Új sorozatunkban az ELTE Online kultúra rovatának szerzői mutatkoznak be. A bemutatkozás formája tökéletesen rájuk bízott: esszé, öninterjú, listába szedett vallomás, képekkel, videókkal, linkekkel telepakolt tárca… Ami jön. Ami ők, az adott illető. Ötödikként Vajda Lili.
Este van, március végi este. Ez az az időszaka az évnek, amikor elkezd tavaszodni. Ez az az időszaka az évnek, amikor megszülettem – már 21 éve. Pont megfelelő idő egy számvetésre. Habár ez nem egy számvetés magammal, hanem egy bemutatkozás. De talán utóbbihoz szükség van az előbbire is. Elvégre ahhoz, hogy bemutassam akárcsak egy részét is annak, hogy ki vagyok, nem árt ismerni is magam.
Ha már önismeret, rögtön eszembe jut a pszichológia, amit ősztől tervezek tanulni, miután befejezem a magyar szakot. Egy új terület, amiben szeretnék jobban elmerülni. Már magyar szakosként is egyszerre több irányba érdeklődtem. Mikor az első évem kezdetén felmerült, hogy egy másik szak óráit minorként tanulhatom, kinéztem magamnak a filmet. Valahol persze mindennek van előzménye. Egyedül vagy unokatesómmal, már kisebb koromban is felvettünk valamiféle filmeket. De azt még a film minor felvételekor sem gondoltam, hogy aztán egyszer ténylegesen rendezek egy kisfilmet stábbal, profi színészekkel.
Ha már forgatás, legyen itt egy stábfotó
Aztán tavaly nyáron mégis így alakult, lassan pedig teljesen el is készül ez a kisfilm. Talán azt sem gondoltam, mikor gyerekként kézzel rajzolt újságokat gyártottam, hogy egyszer ide írok egy ilyen bemutatkozást. Hogy mit gondoltam? Sokszor filmképekben gondolkoztam. De közben az összes művészeti ág érdekelt mindig is. Általános iskolában elsősként például elhatároztam, hogy zenélni tanulok. Később ötödik-hatodik tájékán meg azt, hogy befejezem. Szerettem rajzolni-festeni is, aztán az egyetemi évek alatt ez picit háttérbe szorult, de vissza-visszatérek hozzá. Magyar szakra egyértelműen az irodalom szeretete hozott, egyszerűen szerettem volna még több időt tölteni az irodalommal. Ez így is történt, de ez is kétirányú megközelítés volt, mint a többi esetben. Főként persze az olvasói oldal dominált és nem az alkotói, de azért én is megpróbálkoztam a versírással, mint oly sokan. Illetve mindenféle írással, tulajdonképpen most is éppen írok…
Mozgóképek mellett a fotózás világa is vonz
Talán veszélyesnek tűnik, ha az ember mindig újabb és újabb dolgok felé tekint, hiszen hogyan merül így el igazán bármiben. De számomra ezek az érdeklődési körök összekötődnek. A filmes világot, például, csak most kezdtem jobban megismerni, és nem szeretném elengedni. Az irodalmat sem. Inkább csak szélesíteni a perspektívát. Most így gondolom. És persze mindez, amiről eddig írtam, csupán egy szelete az életemnek.
Amiből nem derül ki, hogy mennyire szeretek erdőkben bóklászni
Nem derül ki belőle például, hogy mennyire boldog vagyok, ha különböző, hozzám közelálló emberek összeismerkednek, és örülnek egymásnak. Hogy minden tavasszal figyelem, ahogy egyre több virág nyílik ki a kertünkben. De azt is, ahogy ősszel zöldből sárgára váltanak a levelek. Talán a változás a lényeg? De hiszen ezek a folyamatok lezajlanak minden évben újra és újra. Ezek a változások is lehetnének átvezető képkockák egy filmben. Csak kérdés, merre tart ez a film? Mi lesz a vége? Mindig is, mikor a lelki szemeim előtt elkezdett körvonalazódni egy akár írásos, akár mozgóképes megtestesülésre tervezett történet, az volt a legnagyobb problémám, hogy nem akartam előre leszögezni, mi legyen a befejezés. Pedig bármelyikről legyen is szó, ezt szükséges tudni. De amint az ember kijelöl egy lezárást, azzal rögtön kizár ezer meg ezer irányt, amerre haladhatna a történet. Talán ez a legnehezebb számomra az életben is. Nem mintha itt elhatározhatnám a befejezést.
Erről az jut eszembe, amikor az egyik egyetemi előadáson Wordsworth The Prelude című művének nyitánya kapcsán esett szó a szabadságnak arról a pillanatáról, ahonnan el kell indulni, de ahonnan elindulva az ember szükségszerűen hátrahagyja ezt a totális szabadságot, hiszen valamerre indul. Érdekes, hogy ez így bevillant, pedig ennek a műnek az elemzésében sosem mélyedtem el. Nem úgy József Attila árnyékmotívumainak elemzésében, amiről éppen a szakdolgozatomat írom. Ebben az esetben viszont már nagyjából pontosan tudom, mi lesz a befejezés, hogy a sok-sok árnyék merre tart. Bizony fény és árnyék harcában is megjelenik a vég és a végtelenség is.
Fényes és árnyékos részek
Ha pedig végtelenség, akkor essen szó időtlenségről, illetve időről is. Illetve az időn kívüliségről, hiszen valami ilyesmi az időutazás. Ez pedig nem maradhatott ki ebből a bemutatkozásból, egyrészt a már emlegetett kisfilm miatt sem. Hogy a kettő hogyan függ össze, azt most nem árulom el, akit érdekel, annak sajnos meg kell várnia, míg a kisfilm látható lesz. Másrészt azért, mivel az időutazás visszatérő téma a barátaim körében. Hogy miért, talán egyszer az is napvilágra kerül, de egyelőre ez is maradjon az árnyékban.
Félig árnyékban
Miután annyit emlegettem a befejezéseket, itt az ideje, hogy ezt a bemutatkozást is lezárjam. Remélem, hogy be tudja tölteni a funkcióját mint bemutatkozás, és akár még érdekes is. Valamit biztosan elárul abból, hogy ki is vagyok én.
Az emlegetett kisfilmről további információk: imdb.com
Kiemelt kép: Vajda Péter; stábfotó: Seres Ottó; a cikkben szereplő további képeket a cikk szerzője készítette.
