Az ELTE Online új sorozatot indít a mostani szokatlan időszak könnyítésének céljából. Az ELTE Playlist témája: az ELTE-hez köthető feltörekvő és már a siker kapuján kopogtató zenekarok. Varró Bálinttal, a zenekar ELTE-s tagjával még a sorozat elindítása előtt beszéltem meg az interjút, de ez különböző okok miatt addig húzódott, amíg végül valamiféle kozmikus együttállasnak köszönhetően pont a banda harmadik születésnapján sikerült leülnünk beszélgetni. Marschall Gyuri frontemberrel, Kovács Tomi dobossal és Varró Bálint basszusgitárossal beszélgettünk a LongStoryShort! megalakulásról, a pop-punkról és a nonkonformizmusukról.
Kezdjük azzal, hogy hogyan indult ez az egész? Hogy ismerkedtetek meg?
Marschall Gyuri: Tomival egy ovis angol felkészítő tanfolyamon lettünk jóban. Ezután általános iskola hatodikban alapítottunk egy nagyon béna cover zenekart. Utólag visszahallgatva szétcringeljük magunkat rajta, de arra pont jó volt, hogy közösen elkezdjünk zenélni. Pár évre elváltak útjaink. Majd, amikor megfogant bennem az ötlet, hogy szeretnék komolyabban zenéléssel foglalkozni és betörni a piacra, Tomi volt az első, akit felkerestem.
Kovács Tomi: Sokáig gondolkodtunk, hogy mi legyen a zenekar neve. Aztán egyik este a barátnőm, aki nem szeret hosszan írogatni, elment a társaságával bulizni a Budapest Parkba, majd küldött egy olyan hangüzenetet, hogy „long story short, nem jutottunk be”. Ekkor egymásra néztünk Gyurival és tudtuk, hogy ez lesz az!
Marschall Gyuri: Tekintettel arra, hogy nem ismertünk basszusgitárost, akit komolyan lehetne venni, elkezdtünk keresgélni. Zenészapróra feltettünk egy hirdetést, a három-négy jelentkező közül Bálint volt az egyetlen használható. Bár eleinte nem akartam őt a bandába, de Tomi meggyőzött, hogy adjunk neki még egy esélyt, és másodszorra már egy olyan szólót letolt, hogy eldobtuk a hajunkat tőle. A pop-punk vonal pedig onnan jött, hogy Tomival rengeteg Greendayt hallgattunk. Nekem sokáig inkább a Sum 41, majd a Blink-182 lett a kedvenc zenekarom.
Miben vagytok mások, mint a többi pop-punk zenekar?
Kovács Tomi: Szinte az egyetlen ilyen stílusú banda vagyunk az országban. A napokban egy portál lehozott rólunk egy kritikát, amiben a szerző elkezdte felsorolni a magyarországi pop-punk bandákat, és nem jutott messzebb, mint hogy van a Fish! és a The Grenma. Nem azt mondom, hogy megfejtjük ezt az iparágat, de valószínűleg hiánypótlónak minősülünk ezen a színtéren.
A legutóbbi lemezetek óta magyar nyelvű szövegeitek is vannak. Miért váltottatok az angolról?
Tomi: A Helo c. lemezünknek még csak a kétharmada áll magyar számokból, de innentől teljesen átállunk. Ez is egy hosszú folyamat része volt. Már az elejétől próbáltam Gyurit rávenni arra, hogy magyarul énekeljen. A Hangfoglaló Programra muszáj volt magyar nyelvű számmal nevezni, és Zsolt is addig rugdosta Gyurit, hogy végül beadta a derekát. A dalok nagy részének vázát Gyuri hozza, és azt együtt kicsinosítjuk, elveszünk belőle vagy hozzáadunk.
Gyuri: Például a Talán holnapot Tomival írtuk, az Árt pedig Bálinttal. Angolban kisebb az átlag szótagszám, ezért könnyebb úgy kihozni, hogy ritmikailag jól szóljon. Ha mégsem jönne ki a szótag, akkor a végére még benyöghetek egy yeah-t, mint például Machine Gun Kelly. Magyarul nehezebb olyan szavakat találni, ami be is illik a ritmusba, és ki is tudom fejezni, hogy mit akarok mondani.
A Hangfoglaló miben segített titeket szakmailag?
Gyuri: A Hangfoglaló megnyerése nagy löket volt a zenekarnak. Abból a pénzből tudtunk lemezt felvenni, klipet forgatni, és még marketingre is költöttünk. Egy induló zenekarnál nagy dolog, ha bekerül ebbe a programba, mert a Hangfoglaló támogatja a fellépések szervezését is. Ez idén nem nagyon jött össze, pedig lett volna négy-öt fesztiválfellépésünk is. Mentünk volna a Szegedi Ifjúsági Napokra, ami miatt nagyon fáj a szívem.
Hogyan hirdetitek a koncertjeiteket?
