Meghalt Mózes Attila Márai Sándor-díjas író

Az erdélyi kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alakját, a Helikon folyóirat egykori munkatársát életének 64. évében érte a halál.

Mózes Attila 1952. április 8-án született Marosvásárhelyen, majd a Babes- Bolyai Tudományegyetemen végzett 1976-ban, magyar-francia szakon. A románok lakta faluban, Székelyhidason általános iskolai francia és tornatanárként helyezkedett el, majd irodalomkritikusként és prózarovat-szerkesztőként tevékenykedett a kolozsvári Utunk, majd a Helikon című folyóiratoknál. Számos elbeszéléskötete és regénye jelent meg élete során, főként novellákat írt. Első alkotása 1968-ban jelent meg a Vörös zászló irodalmi mellékletében, továbbá esszéket és kritikákat közölt az Utunk, Igaz szó, Korunk, A Hét, Napsugár és az Új élet c. folyóiratok hasábjain.

1982-es Üvegcsendélet című kilenc elbeszélést tartalmazó kötete mellett legismertebb regénye az Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket című műve, mely egy alkoholista zongorista szürreális látomása a körülöttünk ólálkodó gonoszról. Az írás csak a rendszerváltás után jelenhetett meg, amikor már nem tiltotta a cenzúra, először 1990-ben, majd 2002-ben adták ki.

„Én ebben a világban – eltekintve egy-két Teréz anyától – jobbára csak a gonosz színeváltozását, újabb és újabb arcát, újabb és újabb fenyegetését tudtam felfedezni. Én – született pesszimizmusomnál fogva – csak azt láttam meg a világban, ami ferde. De az az író köpjön szemen (mondjuk így), aki végül is nem ezt látta meg benne. Az egész világirodalom – ha nem tévedek – erről szól” – nyilatkozta az író az Irodalmi Jelennek adott 2002-es interjújában.

Az Átmenetek, a Füstkorom, Az Oroszlán Hava és egyéb történetek, az Egy pohár vigyor, a Napnyugati vándorlás című elbeszéléskötetek, valamint az Egyidejűségek című regény, A vénasszonyok nyara című kisregény, illetve a Zsibvásár és a Foglaló című prózakötetek szerzője. Mózes Attilát munkásságáért több díjjal is jutalmazták, négy alkalommal érdemelte ki a Romániai Magyar Írók Szövetsége prózadíját és az Erdélyi Magyar Írók Ligája elismerését, emellett Méhes György- nagydíjat és Márai Sándor-díjat is kapott.

Az írót február 3-án,  a marosvásárhelyi református temetőben helyezik örök nyugalomra.

Forrás: mnoWikipediaNépszava

Kép: mno

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]