Ismét új résszel jelentkezik a „Hivatás és egyetem” interjúsorozatunk, melyben tanárszakos hallgatókkal beszélgetünk. Ezúttal Vigh Patriciával, a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium biológia- és természetismeret-tanárával beszélgettünk. Kérdeztük az egyetemi éveiről, a jelenlegi munkahelyéről és a témához kapcsolódó vlogjáról is.
Mikor gondoltál először arra, hogy tanár szeretnél lenni?
A kezdetekben biológia szakra, majd pszichológiára is gondoltam, de később realizálódott bennem, hogy nem a laborozás, vagy mások problémáinak orvoslása a leginkább hozzám illő feladat. Ennek ellenére mindkét terület érdekelt, a biológiatanár szak pedig a kettő ötvözetének tűnt. Feljöttem a nyílt napra, ahol elhatároztam, hogy nekiállok a biológiának, később pedig tanár is lehetek a mesterképzés elvégzésével, amit 2017-ben tudtam volna. Tájékoztattak azonban, hogy attól az évtől fogják bevezetni az osztatlan tanárképzést, így erre nem lesz lehetőségem. Végül ez a változás vezetett ahhoz a döntéshez, hogy tanárnak jelentkezem.
Egyértelmű volt számodra, hogy az ELTE-re jelentkezel?
Nem igazán gondolkoztam más egyetemen. Mindenképpen Budapesten szerettem volna tanulni, így az ELTE melletti döntésem sem volt kérdéses. Az egyetem presztízse és a számtalan lehetőség kiemelkedővé tette számomra az itteni képzést.
Mesélj egy kicsit az ELTE-s éveidről!
Nagyon megszerettem az egyetemi életet. Voltam mentor és a TTK HÖK tagja is, az itteni közösség sokat adott nekem. Jó érzés volt, hogy amikor bementem az épületbe, mindig jött velem szembe ismerős. 2014-ben kezdtem el az egyetemet, a szak, amit választottam egy évvel korábban indult, így még mi is eléggé „kísérletezős” évfolyam voltunk. Egyedüli negatívum volt a számomra, hogy sokkal kevesebb szó esett a tényleges tanításról, több volt az elmélet, ami nem feltétlenül az egyetem hibája, ennek megvan a jogszabályi háttere is. A közösség miatt viszont tényleg szerettem itt egyetemista lenni.
Hol töltötted a gyakorlatodat? Milyen élményeid vannak ezzel kapcsolatban?
A gyakorlataimat úgymond „elitiskolákban” végeztem. A két rövid időszakot az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban, a hosszú tanítási gyakorlatot pedig a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban töltöttem el. A rövid gyakorlatok ijesztőek voltak számomra, tantárgyanként mindössze 15 órát kellett tartani, amire úgy kellett felkészülni, mintha életemben csak azt a 15 órát tartanám meg. Ezeket az órákat sokszor nem is ugyanabban az osztályban tartottam, nem alakult ki komolyabb kapcsolat a gyerekekkel. A Fazekasban lenni viszont már fantasztikus volt, amihez az is hozzájárult, hogy volt egy remek mentortanárom. Szuper volt vele dolgozni, szabadjára engedett, hagyott a saját hibáimból tanulni, imádtam azt az egy évet.
Milyen volt az álláskeresés folyamata? Jelenleg hol dolgozol?