Tomi: A legjobban pogózók kapnak ingyen kockacukrot, eddig ez volt a legelborultabb reklámszövegünk. Ezt véletlenül sem a Kiscsillagtól nyúltuk. Legközelebb lehet, hogy megfordítjuk, és lovakat dobálunk a közönségre: „Ti vagytok a kockacukrok!” (nevet) Egyébként van egy kabalánk, CJ, a mikrohullámú sütő, amit Gyuri dobbantóként fog használni, és lesz négy kereke is, hogy gördeszkaként is funkcionáljon. Szeretnénk egy kicsit MOME-s irányba elvinni a fellépéseket.
Gyuri: Ha komolyan is meg akarjuk válaszolni a kérdést, Facebook-hirdetéseket szoktunk berakni. Ezzel az a baj, hogy vagy nagyon bejön, vagy egyáltalán nem, és akkor pénzkidobás. Szerencsénkre zenei csatornák játsszák a klipjeinket. A kapcsolatok is segítenek, például, ha Veszprémbe megyünk, tudjuk, hogy Bálint tihanyi ismerősei el fognak jönni. Illetve vidéken próbálunk olyan helyzeteket előteremteni, hogy ne legyen belépős a koncert, ezzel is építve a közönségünket.
A zenéteknek van egy ilyen „napsütötte Kalifornia”-hangulata. Ezt mikor érdemes hallgatni?
Varró Bálint: Bármikor hallgatható. Talán nincsenek benne annyira mélyenszántó gondolatok, de arra jó, hogy felvidítsák az embert. Úgyis annyi rossz dolog történik az életben, most pont még zenehallgatás közben is ezzel húzzam le magam? Az utóbbi években Magyarországon végigfutott a sadboy-stilo, amit sok zenekar felvett, vagyis hogy menő szomorkodni meg komoly képet vágni. Mi fityiszt mutatunk ezeknek a zenekaroknak azzal, hogy vidámak vagyunk.
A pop-punk műfaj magával hordoz egy lázadó hozzáállást. Viszont azt tapasztaltam, hogy a mai lázadó fiatalok nagy része trapet vagy rapet hallgat. A ti attitűdötök miben más, hogyan viszonyultok a lázadáshoz?
Tomi: Aki manapság gitárt vesz a kezébe, az vagy metált játszik, vagy poposabb zenét. Nálunk a lázadás része, hogy ezt a stílust játsszuk. Mi beleállunk abba, hogy nem csak fájdalom és démonok vannak az ember lelkében, hanem az apró dolgoknak is kell tudni örülni.
Gyuri: A rap és a pop-punk viszonylag hasonlítanak is egymásra. Megint Machine Gun Kellyt hozom fel, mert ő például a rapből jött át, és most kezdett el pop-punkot játszani. Szerintem ez a fajta pop vonal fog erősödni a pop-punk új hullámában.
A Leléptél c. számotok klipjéről meséljetek kicsit!
Gyuri: Ez egy keserédes szakítós szám. A klip koncepciójába beleillett egy üres medence, ami olyan haszontalannak tűnik. Sokáig kerestük a megfelelő helyszínt, de mikor megtaláltuk, még ki is kellett gyomlálnunk az egészet, meg egy nagy fa is kinőtt a közepéből.
A zenekar életében mit jelentett a karantén?
Gyuri: Még akkor raktuk össze az album maradék számait, ami májusban jött volna ki. Mind le voltunk törve, mert ezzel szerettünk volna turnézni a nyáron.
Tomi: Azt látom, hogy most mindenki rálépett a fékre. Több zenekar is lemondta a koncertjeit, attól függetlenül, hogy milyen a vírushelyzet. A klipek és a megjelenések is alábbhagytak. Nekünk most készül a klipünk a Helo című számhoz, ami a lemezbemutató koncertünkön készült felvételekből lesz összevágva.
Mennyire vagytok mások a színpadon, mint a magánéletben?
Tomi: Nem tudjuk igazán komolyan venni magunkat. Amikor megjött a hír, hogy beválasztottak minket a Hangfoglalóba, azzal ünnepeltük meg, hogy okádék módon berúgtunk. Vannak imidzszenekarok, akik felvesznek egy pózt a színpadon, és ezt előadják azon kívüli megjelenéseiken is, fotózásokon és interjúkban, de a magánéletben teljesen mások. Mi ugyanazokat a hétköznapi hülyeségeinket és ugyanazt jókedvet visszük fel a színpadra is.
Gyuri: Például a lemezbemutató koncertünkre megvágtuk a Pindur pandúrok főcímdalát: „Cukor, só és minden, mi jó. Ezekből az összetevőkből próbálták megalkotni a tökéletes rocksztárokat. De Utonium professzor véletlenül a kotyvalékba kevert még egy alkotóelemet, a TORZÍTOTT GITÁRT!” Az arcunk pedig rá volt vágva a pindúr pandúrok fejére.
Bálint: Az imidzs és a pózolás nem működik hosszútávon. Viszont ha tróger vagy, akkor legyél tróger a színpadon is. Az őszinteség átmegy a közönségnek.
A LongStoryShort! 3. születésnapi koncertje december 28-án lesz.
A folyamatosan bővülő ELTE Playlist számait itt hallgathatjátok meg. Kövessetek minket!
Kiemelt képen balról jobbra: Kovács Tomi, Marschall Gyuri, Varró Bálint
Képek: Ballagó Márton
Kiemelt kép kerete: Nemes Márk
