A július 26-án mozikba kerülő Escobar című film már a sokadik mozgóképes feldolgozása a talán leghíresebb kolumbiai személy életének. Ez a film azonban Virginia Vallejo könyvét veszi alapul, és sajátos kettősség jellemző rá.
A kolumbiai drogbáró életét feldolgozó film nem klasszikus életrajzi történet abban az értelemben, hogy Escobar már – többé-kevésbé – a csúcson van, mikor bekapcsolódunk a cselekménybe. Így a film a Patrón lejtmenetét mutatja be.
Javier Bardem és Penelopé Cruz kiváló párost nyújtanak a vásznon, Bardem bámulatos testi transzformációja és színészi teljesítménye együtt kimagasló eredményt hoz. A Virginiát játszó Cruz pedig az elkápráztatott nő szerepében tűnik fel, aki a vonzó megjelenésén túl megcsillogtatja a kétségbeesés és a félelem több árnyalatát a szerepben amolyan latin-amerikai stílusban.
A film nem riad vissza naturalista és kegyetlen módon ábrázolni a mérhetetlen brutalitást, ami Escobar történetét kíséri. A sicariók (bérgyilkosok) által megölt politikusok, a rendőrök ellen indított vadászat, a kivégzések sokoldalú kivitelezése mind az erőszakfétist erősítik. Az aprólékosan kidolgozott kameramunka is ezt segíti elő. Rengeteg hosszúsnittel dolgozik a film, ami ebben az esetben a látványosság fokozására szolgál. A vérfürdővel szemben ott áll a film humora. A cselekmény elején több, az idő előrehaladtával azonban csökken. Az összképet nézve egy groteszk világ látványa tárul elénk.
A drogbáró reprezentációja sem a gengszterromantikát tükrözi. Olykor felvillan a gazdagság és a jólét, amiből (szerethető drogbáróhoz illően) juttat a szegényeknek is. A kokainkirály még azt is megtanítja a fiának, hogy hogyan készül a kokain, viszont inkább hallgasson Nancy Reagenre és soha ne próbálja ki. Ellenben Escobar gátlástalanul gyilkol, tizenéves lányokat ront meg, a legszegényebb fiatalokból bérgyilkosokat nevel. Kifejező az a jelenet, amiben Escobar a sörhasával ádámkosztümben menekül a dzsungelben. Ez már nem az a világ, ahol öltönyös maffiózók íróasztalok mögött ülve tárgyalnak, és alkalomadtán meghal egy-egy ember. Kolumbiában a maffiózó ápolatlan, és ha ideges, nem egy nyolcéves skót viszkit vág a földhöz, hanem egy adag spagettit.
Ezzel meg is érkeztünk a film fő problémájához: az azonosuláshoz. Pablo Escobarral azonosulni nem lehet. Elsődleges célja az, hogy tiszteljék. Később a normalitástól még inkább elidegenedve mondja: ha nem szeretnek, tiszteljenek; ha nem tisztelnek, érd el, hogy féljenek tőled. Olykor látjuk, hogy a család számára mindennél fontosabb, mikor leküzdhetetlen akadályokba ütközik, kihullik néhány könnycseppje. Azonban képtelenség egy könyörtelen tömeggyilkossal azonosulni.
A készítők tudva ezt adtak számunkra egy szerethetőbb (illetve annak szánt) karaktert Virginia Vallejo személyében. Virginia a film alapjául szolgáló mű szerzőjeként, keretbe foglalja a vásznon történteket, valamint egy olyan nő képét adja, aki szerette Pablót mint embert, azonban félt és gyűlölte Escobart, a drogbárót. (A film alapjául szolgáló könyv címe Loving Pablo, Hating Escobar.) Viszont Virgina karaktere sem igazán csábít azonosulásra. Beleszeret Pabloba, minden anyagi pozitívumával együtt, viszont amikor szorul a hurok a nyaka körül, egy csapásra változik a karakter. Ez gender szempontból sem túl támogatandó megjelenítés a film szinte egyetlen női szereplőjének.
Úgy tűnik, a gengszterfilmek már nem találják meg a közönségüket. A soha vissza nem lépő, elveihez és saját szabályrendszeréhez hű maffia rosszfiúsága már nem a tömegek kedvence. Ezt jelzi a néhány hete bemutatott Gotti siralmas kritikai visszhangja és IMDb-pontszáma. Az itt tárgyalt film sem ért el kimagasló eredményt. A zsáner visszaszorulásának okát kereshetjük a társadalom megváltozott értékrendszerében, a Keresztapa már teljes mértékben filmtörténelem. A másik ok lehet a fent említett azonosulási probléma: az ember miért szurkolna egy olyan főszereplőnek, aki karakteréből kifolyólag képtelen megváltozni.
Az Escobar azért a maga groteszk és mocskos módján értékelhető, sőt, kijelenthetem, hogy szerethető film. A kortárs film szellemisége és a közönség eltérő igényei miatt azonban meglepődnék, ha maradandó alkotás lenne.
Képek:
IMDb.com
