KLÍMARIADÓ! – A klímaváltozás generációnk egyik, ha nem a legégetőbb problémája, ami mellett nem lehet elsiklani, hiszen mindent és mindenkit érint. Éppen ezért a 19. ARC közérzeti plakátkiállítás nem is választhatott volna aktuálisabb témát az idei évre.
Szeptember 27-től immár 19. alkalommal tekinthetjük meg az ARC közérzeti kiállítás óriásplakátjait Zuglóban, az Örs vezér terétől nem messze, a Budapesti Metropolitan Egyetem körépülete mögötti füves területen. Az idei szabadtéri kiállítás a már említett Klímariadó! címet viseli, fő célja pedig, hogy felhívja figyelmünket az egyre súlyosbodó klímavészhelyzetre és a tétlenség mérhetetlenül pusztító, káros hatására.
Amikor ellátogattam a kiállításra, legnagyobb örömömre a plakátlabirintus körül rengeteg ember tolongott, kíváncsian szemlélve a különböző típusú és mondanivalójú műveket. Az esztétikus és szórakoztató alkotások mellett akadtak meglehetősen nyomasztóak is, sőt, pár plakáton maguk a látogatók is otthagyhatták üzenetüket. A különböző megközelítések ellenére ugyanakkor mindegyik egyértelmű mondanivalóval rendelkezett. A plakátkiállítás célja ugyanis nem csupán az esztétikum keresése és a szépben való gyönyörködés, hanem a figyelemfelkeltés, egy aktuális problémára való reflektálás. A legtöbb alkotás a fő téma, azaz a Klímariadó! köré épült, azonban egyéni témájú plakátok is akadtak bőven, melyek a legnépszerűbb közéleti témákat boncolgatták, mint például a családalapítás, az LMBTQ-közösség érvényesülése vagy a közelgő választás.
A kiállításra beküldött pályaműveket egy tizenkilenc tagú zsűri bírálta el és díjazta. Az első helyet Puskás Marcell nyerte el Unikornis című képével.
Ennek a képnek a legmegrázóbb részlete számomra nem is magában az állat halálában rejlik, hanem abban, ami ahhoz vezetett, hogy ez bekövetkezzen. Ugyanis a műanyag szívószálakkal és pohárfedelekkel nap mint nap találkozunk, és nem is gondolunk bele, mekkora károkat okozhatnak az élővilágban. Tovább erősíti a kép mondanivalóját a szöveg: „Nem baj, úgyis unikornis akartam lenni”, hiszen beletörődést tükröz, mikor épp egy olyan témát dolgoz fel, amibe egyáltalán nem lenne szabad beletörődnünk.
A második helyezést Tóth Györgyi nyerte el Attitűd című képével. Az egyre növekvő hőmérsékletet mutató hőmérő, amelyen helyesbítő áthúzások láthatók, arra hívja fel a figyelmünket, mennyire nem vagyunk tudatában a változásnak, vagy egyáltalán annak, hogy a klímaváltozás egy valós és létező probléma, melyet nem bagatellizálhatunk el. A harmadik helyezett pedig Zsemberi-Szígyártó Miklós Zsírral című képe lett.
Az első három helyezésen kívül Borz-díjjal jutalmazták a legkedélyborzolóbb, valamint Hammer Agency-különdíjjal a marketingszempontból legkiemelkedőbb alkotást. A Borz-díjat idén Kós Péter nyerte el A galaxis önzői című képével, míg a Hammer Agency-különdíjat Marschall József, Kemenczés Bálint, Vasvári Babett és Ősz Szilvia közös, Csúcsragadozó című plakátja kapta.
Mindegyik plakát rendkívül hatásos. Megfognak, bevonzanak, elgondolkodtatnak, és biztos, hogy miután az ember végigjárja a kiállítást, eltöpreng: mégis mit tudnánk tenni a környezet megóvása érdekében? Hogyan lehetne megelőzni azt a tragikus jövőt, melyet ezek a plakátok erőteljesen sugároznak?
A kiállítás még október 13-ig megtekinthető, a látogatók és érdeklődők pedig szavazhatnak kedvenc plakátjukra az Arcmagazin honlapján, ugyanis a legtöbb szavazattal rendelkező alkotás Közönségdíjban részesül.
A képeket a cikk szerzője készítette.