E vasárnap ünnepeljük az 57. költészet napját. Normál körülmények között valószínűleg programajánlókat vagy egy hosszabb beszámolót hoznánk Nektek, most azonban arra vállalkozunk, hogy két részben néhány költőt mutassunk be. Jelen írásnál pontosabban költőnőket, hiszen most négy, verseiről talán kevésbé ismert női szerzővel foglalkozunk.
Milyen lehet egy írófeleség élete? Támogató, aki a biztos hátteret teremti meg férje munkájához? Esetleg múzsaként, egyfajta „titkárnőként” vagy első bírálóként közreműködik egy későbbi jól ismert mű megszületésében? Netalán ő maga is ír? Valószínűleg mindegyikre találnánk példát a magyar irodalomtörténetben. Most kifejezetten az alkotó nőkről lesz szó, név szerint Boncza Berta – Csinszkáról, Károlyi Amyról, Szendrey Júliáról és Tanner Ilona – Török Sophie-ról.
„Ha néha álmaimban fölsírok,/ arcodat látom” – Boncza Berta, avagy Csinszka
A már országszerte is jól ismert költő, Ady Endre 1911 őszén kapja az első levelet az akkor 16 éves lánytól, aki Svájcban a lutry-i leánynevelő intézet növendéke volt. Tán a sors fintora, hogy a levél akkor születik, mikor Berta „szobaáristomot”, azaz szobafogságot kap, mert egy másik magyar lánnyal magyarul beszélt. Szobája magányában kerül elé Ady arcképe és a Szeretném, ha szeretnének c. kötete. Azonban nem jut tovább az első versnél, mivel, ahogy visszaemlékezésében írja, „olyan erős hatással volt reám a vers – hogy irnom kellett a költőnek.” Az első levélben, azon túl, hogy aggódását fejezi ki Ady egészségi állapota iránt, egyben két versét is elküldi hozzá bírálásra. Egy rendkívül művelt – több nyelvet beszélő, újságot olvasó, rajzolni tanuló – fiatal és ambiciózus nő első művei ezek, aki a saját jogán szeretne elismerést kivívni, és nem csupán mint „nemes apród” létezni előbb Adyné-, majd Márffynéként.
„Maga ma még többet nem érezhet” – írja Ady a válaszlevelében 1911 szilveszterekor Berta verseire bírálatképp. Néhány évvel később azonban valóban több lesz a kezdeti próbálkozásból: gazdag érzelmi világ fejlődik ki Csinszkában. Művei és személyisége életében is, ma is megosztó véleményeknek ad talajt: van, aki szerint művei közepes szintűek, van, aki elhivatott költőként tekintett rá. Akadtak olyanok, akik bírálták amiatt, hogy „magába bolondította” Adyt, hogy kikezdett Babitscsal, vagy mert újraházasodott a géniusz halála után. És voltak, akik tisztelték őt műveltsége miatt.
Akárhogy is, 24 év alatt (legalább) három művész múzsája, ihletője volt, emellett pedig ő maga is 57 költeményt írt (legalábbis ennyi, amiről jelenleg tudunk). Életében egyetlen verseskötete jelent meg 1931-ben, Csinszka versei címmel, illetve néhány részlet a naplójából. Költeményeit legújabban – a fellelhető memoárok, levelezések és korabeli sajtó áttanulmányozásával – a Jaffa Kiadó gyűjtötte kötetbe és adta ki Zeke Zsuzsanna gondozásában.
Jelen témánk miatt egyik művét különösen érdemes kiemelni: 1930-ban írta meg az Üzenet Júliának c. versét, melynek megszólítottja nem más, mint Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége. Ebben a versben Csinszka őt „csöndes testvérének” hívja, hasonlóságot lát sorsukban: mindketten fiatalon mentek férjhez, majd 20-as éveik elején el is veszítették őket (sőt, mindketten 40. életévük körül halnak meg). Egy-egy költőgéniusz hitvesei voltak, akiknek a társadalom nem tudta megbocsátani azt, hogy nem vállalták „a nemzet özvegye” szerepet, hanem szívüket követve új életet kezdtek egy új házasságban. Csinszka ezekkel a sorokkal magyarázza tettüket: „Hívtuk a halált, – nem kellettünk néki!/ Kifáradt a vész, – s a zöldellő hantok/parancsot küldtek: hősin tovább élni!”
