három testvére megfelelő polgári nevelést kapjon. Ennek köszönhetően már kiskorában is intelligensebb és tájékozottabb volt, mint jó pár felnőtt. Margit a Grosschmid család nemzedékeken keresztüli őrzője volt az elit polgári értékrendnek, ezért gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Márai büszkén írt erről az Egy polgár vallomásai című művében: „…a család a szász választófejedelem szolgálatában állott, s az állami pénzverdében dolgoztak. […] Apai dédanyám Országh lány volt, s a család évszázadokon át magyar családokkal házasodott. Mind hivatalnokok voltak, jogászok, köztisztviselők, katonatisztek.”
Márai Sándor: Anya
„Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?
Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.
Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,
és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.”
„Bárcsak nekem is ellopnák az aranyórámat, mint Brenner Lálikának!”
Kosztolányi Dezső életútja különleges, akárcsak születésének pillanata. A költő édesanyja, Brenner Eulália alig múlt 18 éves, mikor megszületett a huszadik századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Az érdekes történet 1885. március 29-én – Kosztolányi születésének napján –, virágvasárnap kezdődik, amikor a fiatal „Lálika” a templomba készült, de nem találta a férjétől kapott aranyórát. S ebben a keserű érzésben kezdett el sírni, melytől elkezdődtek szülési fájdalmai. Azóta Szabadkán, a költő szülőhelyén él egy mondás: „bárcsak nekem is ellopnák az aranyórámat, mint Brenner Lálikának!”
Kosztolányi Dezső: Anyuska régi képe
Anyuska régi képe.
Jaj, de édes.
Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.
Mellén egy nagy elefántcsont kereszt.
De dús, komoly haján, bársonyruháján
titkos jövendők szenvedése rezg.
Keze ölében álmodozva nyugszik
karperecek, gyűrűk súlya alatt,
és könnyen az asztalra könyökölve,
feje előrebillen hallgatag.
Oly idegen így. Olyan ismeretlen.
Tündéri ábrándok menyasszonya.
Csak a szeme nevet rám ismerősen,
két mélabús, merengő viola.
Csak kék szemében ismerek magamra,
mely eljövendő álmoktól homályos
s rettegve a bús végtelenbe réved.
A lelkem már körötte szálldos.
„Nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”
Petőfi Sándor anyaképe a költészetben talán az egyik legismertebb. Már kisgyermekkorban is kívülről tudjuk az Anyám tyúkja című verset, melynek középpontjában édesanyja, Hrúz Mária áll. Szlovák anyanyelvű volt, a magyart csak asszonykorában kezdte elsajátítani, ezért is jegyezte meg Petőfi jó barátja, Arany János, hogy „nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”. Mielőtt férjhez ment Petrovics Istvánhoz, mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. A kezdetben jó körülmények között nevelte fiát, aki az évek során egyre gyakrabban szópárbajba keveredett édesapjával dédelgetett álma, költői pályafutása miatt. Az idő múlásával egyre kevesebb pénzből kellett gazdálkodnia a családnak, így Petőfi kamaszkorában elköltözött a feszült hangulatú szülői házból. Hazalátogatását édesanyja mindig örömmel fogadta. Petőfi egy ilyen emlékezetes pillanatot jelenít meg a Füstbement terv című költeményében:
Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.
S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.
S a kis szobába toppanék…
Röpűlt felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanúl…
Mint a gyümölcs a fán.”
„Érmindszent nekem legeslegelőször is az édesanyámat jelenti”
Ady Endre és Édesanyja, Pásztor Mária között szoros kapcsolat volt. „A költő fiú és anyja úgy magyarázzák és világítják egymást, mint a fa és a virága” – írja Földessy Gyula Ady Endre Édesanyja című rövid írásában. Az anya egy papleány volt, aki féltő szívvel gondoskodott két fia neveléséről. Sajnos egy olyan eseménnyel kellett szembenéznie, melyre egy anya sincs felkészülve: elvesztette fiát. „A költők anyjuktól öröklik költői képességüket és lelkületüket” – említi meg Földessy, így Ady mögött egy olyan inspiráló és kölcsönös tiszteletet adó nő állt, aki naggyá tette. Ady halála után az anyát a nehéz gyászidőszak után büszkeség töltötte el, hiszen ő adott életet a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, Ady Endrének. A költő sérelmeinek kezelését is édesanyjától tanulta el, tőle tanulta a szenvedélyességet, valamint az áhítatot, amely az anyaverseit is uralja.
Ady Endre: Az anyám és én
Sötét haja szikrákat szórt,
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.
Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám.
Csak azért volt ő olyan szép,
Hogy ő engem megteremjen,
Hogy ő engem megfoganjon
S aztán jöjjön a pokol.
Bizarr kontyán ült az átok.
Ez az asszony csak azért jött,
Hogy szülje a legbizarrabb,
A legszomorubb fiút.
Ő szülje az átok sarját
Erre a bús magyar földre,
Az új hangú tehetetlent,
Pacsirta-álcás sirályt.
Fénye sincs ma a szemének,
Feketéje a hajának,
Töpörödött, béna asszony
Az én édes jó anyám.
Én kergettem a vénségbe:
Nem jár tőle olyan távol
Senki, mint torz-életével
Az ő szomoru fia.
„Anyám volt, apró, korán meghalt”
József Attila verseiben is sajátos anyakép bontakozik ki, melynek ihletője Pőcze Borbála, aki József Attilát és két nővérét mosónői állásból próbálta felnevelni. A rossz anyagi körülmények miatt gyakran kellett költözködniük, végül úgy kellett döntenie, hogy két kisebb gyermekét, Editet és Attilát nevelőszülőkhöz adja. Amíg a két gyermek távol volt, súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Attila még anyja halála előtt a szabadszállási rokonokhoz utazott, ahol megkapta a hírt, hogy édesanyja december 27-ről 28-ra virradó éjszakán elhunyt. S ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott, hiszen szerette, míg élt, de „gyűlölte”, amikor elment – úgy érezte, magára hagyták. Az anyakép hol pozitív – pl. a Mama című versben –, hol negatív – mint az Anyám című versben – motívumokban jelenik meg. Verseiben sokszor utal arra a kínzó magányra, melyet édesanyja hiánya okozott.
József Attila: Kései sirató
Ettelek volna meg!… Te vacsorádat
hoztad el – kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve –
nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.”
Az anyák napja olyannyira kiteljesedett a költészetben, hogy ez rávilágíthat arra az anyai háttérre, amely hozzájárulhatott a költők sikerességéhez. Egy olyan vers, mely a kezdeteket idézi fel, az valójában magunkról szól. Egy részünkben ott él az édesanyánk, aki megadta az alapokat az önmagunkká váláshoz, aki védett a csalódástól, ugyanakkor megélte a boldog pillanatokat velünk. S aki előtt megszűnhet a szégyenérzet, és megtalálható benne a támogatás. Az édesanyák intő szavai ne marják a lelkünket, csupán az idő múlásával tudatosuljon, hogy ezek a szavak voltak szükségesek ahhoz, hogy megtaláljuk az utunkat. Minden anyák napján gondoljunk rá, és köszöntsük fel édesanyánkat – ha még velünk vannak, s ha már nem. Hiszen nemcsak minden költő, de minden ember mögött is ott áll egy édesanya.
Felhasznált forrás itt található.
A főkép itt érhető el.