„Feles” képzésem volt, ezért a diplomát januárban szereztem meg, a hosszú tanítási gyakorlatom második fele pedig szeptemberben kezdődött. Akkoriban hat órát tanítottam egy héten, és bejártam néhány egyetemi kurzusra, amik jórészt tömbösítettek voltak. Emellett belefért az időmbe, hogy valami mást is csináljak, de nem kerestem aktívan állást. Az iskola, ahol most is dolgozom, írt az ELTE szakmódszertanos tanárának, biológiatanárt kerestek. Így kerültem a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium tanári gárdájába, azóta pedig egy osztályt is kaptam itt. Ez egy magániskola, nincs speciális tantervünk, de más, mint az állami oktatás, szabad tankönyvválasztás van, és tegeződünk a diákokkal. Más a jegyrendszerünk, például kijelölünk egy egyhónapos intervallumot, mialatt a gyerekek pontokat gyűjthetnek a dolgozatok eredményeivel, a házi és órai feladatokkal, szorgalmikkal, és ez alapján kapnak osztályzatot. Ezen kívül egy XIII. kerületi állami iskolában is dolgozom óraadóként.
Elmesélnél egy kedves emléket a gyerekekkel kapcsolatban?
Ez nehéz, mert mindig a legfrissebb történetek az aktuális kedvenceim. Szeretek az osztályommal lenni, most is ők jutottak eszembe, nemrég például voltunk együtt korcsolyázni a Városligeti Műjégpályán, nagyon élveztem. Viszont van egy történet, amit gyakran szoktam emlegetni. Hatodik osztályban tananyag az embertan természetismeretből. Az én osztályomban van egy autista kisfiú, aki, miután belelendültem a szaporodás magyarázatába, megszólalt, hogy szerinte ezt a témát nyugodtan kihagyhatjuk, mert már mindent tudnak róla. Nagyon érdekes számomra, hogy mennyire máshogy látják a világot.
Milyen kihívásokkal szembesülsz?
Az leterheltséget tudnám itt kiemelni. Az az időmennyiség, amit munkával töltök, nincs relevanciában a keresetemmel, és nehéz bírni a sok órát. Úgy érzem, az egyetem végig arra készített fel, hogy fantasztikus módszereket, sőt, egy órán három különbözőt kell alkalmazni. Hamar rájöttem, hogy pályakezdőként ezeket a magas elvárásokat el kell engedni, mert elképesztő kihívás frontális órákra felkészülni. Nincs olyan, hogy ne lenne valami dolgom az iskolával kapcsolatban. Mindig lehet új óraterveket kitalálni, adminisztrálni dolgokat, és mindig találok három megválaszolatlan e-mailt a fiókomban. Nincs vége a feladatoknak, nehéz határt szabni. Kihívás volt a számomra az is, hogy itthon ne dolgozzak, mivel nagyon lelkiismeretes vagyok. Inkább tovább bent szoktam maradni az iskolában, de itthon nincs semmim, hogy még véletlenül se tudjak vele foglalkozni. Az online oktatás alatt csúsztam bele abba, hogy reggel nyolctól este tizenegyig dolgoztam.
Hogy zajlott a távoktatás a gyerekekkel?
Szerintem kétfajta osztály van. A kisebbekre az volt a jellemző, hogy mindenki egyszerre akart beszélni, ugyanakkor kapcsolták be a mikrofont, teleírták a chatfalat. Rengetegszer el kellett elismételnem, hogy mit merre találnak, aztán újra és újra megkérdezték. Az idősebbekre a passzív magatartás jellemző, ami talán az egyetemistáktól sem áll olyan távol. Kérdeztem valamit, de mindenki néma csendben volt. Ezért is szeretek bent lenni az iskolában, ott a folyosón is sokszor szoktam beszélgetni a gyerekekkel iskolán kívüli témákról. Ez az online térben teljesen elveszett, kevés volt az interakció.
Szerinted mitől lesz valaki jó tanár?
