Egyelőre úgy néz ki, hogy a járványhelyzet és a rendkívüli állapot egy ideig még velünk marad, így hát a szórakozási lehetőségeink továbbra is rendkívül szűk keresztmetszetet tesznek ki. Bár a világméretű pandémiát a filmipar is nagyon megsínylette (mikor láthatom már végre Robert Pattinsont Batmanként?!), de mégis, időről időre felbukkannak kifejezetten érdekes alkotások is a különböző streamingszolgáltatók felhozatalában. A Ne higgy a szemének! is pont ilyen, és az elmúlt hetekben nagy port kavart a mozgóképes szubkultúrában, először a hihetetlen népszerűségével, aztán a sokak szerint elrontott lezárásával. De pontosan mi is ez a sorozat?
A Ne higgy a szemének! (Behind Her Eyes – talán ennél a címnél sajnálhatjuk, hogy a magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek) Sarah Pinborough eddigi legnépszerűbb alkotása. Érdemes tisztázni, hogy az írónő számos területen kipróbálta magát. A horror műfajában kezdte, írt fiataloknak szóló fantasyket, feldolgozott klasszikus meséket, de mindenképpen a címben szereplő munkájának köszönhetően nevezhetjük sztárírónak.
A széria majdhogynem pontról pontra hű adaptációja papíralapú elődjének, amely a szerző majdnem minden eddigi műfaját magába sűríti, amiben eddig tevékenykedett.
Igen, a Ne higgy a szemének! egy nehezen kategorizálható alkotás, és talán pont ez teszi ennyire népszerűvé. A történet három központi karakter köré épül, a pszichiátriai asszisztens, Louise (Simona Borwn), a főnöke, David (Tom Bateman) és a férfi felesége, Adele (Eve Hewson) nehézségeit követhetjük nyomon hat részen keresztül. Louise és David egy szokványosnak induló hétvégi kocsmázás során fut egymásba, amelynek a végén egy csók csattan el kettejük között. David furcsán reagál a történtekre (szó szerint elszalad), amit első körben a nő nem ért. Másnap természetesen kiderül, hogy egészen véletlenül Louise új főnöke David (a páros egyik tagja sem volt ezzel tisztában), akinek ráadásul még felesége is van. A bonyodalmak ekkor kezdődnek, mivel Louise és David egyszerűen nem tudják leplezni az egymás iránti vonzalmukat, de egy ismételten váratlan találkozást követően Louise és Adele is összebarátkozik, így hát egy borzalmasan deviáns, és minden valószínűség szerint toxikus szerelmi háromszög alakul ki hármuk között, aminek amúgy valószínűleg a legnagyobb áldozata David, de a saját következtetését a sorozat végén mindenki levonhatja magának.
Ennél a pontnál érdemes leszögezni, hogy bármennyire is úgy tűnhet, a Ne higgy a szemének! minden, csak nem szerelmi dráma. Sőt, lehet, most sok olvasót elkedvtelenítek a szériától, de még csak nem is szerelmi vígjáték! Sarah Pinborough és Erik Richter Strand közös munkáját talán a thrillerhez lehetne hasonlítani, de ha elkezdeném kategorizálni a szériát, már az is a spoiler lehetőségét hozná magában, ezért egyezzünk meg abban, hogy a brit írónő tényleg majd minden eddigi munkáját beletette ebbe a könyvébe.
A befejezés értékeléséről estéket lehetne vitatkozni a folyamatosan érkező sörök fölött, akkor sem jutna senki dűlőre azzal kapcsolatban, hogy zseniális vagy iszonyatosan elbaltázott-e, ezért én most elkerülöm ezt az egyébként is spoileres témát, inkább tárgyaljuk ki az oda vezető utat.
A sorozat addiktív. A Netflix és a legtöbb streamingszolgáltató egyre magasabb szintre emeli a cliffhangerek alkalmazását a sorozatrészek végén. A Ne higgy a szemének! a tartalmából adódóan azonban talán a szokásosnál is jobban csúcsra járatta. Ez tipikusan olyan sorozat, amit egy laza este során elkezdesz, aztán öt órával később felállsz, és rájössz, hogy végignézted az egészet.
Folyamatosan szinten tartja a feszültséget, és mindig éppen olyan arányban adagolja az információkat, hogy kiverjen a kíváncsiságtól a víz. A karakterek izgalmasak és esendőek. Nem lehet Louise-t okolni a kis afférjáért, mert egy fiatal anyuka, akit egy másik nőért elhagyott a férje, és a folyamatos rémálmaiból és a gyereknevelés terhéből adódó szorongását és önbizalomhiányát a lazaság álarcával próbálja leplezni. De nem lehet elítélni Davidet sem, mert egyrészt menő skót akcentusa van, és természetesen döbbenetesen sármos, másrészt miután kezdünk belelátni a házasságába, elgondolkozunk, hogy vajon mi képesek lennénk-e máshogy cselekedni. Adele-t pedig egyszerűen lehetetlen okolni, hiszen egy ártatlan, jószívű, elesett nő, akinek szörnyű megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie, mire sikeresen megküzdött a függőségével.
Azonban egyszerre mindenkit is hibáztathatnánk, hiszen Louise valamilyen szinten manipulálja mind a főnökét, mind az újdonsült barátnőjét, David rommá csalja a feleségét, Adele-lal meg egyszerűen képtelenség egy háztartásban élni, ezt még a vak is látja.
Szóval a karakterek természetesek és emberiek, a történet életszerű és pont elég hosszú, hogy ne forduljon át se nevetségesbe, se szükségtelenül elnyújtottba. Az elmúlt évek már bebizonyították, hogy ezekben a mini sorozatokban hatalmas lehetőség rejlik, ha a rendezőnek és az írónak megvan a kellő ötlete és tehetsége hozzá (Jacob védelmében, Tudhattad volna, és persze Csernobil).
Természetesen azt egy szóval sem állítom, hogy a Ne higgy a szemének! hibátlan alkotás lenne. Nagyon nem az. Viszont már csak a csattanóig vezető útért is érdemes mindenkinek egy próbát tennie vele, hiszen ha valaki fogékony az olyan történetekre, amit Sarah Pinborough és Erik Richter összehozott nekünk, az imádni fogja, aki pedig nem, az sem fog hatalmasat csalódni. A széria zsenialitása abban rejlik, hogy egy pillanatig sem titkol semmit előlünk. Végig látjuk a megoldást, de mégsem vesszük észre. Mint amikor a horizont peremén látsz valami elmosódott foltot közeledni, ami elsőre talán annyira jelentéktelennek tűnik, hogy csak akkor veszel róla tudomást, mikor már előtted van.
Lehet akármennyit beszélni erről a történetről, de mégis Sarah Pinborough ajánlása fogalmazza meg a legjobban a Behind Her Eyes esszenciáját. Nem számít, hogy tetszett-e a befejezés, ha utáltad, ha imádtad, ne mondd el senkinek, hogy mi a vége, mert egyben kell látnia az oda vezető utat ahhoz, hogy rájöjjön, ő maga szereti-e.
Képek: PORT.hu, Artsomnia
