Henrik Ibsen még a gimiből lehet ismerős mindenkinek. A Vadkacsával berobbant az irodalmi kánonba, és innentől egyslágeres előadó lett. Pedig munkássága ennél sokkal több és jelentősebb, drámái nagyon finom mélylélektani utazások, melyek egy hihetetlenül hétköznapi eseményből buknak a felszínre. Egyik ilyen művét, a Rosmersholm című munkáját a Rózsavölgyi Szalonban nézhetitek meg.
Ibsen szinte összes darabját egyszerre hatja át a humor és a mélylélektani vívódás. Drámái megalapozzák a modern dráma kialakulását, ami alól a Rosmersholm című munkája sem kivétel. A dráma egy egyszerű szituációra épül. A hónapokkal ezelőtt öngyilkosságot elkövetett rosmersholmi birtok asszonyának bátyja meglátogatja a magába forduló sógorát, és arra kéri, hogy a rangja miatt vegyen részt a konzervatív mozgalomban. Csakhogy Rosmersholm ura a gyászidőszakban rengeteg időt töltött a szabadelvű házvezetőasszonnyal, aki rá és az eseményekre nagyobb hatással volt, mint az kívülről látszik.
A dráma dinamikáját a karakterek adják. A szereplők árnyaltak és kettősek. Senkit sem lehet szeretni, de megvetni sem. Fesztbaum Béla alakította a főszereplőt, Rosmersholm urát, Rosmert. Fesztbaum tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a gyászoló és vágyakozó, kimért és szenvedélyes, az önvádló és az önző kettősségében szétszakadó karakterben. A sógorát, Krollt alakító Gyabronka József pedig szinte kiegészítette ezt a karaktert. Míg Rosmer a gondolkozó, a nézetét alakító naiv ember, addig Kroll az erőszakosan önfejű és manipulatív. A két színész ezt a kettősséget nagyon jól érzékeltette, illetve a családi viszony dilemmáját is. A szabadelvű házvezetőnő, Rebekka karaktere talán a legizgalmasabb. Egyszerre tiszta és romlott. A nyitott gondolkodás képviselője, az igazi elfogadás, a nyugalom, a biztonság angyala, ugyanakkor a vágytól, a kompenzálástól és az emberi önzéstől megtört nő. És amilyen izgalmat rejt ez a karakter, Láng Annamária sajnos annyira nem tudta megragadni. Legtöbbször nem lehetett hallani a szövegeit, karaktere sokszínűsége kimerült a kacér és a drámakirálynő skáláján.
A mű fő kérdése a szabad akarat, a vélemény formálása, illetve a múlt kísértete és az élethazugság kérdése. Ennek a centruma Rebekka karaktere, hiszen mindegyiket ötvözte magában. A történet során Rosmer feleségének haláláról egyre többet lehet megtudni, és Rebekkáról is, akinek ebben nagy szerepe volt. A múlt fehér ló képében jelenik meg Rebekka és Rosmer látomásaiban. Rosmer gyurmaként igazodik a világhoz, amire Rebekka döbbenti rá. Míg Rebekka motivációja kitapinthatatlan, folyamatosan változik, addig Rosmer csupán a boldogságot keresi, Krollt pedig a politikai érdekei mozgatják. Mindhárom karakter a történet végére elér ahhoz a furcsa állapothoz, amit mi is sokszor érzünk, főleg a sötét délutánokon, az unalmas előadásokon, a hosszú buszutakon és azokon a bizonyos rosszabb napokon. Értelmetlenség. Lehetetlenség. De a zárlatban mégis minden a helyére kerül. Mindenki eljut oda, ahova mennie kell, és megkapja azt, amit keres. Még akkor is, ha ezeknek ára van.
A darab szövege önmagában hihetetlen és elgondolkoztató. A történet és a tökéletesen egymás mögé illesztett párbeszédek kikényszerítik a befogadóból az önreflexiót. Ahogy egyre mélyebbre megy a történet, úgy a lélek is. A színdarab kulcsa ez volt. Nem volt hatalmas színészi játék, nem volt nagy pillanat, csak Ibsen mesteri szövege és története. És persze a Szalon különleges atmoszférája, hiszen itt asztalok köré vannak csoportosítva a székek, az előadás előtt még meg lehet inni egy forró csokit vagy egy limonádét. A befogadó egy hihetetlen hétköznapi szituációban találkozik a színházzal, egy kávézóasztal mellett, mégis könnyed, nosztalgikus köntösben. Valahol itt ért össze Ibsen és a színház üzenete.
Kiemelt kép: színház.net
Képek: art.7.hu és artnews.hu
Forrás: Rózsavölgyi Szalon