Az empátiától és a hierarchiamentességtől. Mi tegeződünk a diákokkal, amitől kezdetekben nagyon tartottam, talán azért is, mert még a portás is rendszeresen gyereknek néz. Két év távlatából azonban zseniális dolognak tartom, sokkal jobb úgy dolgozni a gyerekekkel, hogy személyes kapcsolatunk is van velük. Olyan dolgokat tudok néhány diákról, amiket én sosem osztottam volna meg a saját tanáraimmal. Nem volt velük olyan kapcsolatom, hogy a személyes problémáimmal megkeressem őket. Ez a mentalitás meglátszik a munkán és a fennálló viszonyokon is: a személyes kapcsolat kiépítése által a gyerekek máshogy állnak hozzá a tanuláshoz is. Annak a tanárnak a tárgya, akit kedvelsz, általában a kedvenceid között van. Sokan azért köteleződnek el mondjuk a történelem vagy a fizika mellett, mert csodálatos tanáraik voltak. Ezek a tanárok általában nem azért kiemelkedőek, mert elképesztő módszerekkel dolgoznak, hanem mert emberségesek és empatikusak, egy bizonyos szempontból partnerként kezelik a tanulókat.
Milyen pozitívumokat és negatívumokat tudnál kiemelni ezzel a hivatással kapcsolatban?
A gyerekek fantasztikusak, nagyon jó velük beszélgetni, és meglátni, megérteni az ő világlátásukat. A másik pozitívum a munkaközösségtől függ, de én azért szeretek a mostani iskolámban dolgozni, mert nagyon jó a viszony a kollégák között, családias hangulat van a tanáriban. Olyanokkal dolgozom, akikkel szívesen vagyok együtt, akikre szakmailag és emberileg is számíthatok. Sajnos a tanári fizetések botrányos állapotban vannak, de ezt szerintem nem is kell ragozni, bárki láthatja, aki ránéz a pedagógus bértáblára. Továbbá nincs megelőzve a kiégés. Mindenki, aki emberekkel, gyerekekkel foglalkozik, fokozottan veszélyeztetett. Ez nem azért van, mert nem jó pedagógusok, csak elfáradnak egy idő után. Nincs erre megoldási stratégia, keveset beszélünk róla, pedig megérne egy szakmai diskurzust.
Pár éve indítottál egy Youtube-csatornát, ahová tanársággal kapcsolatos videókat is feltöltöttél. Mi motivált ezek elkészítésében?
Már az egyetem alatt is nagyon szerettem tartalmat gyártani. Elnökhelyettes voltam egy évig a TTK HÖK-ben, de kommunikációs feladatokkal is foglalkoztam egy darabig. Jóban voltam a Tétékás Nyúz főszerkesztőjével, gyorsan egymásra találtunk, közösen „kreatívkodtunk”, videókat készítettünk, például arról, hogy mik történtek a küldöttgyűléseken, és egy évig még podcastünk is volt. A karantén alatt unatkoztam, és arra gondoltam, hogy ez a téma érdekes lehet mások számára is. Mindenki ismer tanárokat, de arról keveset tudnak, hogy milyen feladataik vannak azon kívül, hogy bemennek az iskolába, és megtartják az órát. Szerettem volna egy kicsit „képbe hozni” az embereket a tanári lét egészével.
Milyen témákat érintettél eddig a videóidban?
Készült például egy sorozat a malajziai utazásomról, ami érdekes lehet az ilyen témákat kedvelőknek, vagy azoknak, akik éppen oda indulnak. A tanársággal kapcsolatban részletesen mesélek a fizetésről, a diploma utáni első évről, az álláskeresésről, és természetesen körüljártam a távoktatás problémáját is.
Kinek ajánlanád ezt a hivatást?
Amikor régebben egy beszélgetés során szóba került, hogy tanár szeretnék lenni, mindenki le akart beszélni róla. Ezt nagyon nem szerettem, bár ma már tisztán látom a hivatás árnyoldalait. Annak ajánlom a tanári pályát, aki nem fél sok energiát belerakni, és szeretne valamit adni a jövő generációjának a saját gondolkodásából. Az ELTE-t leginkább a közösség miatt javasolnám, szuper dolog budapesti egyetemistának lenni.
Patricia videóit bármikor elérhetitek a YouTube-csatornáján.
Képek: az interjúalany fotói