„Forró lánggal élni/aztán elhamvadni” – Szendrey Júlia
Csinszka „szent, halott rokona” fenti verssorait 1854-ben vetette papírra, azonban a boldogságról alkotott hasonló gondolatait már Octób. 17-én, 846-ban (sic!) megörökítette naplójában: „hadd ihatnám ki az élvpohár egész tartalmát egyszerre, hogy mikor aztán bú foglalná el lelkemet, legalább gondolhatnék a múltra, mikor élveztem, s tudnám, mi a boldogság.” Valóban, ha Gyimesi Emese által közzéadott versei jegyzékén végigfutunk, alig találunk vidám hangvételű műre utaló címet. Helyette többször akad meg a szemünk a fájdalomhoz, halálhoz, öregséghez kapcsolódó szavakon. Pedig volt ez másképp is: 1847-ben, mikor Petőfivel Pestre költöztek, Jókaival laktak társalbérletben, a Schiller-házban, a mai Dohány u. 16. szám alatt. A híres lakótársnak köszönhetően Júlia írásai megjelenhettek az Életképek c. újságban, amit Jókai szerkesztett, ő pedig eképpen írt barátja ifjú feleségéről Az én kortársaim c. visszaemlékezésében: „Szabad, merész gondolatjárása volt, egészen összeegyező férjeével: néha excentrikus, de mindig szellemdús.”
Az ekkor megjelent művei igaz, nem versek, hanem naplószövegek, melyek a korabeli hölgyolvasók körében nagy sikert aratnak. De nem csak itthon, külföldre is eljut munkássága: a Der Ungar nevű német nyelvű újság közreadja Fájdalom és öröm c. művének fordítását, és úgy mutatják be az olvasóközönség számára, mint aki „e jelképes festményben szokatlanul élénk fantáziájáról és mély érzelmeiről tesz tanúbizonyságot.” [a szerző fordítása]. Újabb kiugró sikert tíz évvel az Életképek-beli debütálása után arat Három rózsabimbó c. művével, melyet a Napkelet közöl. Ebben három fiát – Petőfi Zoltánt, Horvát Attilát és Árpádot – hasonlítja egy-egy rózsabimbóhoz, így reflektálva anyai szerepére. Élete során összesen 141 verset ír.
„Szabad, merész” gondolatjárását sógorával, Gyulai Pállal vívott szópárbaja is jól szemlélteti: Gyulai 1858-ban Írónőink címmel a Pesti Naplóban jelentet meg egy folytatásos cikket, melyben helyteleníti a nők irodalmi törekvéseit, mondván, „Nem birnak elég nyugodtsággal a mély és közvetlen intuitióra, nincs elég erejök az akarat és lelki tehetségek összpontosítására”. Júlia az önérzetes választ a Nővilágban egy elbeszéléssel adja nem sokkal később. Története főszereplője Bereginé Klára, aki háztartási teendői végeztével néhány órát írással tölt, művei pedig nyomtatásban is megjelennek. Férje támogatja őt ebben, a városka lakói pedig szépen elfogadják, hogy Klára műveit olvassák. Mindez az idill addig tart, míg egy kritika az írónőség ellen nem hangolja Klára családját és ismerőseit. Júlia így fejezi ki, hogy a nem megfelelően fogalmazott bírálatok „gyilkolják meg a szeretők bizalmát és dúlják föl a családi élet békéjét”.
„A szeretet csak van és vár,/ hogy tárgya legyen,/ kit szeressen” – Károlyi Amy
A Krisztinavárosban, értelmiségi családban nevelkedett Károlyi Máriát sem korán találta meg az írói siker: 1940-ben, 31 éves korában jelenik meg első verse, 1947-ben, 38. életévében pedig első, Szegezzetek a földhöz, csillagok címet viselő verseskötete. Ő maga nem sopánkodik a kései induláson: „[l]assan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért.” A „kreatív erők” már hatéves korában megtalálták, ekkor költi első verseit, kamaszkorában pedig gyakorlatképp Reviczky-utánzatokat ír. Egyetemi diplomáját az ELTE jogelődjén szerzi meg (hoppá, egy öregdiák!), majd tanítani kezd, de néhány évvel később szabadúszó lesz.
Két esszékötet, hat gyermekkönyv, huszonegy verses- és három műfordítási kötet övezi írói munkásságát. Az utóbbinál kiemelendők az amerikai író, Emily Dickinson verseinek fordításai, de emellett sok egyéb nyelvről – franciáról, bolgárról, litvánról, kínairól – is fordított, mely művek különböző antológiákban jelentek meg. Versei formában rövidek, azonban témában széles palettán mozognak. Lassan, de folyamatosan érzékelhető bennük a változás, ahogy szerzőjük is különböző élethelyzeteket tapasztal meg. Az MMA oldalán, Marosi-Nagy Edit írásában az olvasható: „[s]okkal jobban érdeklik az átmenetek”, versei egyfajta pillanatképek megörökítése. Műveiben sokszor szerepelnek apró tárgyak, állatok, mozdulatok, érzések, felhíva ezzel figyelmünket a kis dolgok jelentőségére. Férje, Weöres Sándor kezdeményezését gyermekversek írására Amy is átveszi, de végig megmarad független alkotótársi szerepében. Zenei alkotással is büszkélkedhet: ő írja Ránki György Pomádé király új ruhája c. operájához a szövegkönyvet, melyet 1953-ban mutatnak be az Operaházban.
