Október 1-jén jelent meg a Szabó Benedek és a Galaxisok negyedik korongja, a Lehet, hogy rólad álmodtam. A zenekarnak hatalmas elvárásoknak kellett megfelelnie, mivel az eddigi, huszonévesek lelkivilágát megéneklő dalaik nyomán a generáció meghatározó bandájává váltak. A jelenlegi lemez nem csupán zeneileg, de szöveg- és hangulatvilágában is új utakon jár, mint a korábbiak. Kritikánkat olvashatjátok.
A Szabó Benedek és a Galaxisok 2013-ban alakultak, és az első három albumuk (Kapuzárási Piknik, A legszebb éveink, Focipályákon sétálsz át éjszaka) mind azokról az állapotokról szólnak, amikor az ember még nem lépett ki teljesen a gyermekkorból, de még a felnőttkorban sincs benne igazán. Ebben a határhelyzetben születő élmények, kétségek, vágyak és félelmek képezik a szövegvilágot. Átélhetőek, mert mindenki érezte már úgy, hogy nincsenek is barátai, csak emberek, akikkel beszélni szokott, vagy boldoggá akart tenni valakit, de nem tudta hogy kell, esetleg esküdött, hogy nem fog hány… Ezek a szövegek konkrétumokat villantanak fel, ezért hatnak olyan erősen. Nem ritka, hogy házibulikon fel-fel bukkannak Galaxisok-számok a YouTube-diszkó jóvoltából, és ezt az érzelmesebb tintások zokogva énekléssel hálálják meg. A hangzásvilág is ennek megfelelően ingadozik a lassú-melankolikus, illetve a feszesebb, pergősebb gitárszólamok között.
Ezekkel ellentétben a Lehet, hogy rólad álmodtam nemes egyszerűséggel átléptetett minket a felnőttkorba. „Azért az elég durva, hogy a nem akarok hazamenniből jó lenne otthon lenni már lett”- írta valaki egy Facebook-hozzászólásban. „25 vs 31”- jött a zenekar válasza. Ez a kommentcsere remekül keretbe foglalja a legújabb album eltérését az eddigiektől. Az új dalszövegek már nem a huszonévesek balladái, még csak nem is kollektív témákat dolgoznak fel, hanem egyfajta személyes mélabús apokalipszis-élményt. Az albumon végigvonul a világvégébe való belenyugvás, ami jelen esetben a harmincas évekbe való belépéssel áll párhuzamban. Természetesen az ember élete nem ér véget ebben a korban, ez inkább egy korszak lezárása, hitelesen van tálalva. A zenekar tagjai valóban a harmincas éveikben járnak, és nem az eddig ismert sémákat használják újra, hanem autentikusan a jelenlegi érzésvilágukat interpretálják a zenébe. Megváltoztak az eddigi lemezekre jellemző csilingelő, gitárközpontú dallamok is. Mostanra Benedek félretette a gitárt és zongorán játszik, Sallai Laci és Günsberger Ákos gitárrifjei határozottak maradtak, de kaptak egy mélyebb tónust, emellett Bradák Soma feszes dobjátéka egyben tartja a dalokat. Pár szám erejéig Tóth Dóra Lilla is tiszteletét teszi, akinek andalító hegedűjátéka hol népies ízt, hol pedig felemelő hangulatot ad az összképhez.
És most lássuk számról számra a különböző olvasatokat:
- Előestéjén – Baljóslatú zongorajáték fogad minket az album legelején, előre jelezve, hogy valami nehéz és fájdalmas vár ránk. „A világ háborúra készül. / Főutak metszenek / alsóbbrendű utakat; / piros van, de átmegyek.” Az énekelt szövegben kettős jelentésű, hogy a lírai én készül a világháborúra vagy a kollektív emberiség számít valamiféle háborúra. Az említett „Jó lenne otthon lenni már.”-refrén pedig szembeállítja ezt az albumot a korábbiakkal és áttételesen az eddigi mentalitással is.
- Láthatatlan lovak – A cím alapján az apokalipszis lovasaira asszociáltam, erre ráerősít, hogy ez a toposz modern környezetbe van emelve: „Láthatatlan lovak / nyerítettek a kertben, / az égen ezernyi repülő / mozgott különös rendben.” Emellett a szám inkább egy régi képekből és emlékekből álló fotókollázs érzetét kelti: „És tényleg ott vagy a képen, / félhosszú hajad homályos. / Még nem ismerjük egymást, / de boldognak látszol innen.”
