Vannak azok a filmek, amelyeket nem kellemes nézni. Az ember azt érzi, hogy amit lát, kifacsarja, megbénítja, és a szó szoros értelmében földbe döngöli a lelkét. Minden apró naivitást kiszív belőle, és a szemhéját kifeszítve az arcába ordítja, hogy figyelj, ez a valóság, amit te folyamatosan próbálsz letagadni magadban. Na ezekre van szüksége a világnak.
Az Oscar-jelölt Jan Komasa a zseniális Corpus Christi után ismét egy megkerülhetetlen alkotást tett le az asztalra. Sokáig csak továbbgörgettem a Netflixen, amikor feldobta nekem a Hatert, hisz szinte ismeretlen lóként állt be a starthoz. Azonban miután megtudtam, hogy lengyel filmről beszélünk, kíváncsivá tett, és miután elindítottam, még mosdóba sem tudtam kimenni, olyan intenzitással szippantott magába.
A történet röviden – spoilermentesen.
A főszereplő Tomasz Giemza (Maciej Musialowski), egy fiatal joghallgató, akit eltanácsolnak az egyetemről plagizálás vádjával az első év után. Mindezek után egyből vendégségbe megy a tanulmányait nagylelkűen finanszírozó, őt ugyanakkor kedvesen lesajnáló nagynénje és nagybátyja otthonába. A kilátástalanság és a házaspár idősebbik lánya iránt táplált érzelmei hatására azonban mindezt nem vallja be. Az egzisztenciális kríziséből a munka világában próbál meg kilábalni, és felvételt is nyer egy PR-céghez, amelynek alkalmazottaként először egy YouTube-influenszert kell kamuprofilokkal és álhírekkel tönkretennie, majd miután nyilvánvaló tehetségét bizonyítva ezt tökéletesen megoldotta, a varsói polgármester-választások liberális jelöltjét kell ellehetetlenítenie.
A Hater: A gyűlölet új arca műfajilag és karakter felépítésében talán az Éjjeli féreghez áll a legközelebb, azonban – bár ez erős kijelentés lesz – felülmúlja azt.
A karakterek zseniálisan vannak megírva, és a színészek fantasztikusan alakítják őket. Tomasz Giemza egy hús-vér antihős. Valószínűleg a nézők jelentős része (jobb esetben) nem tud egyetérteni a cselekedeteivel, de olyan lendülettel rántja föl a leplet a PR, marketing és a szociális háló éjsötét oldaláról, hogy te is elkezdesz elgondolkodni azon, hogy az utolsó tüntetés, amin részt vettél, vajon milyen célból és mennyi idő alatt is lett megszervezve.
Bár a film egyik központi eleme a politika, Tomasz nem politizál. Mármint hivatásszerűen nem. Olyan lelki nyugalommal hoz létre egy fasiszta hírportált a Facebookon, amilyen „elhivatottan” lép be a liberális polgármesterjelölt kampánycsapatába. A céljai érdekében nem riad vissza se az erőszakra buzdítástól, se teljes mértékben heteroszexuálisként egy meleg kalandtól (bizony). Csak a megbízás lebeg a szeme előtt, ha a másik jelöltet kéne tönkretennie, akkor azért égne ilyen szinten tűzben.
Bár Tomasz egy tipikus pszichopata karakterjegyeivel rendelkezik, nem idegenek tőle az érzelmek. Főleg a film elején nem egyszer látjuk gyengének és megtörtnek. Ezeket azonban tökéletesen felépítve, szisztematikusan vetkőzi le magáról, és változik át karrierista szörnyeteggé.
Zenei téren külön kiemelném, hogy nagyon rég láttam ilyen jól rezonálni a klasszikusokat a 21. századi képi világgal. Nem egyszer hördültem föl hangosan vagy fogtam a fejem a döbbenettől, és ez a jelenetek és dallamok tökéletes szinkronja nélkül biztos, hogy nem így lett volna.
Jan Komasa nem foglal politikailag állást, Tomasz ugyanazokkal az üres passzusokkal manipulálja a liberális politikust, amivel a fasiszta tüntetőket, mind a két oldalra meglepően kritikusan tekint. Nem akarja megváltani a világot, nem romantikus karakterdrámát írt, nem lesz a mű végén feloldozás. Jan Komasa egyszerűen csak minden csillámtól és rózsaszín máztól lecsupaszította a világunkat, és nyersen, csuszamlósan, a rideg valójában a képünkbe nyomta. A fake news, a média (csak eljött, hogy magam ellen beszéljek) és az agresszív marketing befolyása sokszor 180 fokban csavarja ki úgy a valóságot, hogy egyes rendezvények vagy tüntetések három lépéssel előre eltervezett sakklépések során születhetnek. Még a végén kiderül, hogy tényleg egy háttérhatalom irányítja a világot!…
Ha ez nem is történik meg, annyi bizonyos, hogy Jan Komasa ismételten páros lábbal rúgta be az Oscar ajtaját. Nem sokkal a döbbenetes és megrázó Corpus Christi után egy más szempontok alapján, de ugyanolyan hatásos és hidegrázós munkát tett le az asztalra, amely minden szempontból felveszi a versenyt a hollywoodi nagyágyúkkal szemben.
Képek: mozipremierek.hu, netflix.com