„Ó, Istenem, még/ van bennem nyugtalanság, mely fulladozva/ keres utat” – Tanner Ilona, avagy Török Sophie
„Nekem sajnos nem adatott meg valami maradandót alkotni, hiába készültem kisgyerekkorom óta írónak, ma – mint a legnagyobb élő magyar író felesége – távolabb vagyok ettől, mint valaha” – olvasható Babitsné Tanner Ilona, alias Török Sophie Most én vagyok hang helyetted c. önéletírásában. Pedig próbálkozik ő, sokszor „ostromolja” a Nyugat szerkesztőségét, hogy verseinek megjelentetését kérje és több siker is éri élete folyamán: az első pont 100 éve, 1921-ben, amikor a május 16-i lapszámban hat versét közlik. Igaz, ehhez valószínűleg nagyban hozzájárul a pár hónappal korábban, január 15-én köttetett házassága Babitscsal. Férje egyik életcélja, hogy feleségét mint költőt is elismertesse, ennek egyik lépése volt, hogy „Tanner Ilonkát” „Török Sophie”-ra nevezte át, önmagára pedig sokszor „Franciként” utal. Nem sokat ért: akárhogy is hívták, mindig Babits Mihálynéként tartották számon.
Megjelent műveivel ezzel együtt sikerült új színt hoznia az irodalomba. Schöpflin Aladár, az elfogulatlan kritikus jellemzése szerint „Török Sophie hangja gátlástalanul, közeg-ellenállások nélkül tör fel a lélek mélyeiből.” Verseiben a női sorsot, a női lélek vívódásait, egy széles skálán mozgó énképet fest meg. Több verseskötete jelenik meg a Nyugat kiadásában, az első 1929-ben, mely az Asszony karosszékben címet viseli. Érdekességképpen: e kötet grafikáit Kozma Lajos építész készítette. Haláláig még három másik verseskötete jelenik meg, és 1946-ban a Baumgarten-díjat is elnyeri. Munkássága halála után azonban már csak szűk körben marad ismert.
Ha megfigyeljük, a négy költő valamilyen módon mind kötődik egymáshoz: Csinszka és Szendrey Júlia sorsa félelmetesen hasonló. Tanner Ilona később annak a férfinek lett felesége, akit Csinszka is megihletett. Ő is költői álmokat dédelget, de saját jogán nem ismerték el íróként. Viszont Károlyi Amy első verseit pont Babits Mihály jelenteti meg a Nyugat hasábjain. Tiszteljük meg hát emléküket, hogy férjeik művei mellett az Ő verseiket is forgatjuk – ne csak a költészet napján.
Források:
Boncza Bertáról szóló rész (az idézet az 1913 Csucsa c. versből származik):
Ady Endre levelei (szerk: Belia György), 826. levél, 335. old.
Vitályos László: Ady-Léda-Csinszka – Visszaemlékezések és levelek a költő életrajzához, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1977
Magyar Kurír
Csinszka (Boncza Berta)
Szendrey Júliáról szóló rész [az idézet a Miért van így? (1954) c. versből származik]:
Szendrey Júlia élete, naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása (közzétette és feldolgozta: dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László), Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2020
Jókai Mór: Az én kortársaim – 1848-as emlékek, Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, Budapest, 2018
Gyimesi Emese: „A kilencvenkilencedik múzsa” Női publikálási gyakorlatok Szendrey Júlia és Majthényi Flóra pályája alapján. In: Török Zsuzsa (szerk): Angyal vagy démon – Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink c. írásáról, Reciti, Budapest, 2016
Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1908 (Lelőhely: MEK)
A Pesti Napló 61., 62. és 65-iki száma, In: Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
Nepszava.hu
Károlyi Amy-ről szóló rész (az idézet a Tárgyeset c. versből származik):
Magyar Művészeti Akadémia
Tanner Ilonáról szóló rész (az idézet az Asszony karosszékben (1926) c. versből származik):
Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél – 125 szerelmes levél és történet, Corvina Kiadó, Budapest, 2018
Nyugat, 1921. 10. sz.
Cultura.hu
Helyorseg.ma
Kiemelt kép: szerzői montázs