- Narancssárga napok – Ez a szín aztán tényleg végtelen asszociációk sorát hívhatja elő a Mechanikus narancstól kezdve a politikán át egészen a naplementéig. A „Nem szeretném elfelejteni, / hogy nincs már mit elfelejteni.”-refrén megjeleníti a felejteni vágyó, de arra mégis képtelen egyén kétszintes tragédiáját.
- Prága – Itt jelenik meg az album címadó sora, amiben maga az álmodás válik lényegessé és nem annak a tárgya. A hegedűszó keserédes hangja lengi át ezt a számot. Benedek zenei univerzumában visszatérő elem a dohányzás, annyira, hogy még a világvége után is rá akar gyújtani: „Viharban gyenge láng lobbant / hideg kezek fedezéke alatt.”. „Dominik, a szúnyogok királya / sereget küldött ellenünk.” – avagy modern sáskajárás a nyáréjszakákon.
- Éter – Egy lebegős dallamú és hangulatú dal, ami mintha a felhők között játszódna. Az „Egy basszusgitáros a falnak támaszkodva / a lányra gondol, akit nem hívott vissza, / közben a tankok elindulnak a házak felé.”-sorokban megidéződik a teljesség felé c. dal, miközben várjuk a pusztulást. Kezdjük átérezni, ugyanakkor belenyugodni a világvégébe, szinte érezzük, ahogy „Szétfújja a szél a történetek szálait / a halványuló dombtetők felett.” és már akkor sem aggódunk, amikor „Rakéták szállnak a verebekkel”.
- Cherokee esküvői jegyzet a fiamnak – Az egyetlen instrumentális szám a lemezen, ahol kibontakozik Tóth Dóra Lilla álomszerű hegedűjátéka. A cím egy félreértett messenger-üzenetből származik, ugyanis Sallai azt írta az album utolsó dalára, az Altatóra, hogy valahol a Randy Newman-féle Cherokee Wedding/Memo To My Son-vonalon mozog. Ezt pedig Benedek egybeolvasta, és így született a cím.
- Hexanol – Az album csúcspontja, és a kedvencem is. A hexanol szerves vegyület, hat szénatomos, nyílt láncú, telített egyértékű alkohol (Wikipédia). A szinesztézia folytán bódító és mámoros illatot képzelek a hexanolhoz, amilyen ez a szám is. A szöveg egy olyan idilli állapotot fest le, amire bármikor lecsaphat egy atomvillanás: „Fűnyíró berreg. Kék fehér nyugágyban fekszem a ház udvarán, / és nézem, hogy annak a felhőnek milyen ismerős formája van.”
- Szédülés – Itt népzenei motívumok bukkannak fel a zenében a hegedűnek köszönhetően, de a Galaxisoknak még ez is remekül áll. Baljós előjel, ha valaki „Fejében foltokkal, / delta-hullámokkal / nézi a szemközti / házak falát.”, és még szédül is.
- Elektromos eső – A megsemmisülés előtti pillanat dereng ebben a dalban. Majd következik a “FELTÁMADÁS! FELTÁMADÁS! / BÚCSÚZÓ NYÁR, LÉZERSUGÁR.” Nem olyan visszafogott és letisztult, mint az album eddigi számai, de ezt legalább együtt lehet üvölteni a zenekarral.
- Altató – József Attilát idéző szöveg, ami egy modern, felnőtt altatóban idézi meg a költőt. Úgy érezni, hogy megsemmisültünk, de emiatt nem kell aggódnunk, ez a természet rendje, egy újabb korszak végére értünk. Talán valami új kezdődik, talán ez a teljes vég, de nyugodtak lehetünk, mert „Alszanak a gondok, / a távoli helyek, / és mi köztük alszunk veled.”
Összességében felnőhetünk, vagy akár meg is semmisülhetünk ebben az albumban. Egy biztos, ma sokkal rosszabb lenne fiatalnak lenni, ha nincsen a Szabó Benedek és a Galaxisok.
Borítókép: Faceboook/Szabó Benedek és a Galaxisok
