A közelmúltban mutatták be a Barátom, Róbert Gida című filmet, amely első ránézésre egy tipikus gyerekfilm. Közelebbről megvizsgálva már kicsit más a helyzet, mert a cselekmény túlnyomó része valóban erre a zsánerre épít, ugyanakkor a háttérben sokkal mélyebb kérdések is felmerülnek, bár nem olyan szinten, mint a tavalyi Viszlát, Christopher Robin esetében. Filmelemzésünket olvashatjátok.
Micimackó történeteire valószínűleg mindig lesz közönség. Szinte mindenki szereti az együgyű medve – és barátai – kalandjait, s most megérkezett ezek közül a legújabb. A Barátom, Róbert Gida egy igen érdekes alapfelvetés köré építette történetét: mi történik akkor, ha Róbert Gida felnő? Milyen ember lesz belőle? Mi lesz az állatok sorsa? Ezekre a kérdésekre nemcsak egyszerűen választ adott ez a történet, hanem közben egy összetett és mély személyiséget is alkotott a főhősnek.
A film elején kiderül, hogy akkor kellett elszakadnia az állatoktól, amikor bentlakásos iskolába került. Egy rövid jelenet foglalkozik azzal is, ahogyan itt megkapja a hírt az apja haláláról, és bár látszólag a film ezzel nem foglalkozik mélyebben, mégis fontos szerepe lesz. A következő snitt már arról szól, hogy miként ismerkedett meg a feleségével, pár pillanattal később pedig már a második világháborúban szolgál. Ezt követően elindul a tényleges cselekmény, néhány évvel a háború után.
A korszak kiválasztása azért is különleges, mert A. A. Milne 1926-ban írta meg Micimackó első történetét, amelyben Róbert Gidát a fiáról mintázta, a neve is innen ered. (Az eredeti kiadásban Christopher Robin a fiú neve, ahogyan Milne is ezt a két keresztnevet adta fiának.) A könyv kiadásának időpontja alapján ez a film úgy kezelte a fiktív Róbert Gidát, mint aki valóságos személy volt, s így annak idősíkja is ehhez maradt hű. Ugyanakkor ez nem Christopher Robin Milne élettörténetének fiktív bemutatása, azt tavaly megtette már a Viszlát, Christopher Robin.
A két alkotás között több kapcsolódási pont is felfedezhető. Mindkét történetben megjelenik a háború, bár a Barátom, Róbert Gida esetében ez marginális szerepet kap csak, továbbá arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez a film elsősorban gyerekeknek készült, úgyhogy nem is teljesen indokolt ez a szál. Sőt, egyenesen kártékony szerintem ez a rövid rész, mert túl korán vet fel túl komoly kérdéseket. Amíg egy 8-9 éves gyereknek el lehet magyarázni, hogy mi is az a háború, vagy nagy valószínűséggel tudja is, addig egy 4-5 évesnek nem biztos, hogy ilyen korán találkoznia kéne ezzel a jelenséggel.
A Viszlát, Christopher Robin esetében központi elem a háború és annak hatásai. A történet szerint A. A. Milne megjárta az első világháborút (ez a valóságban is így volt, s összességeben ez egy életrajzi ihletésű alkotás), és nehezen tudott visszailleszkedni a társadalomba. Gyakran pánikrohamok gyötörték, így az írással is gondjai voltak. Ezért családjával vidékre költözött, ami azt eredményezte, hogy egyre többet foglalkozott a fiával, majd hamarosan megszületett a Micimackó is. Ahogy egyre népszerűbb lett a könyve, egyre többet foglalkozott ismét a karrierjével, s kevesebbet a fiával.
Ez a másik fő kapcsolódási pont a két film között, a szülő-gyermek kapcsolat, illetve a karrier hatása erre. A Barátom, Róbert Gida más szempontból világítja meg a karrierorientáltság kérdését. Ebben a történetben Róbert Gida nem kizárólagosan a saját előrejutása érdekében dolgozik rengeteget, hanem azért, mert az ő felelőssége egy vállalat kiadásainak a csökkentése. Ha nem sikerül neki, akkor ezt rengeteg dolgozó elbocsátásával oldaná meg a főnöke. Ezzel a film dilemma elé állítja a nézőit: Róbert Gida elhanyagolja a családját, de nehéz haragudni rá ezért.
Ami ellenszenvessé teszi ezt a karaktert, az a gyerekneveléshez való hozzáállása abban az időben, amikor mégis van arra ideje, hogy vele legyen. Ilyenkor azokra a tapasztalatokra épít, amiket a saját gyerekkorából fel tud idézni az apjával kapcsolatban, aki elképesztően nagy hangsúlyt fektetett a tanulás fontosságára, s minden mást haszontalannak gondolt. Mivel Róbert Gida apja viszonylag korán meghalt, ezért feltételezhető, hogy az ő nevelési módszereit idealizálta, s még azelőtt következett be a tragédia, hogy ennek a negatív hatásaira is rájöhetett volna.
Mivel ez továbbra is egy elsősorban gyerekeknek szóló film, könnyedén kitalálható, hogy milyen irányú jellemfejlődésen megy keresztül a főszereplő. Ebben természetesen közreműködik Micimackó is, akinek a barátai eltűntek, ezért is kereste fel régi játszótársát. A végkimenetel sem annyira meglepő, de az további érdekes adalék volt, hogy megpróbált közgazdasági húrokat is megpendíteni a történet, bár ez kicsit bugyutára sikerült. Ennél a résznél érezhetően nem próbáltak annyira a felnőttekhez szólni, legalábbis nem jött össze.
Érdekesség, hogy nem az animált sorozatokból ismert játékok keltek itt életre, sokkal jobban próbáltak hasonlítani egy valódi plüssre, ugyanakkor nem olyanok, amik Milne családjának valójában a tulajdonában voltak. Elsőre kicsit furcsa látvány volt ez így, ugyanakkor hamar meg lehetett szokni. Külön segítette az élvezhetőségi faktort, hogy remek szinkron készült hozzá, amiben sok olyan hang is felcsendült, akik a korábbi animációs sorozatokban is megszólaltatták ezeket a figurákat.
Ez az alkotás nem a színészi mestermunkákról szólt, ugyanakkor Ewan McGregor most sem okozott csalódást, ahogyan Hayley Atwell is hozta a tőle megszokható szintet. A rendezés sem tartogatott sok különlegességet, bár a történetet felvezető kezdeti részeknél nagyon ötletes volt olyan rajzokkal összekötni a részeket, mint a Micimackó könyvben. Ami miatt kiemelkedik ez az alkotás, az a zseniális szövegkönyv. A párbeszédek stílusa elképesztő módon kelti életre a könyv stílusát, s mindezt rendkívül könnyedén, erőlködés nélkül teszi.
Aki szerette az eredeti történetet vagy valamelyik animációs filmet/sorozatot, az bátran megpróbálkozhat ezzel is, stílusában és humorában felnő a korábbi mozgóképes adaptációkhoz, miközben a kiszámítható alapcselekmény hátterében kifejezetten komoly kérdésekkel is foglalkozik a Barátom, Róbert Gida.
Képek forrása: IMDb
