Folytatódik a „Hivatás és egyetem” interjúsorozatunk. A kilencedik részben Ungvári Zsófia harmadéves tanító szakos hallgatóval beszélgetünk, aki elmeséli, mi volt a kezdeti motivációja, hogyan éli meg a gyakorlatát, és miért is olyan fantasztikus a jövő generációját tanítani.
Mesélnél kicsit magadról, a szakodról és a tanulmányaid megkezdéséről?
Ungvári Zsófia vagyok, jelenleg harmadéves tanító szakos hallgató. 2019-ben kezdtem meg az ELTE-n a tanulmányaimat. A műveltségterületem a matematika, ami számomra nagyon izgalmas, mert régi vágyam volt, hogy erre a szakra járhassak, és kisgyerekeket taníthassak.
Mióta tudod biztosan, hogy tanító szeretnél lenni? Mi volt a fő motivációd, hogy erre a pályára lépj?
Van egy bátyám, aki nálam másfél évvel idősebb. Amikor ő bekerült az általános iskolába, már akkor éreztem magamban, hogy szeretnék neki valamit tanítani, pedig nyilvánvalóan nem tudtam többet nála. Később, amikor én is bekerültem az iskolába, nagyon jó tanítóim voltak. Mindig arról ábrándoztam, hogy majd én is javítom a dolgozatokat, meg ülök a tanári asztalnál, és kávézom. Valahol ott kezdődhetett, aztán nyolcadikban még közelibbnek éreztem magamhoz ezt az pályát, úgyhogy pedagógiai szakgimnáziumba jelentkeztem, ahol pedagógiát és pszichológiát is tanulhattam. Utána már biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni. A motivációm pedig egyrészt úgy jött, hogy van a családomban is pedagógus, másrészt az, hogy gyerekek között lehetek, mindig feltölt. Ilyenkor érzem, hogy szeretnék nekik valamit adni. Szerintem nagyon fontos feladata van a pedagógusoknak, mert valamilyen szinten tőlük függ, hogy milyen lesz a jövő generációja. Nagyon sokat tudnak adni a gyerekeknek, ahogy nekem is rengeteget adtak, és látom a gyakorlatokon is, hogy mekkora szerepünk van abban, hogy milyen emberek lesznek majd a tanítványaink.
Miért pont az ELTE-re esett a választásod?
Én vidéki vagyok, és nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy miért pont az ELTE-re jöttem, hiszen lett volna közelebb is tanító szak. De az nem titok, hogy az ELTE-n a legszínvonalasabb a pedagógusképzés, illetve nagyon gyakorlatorientált is. Számomra rendkívül fontos, hogy ha jövőre végzek, biztosan el tudjak majd helyezkedni önállóan, és ne kelljen semmilyen segítséget kérnem. Tényleg színvonalas az oktatás, és a tanáraink is rengeteg saját tapasztalattal rendelkeznek. Nagyon jól át tudják nekünk adni mindazt, amiket ők átéltek, és ezekből sokat lehet tanulni.
Mit szeretsz a legjobban a szakodban? Van valami, amin változtatnál?
Ez nehéz kérdés. A képzésben azt szeretem a legjobban, hogy olyan oktatók tanítanak, akik szakmailag hitelesek, mert jelenleg is tanítanak, vagy van osztályuk. Nekem mindig sokat ad, ha elmesélnek egy-egy problémás szituációt, és hogy hogyan oldották meg ezeket. Ezen kívül tényleg folyamatosan segítik a munkánkat, még az olyan oktatók is, akik sosem tanítottak engem: ha megkeresem őket bármilyen problémával vagy kérdéssel, hogy adott helyzetben mit tegyek, mindig válaszolnak, és segítenek. Azt is szokták mondani, hogy még öt év múlva is nyugodtan keressük meg őket. Nem tudom, min változtatnék, nekem minden jó volt eddig. Semmi akadály nem volt előttem, mindenki nagyon segítőkész volt, a vírushelyzet ellenére is próbálták a gyakorlatainkat maximálisan megoldani, és sikerült is, úgyhogy nem panaszkodom.
Az egyetem mellett volt már lehetőséged „élesben” is belekóstolni a tanításba?
Második félévben kezdődnek a gyakorlatok. Ott még csak hospitálás van, aztán a második év második félévében van az első tanítási gyakorlat, amikor kettesével tanítunk. Most pedig már arra is sor került, hogy egyedül kellett tanítanom, úgyhogy volt tapasztalat bőven: online és jelenléti is. Remélem, hogy ezúttal is az utóbbi formában tud majd megvalósulni a gyakorlat, mert nagyon élveztem. Izgultam, de végül jó élmény volt, hiszen a gyerekek tényleg feltöltenek, sőt, ők is sokat segítenek. Persze vannak váratlan helyzetek, de ezeket könnyű megoldani.
Ezekről mesélnél kicsit bővebben? Voltak olyan helyzetek, amik megleptek, amiről nem gondoltad, hogy ez is része a tanításnak?
Volt ilyen, igen! Nyilván megtervezzük előre az óránkat, szépen felépítjük, hogy mit fogunk mondani, mik azok a várható kérdések, amikkel esetleg találkozhatunk, de van, amikor egy adott témában többet tud a gyerek, mert érdeklődik iránta. Ez persze kihívást jelent, de jó volt megtapasztalni, hogy nem mindig minden úgy van, ahogy azt megtervezzük. Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon spontánnak kell lenni, és rendelkezni kell problémamegoldó készséggel is. Meg kellett tanulnom, hogy ne féljek attól, ha bárki többet tud nálam, hiszen nem tudhatok mindent. Meg kell adnunk a gyereknek a lehetőséget, hogy ő is kibontakozhasson, és ha szereti az adott témát, akkor tarthasson például kiselőadást, vagy bővebben beszélhessen róla.
Mit vinnél tovább a saját tanításodba a saját általános iskolai tapasztalataidból?
Nekem két tanító nénim volt, akik nagyon jól együttműködtek, sok programot szerveztek nekünk. Nagyon jó osztályközösség voltunk, és szerintem ezt fontos továbbvinni: figyelnünk kell rá, hogy ne legyen kiközösítés és konfrontálódás az osztályban. Ami a hangulatot illeti, egy szeretetteljes légkört képzelek el, szeretném, hogy biztonságos környezetet tudjak nyújtani majd a gyerekeknek.
Mesélnél kicsit a terveidről, hogyan látod most a jövőbeli önmagad?
Jövőre fogok végezni, utána pedig szeretnék elhelyezkedni tanítóként. Azt még nem tudom, hogy Pesten vagy más városban, de jelenleg Pest felé hajlok. Mindenképpen tanítani szeretnék, akár magántanárként is a műveltségterületemet. Igazából pedagógusként képzelem el magam 5 év múlva, meg 10 év múlva is, sőt 30 év múlva is.
Kinek ajánlanád ezt a pályát?
Azoknak ajánlanám, akik szeretnek gyerekek között lenni, türelmesek, és szeretnének valamit átadni a jövő generációjának. Azoknak, akik igazán ambiciózusak, mert tényleg az a legfontosabb, hogy szeresd a tanítói és pedagóguspályát. Jó érzés megtapasztalni azt a nagy szeretetet és őszinteséget, amivel a gyerekek fogadnak minden egyes alkalommal, már az első pillanattól kezdve. Ez mindent megér, és mindent felülír.
A képek forrása: az interjúalany fotói
